Magyarok a téli olimpián
A hazai sportkedvelők a kezdetek óta vidáman hátradőlhetnek, bonthatják a sört és rághatják a csipszet, izgalmak helyett a sport láblógatós élvezete jut nekik abban a bő két hétben, amíg a téli játékok tartanak. Mondhatnánk, nem volt ez mindig így, de a helyzet az: bizony így volt. Amíg a magyar sportolók a nyári olimpiákon négyszáznyolcvan érmet nyertek, addig a havas-jeges eseményeken összesen hatot. Az alkalmi sikeremberek előtt persze le a kalappal, úgyhogy mi is igyekszünk látványosan lengetni azt.
S ha már a kalapozásnál tartunk: az első magyar dobogós, a Rotter Emília, Szollás László műkorcsolyapáros 1932-ben csak úgy juthatott el Lake Placidbe, hogy társadalmi gyűjtést rendeztek számukra a túra finanszírozásához. Ám ez a pénz sem volt elég: a duónak hakniznia is kellett a még hiányzó összeg előteremtéséhez. A nehézségek azonban Amerikában is folytatódtak. Hiába futott – a kívülállók szerint – hibátlan kűrt a páros, a bírák úgy ítélték meg: programjuk túl sok akrobatikus elemet tartalmazott, és csak a harmadik helyre sorolták őket. A sportág magyar képviselőinek akkori erejét jelzi, hogy közvetlenül Rotterék mögött következett Orgonista Olga és Szalay András, ráadásul négy évvel később, Garmisch-Partenkirchenben majdnem megismétlődött minden: az „örök harmadikok” megint bronzérmet vehettek át, viszont a negyedik helyre ezúttal új „bútordarab”, a két Szekrényessy, Piroska és Attila ért oda.
Medált a későbbiekben is kizárólag korcsolyával a lábukon szereztek sportolóink.
A magyar szempontból legsikeresebb téli olimpia a St. Moritz-i volt. Az 1948-as eseményen Király Ede ötödik lett férfi műkorcsolyázásban, s csupán néhány centivel maradt le az emelvényről gyorskorcsolyasportunk egyetlen világbajnoka (1949-ben kétszeres világcsúcstartója), Pajor Kornél. Ugyanakkor fölfért oda Rotterék utóda, Kékessy Andrea a jolly joker Király Edével párban. Az előző esztendőben Európa-bajnoki címet szerző kettős szakadó hóban, ítéletidőben mutatta be hibátlan gyakorlatát, ám a pontozók – noha a közönségnek egészen más volt a véleménye – a belga riválist hirdették ki győztesnek, a magyaroknak ezüst jutott. Oslóban (1952) és Cortina d’Ampezzóban (1956) a Nagy testvérek (Mariann és László) egyaránt a harmadik helyet szerezték meg, míg Grenoble-ban (1969) és Szapporóban (1972) Almássy Zsuzsa volt a műkorcsolyázók „húzóneve”: előbb hatodik, majd ötödik hellyel büszkélkedhetett. A hazai jeges sportok máig legnagyobb egyéniségeiként számon tartott Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncospárból sem lett olimpiai bajnok. Pedig...
Sallay mesélte nemrégiben lapunknak, hogy az 1980-as, megint csak Lake Placid-i játékokon őket ért méltánytalanság hosszú ideig témát szolgáltatott a tengerentúlon.
– Néhány hónappal az olimpia után Atlantában kerestem egy utcát, de eltévedtem, behajtottam az autóval a tilosba, sőt megfordultam a záró vonalon. Pillanatok alatt rendőrök vettek körül, éppen azon voltak, hogy a megbocsáthatatlan bűn miatt bevisznek az őrsre, amikor megjelent a seriff. Mondom neki, föllépésem van a jégpalotában, ő nézi a papírjaimat, fixírozza az arcomat, aztán fölkiált: „Maga az a Sallay, akit nem engedtek nyerni az olimpián?!”Mondom, igen, én vagyok. Mire odacsődíti a kollégáit: „Fiúk, jól nézzétek meg ezt a fickót! És mutassátok meg neki, merre kell mennie!”
Akkoriban idehaza jóval kisebb vihart kavart, hogy Regőczyéket igazságtalanul fosztották meg az aranytól, s adták azt – egyetlen helyezési számnyi különbséggel – a Linyicsuk, Karponoszov szovjet duónak.
– Keményen beleszólt a sportba a politika, pedig tényleg álomszerűen mentünk, annak ellenére, hogy a börtönnek épített olimpiai falu cellájában alaposan megfáztam, és úgy kellett összekanalazni a kűrre. Aztán mindenki vigasztalt bennünket, a világsajtó meg nyilvánvaló csalásról beszélt. De az olimpiai bajnokok Linyicsukék lettek, mi meg az 1976-os ötödik helyünk után ezüstöt kaptunk – idézte föl a keserű emléket Krisztina, aki ezzel együtt azt mondhatja el magáról: Andrással (Kékessyék mellett) a téli játékok legeredményesebb magyar szereplője.
És máig utolsó érmese.
Az utóbbi harmincnégy évben a gyorskorcsolyázó Hunyady Emese érte el a legnagyobb magyar vonatkozású sikert, csakhogy ő – amikor 1994-ben Lillehammerben az 1500 méteres távon a leggyorsabb volt – az osztrákok nemzeti dresszét viselte.
A folytatásban sokáig pontot érő helyezésre sem tellett honfitársainktól, de aztán „megérkeztek” a legfiatalabb korcsolyás szakág, a rövid pályások reprezentánsai: 2006-ban Torinóban Huszár Erika negyedik, Knoch Viktor ötödik, 2010-ben Vancouverben a női váltó ötödik, Huszár hatodik lett.
A „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” coubertini alapelvéhez a magyar téli sportolók maradéktalanul hűek maradtak, hiszen a havas-jeges játékok 1924 óta íródó történetében valamennyi eseményen megjelentek. Tizenhatan ott lesznek péntektől Szocsiban is, és a prognózis szerint a hazai sportrajongóknak ezúttal sem kell szakítaniuk a tradíciókkal.
Megint jöhet a sör, a csipsz és a láblógatás.
