Pécsi meccsek

A helyi önkormányzat hétfőn ajánlatot tesz a Pécsi Mecsek Futball Clubot fenntartó kft. többségi üzletrészének megvásárlására – jelentette be pénteken Páva Zsolt polgármester.

A cég kilencvenöt százalékát 2007-ben vásárolta meg Matyi Dezső. A könyvmogul nagyjából másfél milliárd forintot költött a klubra az utóbbi hét évben. Ebben az időszakban a Pécs feljutott az NB I-be, s a célok között szerepelt a nemzetközi kupaszereplés lehetőségének kivívása. Ezt Matyi irányításával biztosan nem éri el az együttes, mivel a tulajdonos négy hete bejelentette: vállalkozásai finanszírozásáról nem tudott megegyezni a kormányközelinek tartott Széchenyi Bankkal, így a továbbiakban nem áldozhat a labdarúgásra. Azóta három játékosát eladta a klub, s bár a januári béreket kifizették, mind többet hallani arról, hogy a pécsi csapat nem tudja végigjátszani a bajnokságot.

A klub mögött álló kft.-ben az önkormányzatnak ötszázalékos része van. A mostani ajánlat tartalmáról Páva nem nyilatkozott, mert – mint mondta – a részleteket először Matyival közli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.