Segít az iksz

Ahogyan azt várni lehetett, a férfi kézilabda-Európa-bajnokság utolsó aalborgi csoportmérkőzését aggodalmaskodó „sportdiplomáciai” fölvezetés előzte meg: Mocsai Lajos szövetségi kapitány abbeli reményét fogalmazta meg, hogy a két-háromezer norvég szurkoló jelenléte nem befolyásolja majd a lett bírók tevékenységét a továbbjutás szempontjából sorsdöntő találkozón.

A szakvezető attól tartott (mivel úgy vélte, a dán rendezők és a kontinentális szervezet érdekeit az szolgálná, ha a viking drukkerhad pénteken nem haza, hanem a középdöntő herningi helyszínére indulna): a játékvezetők igyekeznek majd megfelelni a „globális” igényeknek.

Hasonló kétségeket ébresztett a magyar válogatott előző két meccsen nyújtott játéka is, és csak reménykedni lehetett benne: Császár és társai nem a spanyolok ellen nyújtott kiábrándító produkciót ismétlik meg, hanem fölülmúlják valamelyest az Izlanddal szemben bemutatott, a körülményekhez képest egészen jónak mondható teljesítményüket. A kérdő mondatok mellett azért akadt egy kijelentő is: a csapat akkor léphet tovább négyeséből, ha legalább döntetlent ér el az északiakkal.

Eleinte úgy is tetszett, a cél nem elérhetetlen a két nappal korábban a világbajnok spanyolokat kis híján legyőző skandinávok ellen, mert Császár biztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, Zubai ketrecharcosként küzdött a beállós poszton, Ancsin pedig – ellentétben a bal oldalon szereplő átlövőtársával, Puticcsal – megint bevágott kettőt, akárcsak kedden Izlandnak.

Ennek megfelelően a 9. percben 5:2-re, negyedóra múltán pedig 8:5-re vezetett a magyar együttes, és semmi jel nem utalt arra, hogy a norvégok föltámadnának poraikból. Mégis föltámadtak.

Ritmust váltott az ellenfél, a másik oldalon hibát hiba követett, minek nyomán a gyors indítások mellett a kilences vonalról eleresztett bombákkal operáló vetélytárs hat perc alatt öt gólt szerzett, miközben honfitársaink egyet sem (8:10). De aztán megérkezett a pályára az „izlandi” hős Lékai Máté, s a csupaszív irányító a hátára vette társait. Lőtt gólt kontratámadásból, átlövésből, betörésből, sőt huszonöt másodperccel az első félidő vége előtt a saját térfeléről is, miután észrevette, hogy a norvég kapus kint kószál a mezőnyben... Ilyesmire csak a legnagyobb klasszisok képesek, s ez utóbbi, kivételesen pazar megoldás láttán a társaságot ezúttal sikeresen „forgató” Mocsai kapitány már kisiskolásként ünnepelt a pálya szélén, de – Lékai ide, gödörből kikecmergés oda, 16:13-as vezetés amoda – fél óra gyötrelem még hátravolt a mérkőzésből.

Ám a szlovéniai Celjében légióskodó, huszonöt éves irányító játékát továbbra sem az erőlködés, hanem a magabiztos elegancia jellemezte, így Lékai a térfélcsere után is főszerepet játszott abban, hogy a differencia nem csökkent. Ráadásul leghátul Mikler is eredményesen szemaforozott, így újabb tizenöt perc elteltével 21:18-as magyar vezetés virított a táblán. Meg ne feledkezzünk róla, a bírákra szavunk nem lehetett, s ahogyan peregtek a percek, mindinkább nőtt az esély arra: a norvég sereglet búcsút mond Dániának, minek következtében másnaptól munkába kell állniuk a jegyirodák munkatársainak. A vetélytárs tíz perccel a lefújás előtt, 23:21-nél időt kért, de a lényeget illetően semmi nem változott: a támadásaikat elképzelés nélkül szövögető skandinávok sokáig nem tudták utolérni ellenfelüket. A hajrában ugyan igen, de amikor 26:26-ra módosult az állás, már csak fél perc volt hátra. Az izlandiak elleni pontszerzésnek köszönhetően a döntetlen is honfitársainknak kedvezett, s bár történtek rá „kísérletek”, a labdát már nem adták ki a kezükből a fiúk.

Ezzel a Lékainak örök hálával tartozó magyar válogatott teljesítette küldetését: továbblépett az Eb „halálcsoportjából”. Hogy sikerül-e még ennél is előrébb jutnia a társaságnak, az a szombattól zajló középdöntő mérkőzésein derül ki. Egy biztos: hasonló elszántsággal, tartással és némi szerencsével – ha bármi nem is – sok minden elképzelhető.

Az A- és a B-csoport lezárultával kialakult az egyik középdöntős hatos programja: a magyar válogatott Macedóniával kezd szombaton, majd hétfőn a házigazda dánok, szerdán pedig az osztrákok következnek.

Középdöntő, I. csoport: Macedónia–Magyarország 16.00 óra, Ausztria–Izland 18.15, Dánia–Spanyolország 20.30

Eredmények:

A csoport (Herning): Macedónia–Ausztria 22:21. A Dánia–Csehország 33:29

B csoport (Aalborg): Spanyolország–Izland 33:28, Magyarország–Norvégia 26:26. A végeredmény: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Izland 3, 3. Magyarország 2, 4. Norvégia 1.

A pénteki program. C csoport (Aarhus): Lengyelország–Oroszország, Franciaország–Szerbia. D csoport (Koppenhága): Horvátország–Svédország, Montenegró–Fehéroroszország.

A legjobb: Lékai Máté
A legjobb: Lékai Máté
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.