Célban, összetörve

Miután a macedónok magabiztosan kikaptak a spanyoloktól, az már a magyar válogatott pályára lépése előtt eldőlt, hogy az együttes elérte a sportági vezetés részéről kitűzött célt: bejutott a férfi kézilabda Európa-bajnokság nyolc legjobbja közé.

Ám az osztrákok elleni herningi meccs még tartogatott kérdést, nevezetesen, hogy sikerül-e előrébb araszolni a ranglistán. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy Mocsai Lajos szakvezető csapata legyőzze a szomszédot, s ha a papírforma eredmény megszületik, Izland szenvedjen minél nagyobb különbségű vereséget a dánoktól.

De már az első feltétel sem teljesült.

Annak ellenére, hogy a szövetség – amint azt a tévéstúdióban Kersch Ferenc főtitkár bejelentette – a találkozó előtt a duplájára emelte a játékosok korábban beígért prémiumát, világversenyen szokatlan egykedvűséggel, fásultan, könnyelműen, ennek megfelelően iskolás hibák tömegét elkövetve játszott a társaság, s az ilyen produkciónak nem is lehetett más a vége, csak a vereség.

A gyenge teljesítmény már csak azért is meglepő volt, mert az addigi mérkőzéseken éppen küzdeni tudásával tűnt ki a válogatott, ráadásul a vereséget úgy sikerült „elérni”, hogy a szünetben még Császárék vezettek négy góllal (13:9).

Az irányító amúgy két hétméterest is kihagyott az első félórában (a második játékrészben Iváncsik követte a példáját), ezzel együtt a nyitó felvonásban még semmi jel nem utalt arra, hogy „zakót” ölt a sérült Ancsint nélkülöző csapat, mert a középdöntőben pont nélkül álló rivális – leszámítva vezéregyéniségét, Szilágyi Viktort – még alacsonyabb nívón kézilabdázott. A térfélcsere utáni időszakra nem érdemes sok szót vesztegetni. Ez a periódus végképp szánalmasra sikeredett, s az osztrákok – akik még a külső szemlélőnél is jobban meglepődtek azon, hogy az ölükbe hullik a győzelem – a 39. percben átvették a vezetést, hogy aztán ne is adják ki a kezükből a végéig (25:24).

A vereséggel a nyolcadik helyen zárta a dániai Eb-t a csapat, és már senkit nem érdekelt, mire megy Izland Dániával.

Középdöntő. I. csoport: Ausztria–Magyarország 25:24, Spanyolország–Macedónia 32:22, Dánia–Izland 32:23. A végeredmény: 1. Dánia 10 pont, 2. Spanyolország 8, 3. Izland 5, 4. Magyarország 3, 5. Macedónia 2, 6. Ausztria 2. II. csoport: Oroszország–Fehéroroszország 39:33, Svédország–Franciaország 30:28, Horvátország–Lengyelország 31:28. A végeredmény: 1. Franciaország 8, 2. Horvátország 8, 3. Lengyelország 6, 4. Svédország 6, 5. Oroszország 2, 6. Fehéroroszország 0.

Vadkerti, Szilágyi: ott a labda
Vadkerti, Szilágyi: ott a labda
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.