– Már majdnem annyian vannak, mint hetvenhat őszén, miután Montrealban megnyertük az olimpiát, és ugyanitt barátságos meccsen fogadtuk a szovjeteket – idézi fel emlékeit a lelátói padszomszéd Horkai György, a harmincnyolc ével ezelőtti aranyérmes vízilabda-válogatott legendás balkezes bombázója, akivel aztán együtt viccelődünk azon: ennyien nem értenék a pólót?

Fókuszban Vogel játékvezető

A helyzet tudniillik az, hogy Gergely István, a kétszeres ötkarikás győztes kapus ötlete nyomán – akár az amerikaifutballban – bemikrofonozott játékvezetők dirigálják az amerikaiak elleni felkészülési mérkőzést, s a zsűriasztalnál ülő, szpíkerré avanzsált korábbi női szövetségi kapitány, Petrovics Mátyás tolmácsolja a közönségnek mindazt, amit a bírók az egyes ítéleteket magyarázandó a fülére mondanak.

Nem csoda, ha az első labdára úszás előtt a fotóshad nem a világbajnoki címvédő magyar játékosokra, hanem Székely Balázsra és Vogel Gáborra fókuszál, meg persze azt fényképezi, hogy még a kapuk mögötti terület is megtelik nézőkkel. A két bírón mindenesetre nyoma sem látszik a különleges tehernek, aztán elhangzik az első kommentár: „kétkezes fogás, kiállítás, kék hármas”.

A kezdeményezés amúgy kínálta magát, hiszen a vízilabdát megannyi kritika éri az ítéletek látszólagos esetlegessége miatt, s fékezett népszerűségét is annak tulajdonítják, hogy a nézőknek fogalmuk sincs arról, mit miért ítélnek a parti sípmesterek. És valóban: bár még szokni kell, egy idő után a szemlélő azon kapja magát, hogy várja a megerősítést, jól látta-e, mi történt.

„Kétkezes szabálytalanság,kiállítás, kék kettes első hibája” – ettől éppen a második negyed elején visszhangzik az uszoda; akkor, amikor a magyar csapat már 6:3-ra vezet. Benedek Tibor szakvezető együttese – amelyből a legjobban csengő nevek közül hiányzik Nagy Viktor, Varga Dénes és Szívós Márton is – örömpólóval mulattatja a kedélyes publikumot. Különösen a Frankel Leó utcai villamossínek távolságából is betaláló Varga Dánielről süt, hogy élvezi a játékot, s olykor elegáns, olykor túlzottan nagyvonalú megoldásain jót derülnek a nézők. Bár a Rijeka légiósa elbohóckodja az ejtést a „félidő” hajrájában, kétszer nyolc perc után 8:4-es biztos hazai vezetés virít a táblán.

Izgalomra a folytatásban sincs ok: a hétvégi szolnoki négyes tornára trenírozó felek nincsenek egy súlycsoportban. Olyannyira, hogy az utolsó momentumok egyikeként Hárai svédcsavarból, Vámos meg – mint Horkai hetvenhatban... – hosszú „lóba” végén lő a kapuba, így alakul ki a 13:6-os végeredmény.

Kifelé menet azt hallom a tömött sorban, hogy „ez egész jó volt”, s bár ennyiből nem derül ki, a csapatot vagy a mikrofonpróbát méltat ja-e a drukker, abban maradok magammal: édes mindegy, mert mindkettő megérdemli.