Kockázatok és mellékhatások
Nincs ország, ahol a lobbisták ne hangsúlyoznák ezeket az érveket, amikor a sportinfrastruktúra fejlesztéséhez vagy nagy események megrendezéséhez keresnek támogatókat. A felkészültebbek tanulmányokat is rendelnek, s azokkal igazolják ígéreteik valószerűségét.
Erre az esetek többségében szükségük is van, mert a döntéshozók megfontolják, mire fordítják a közösség pénzét. E forrás nélkül ugyanis lényegében lehetetlen a küldetés. (Elég csak arra gondolni, hogy a tömegközlekedés újraszervezése vagy a biztonság garantálása mindenképpen központi hatáskörbe tartozik.) Éppen ezért készülnek részletgazdag koncepciók, amelyek felsorolják a lehetséges hátrányokat és előnyöket, továbbá felvázolják az optimista és a pesszimista forgatókönyvet. Mind emellett a nem szándékolt következményeket is prognosztizálják és elemzik. (Mondjuk, azt, hogy egy városrész újraélesztése miként hat a település többi, addig prosperáló területére. A példák napestig sorolhatók.) A felelős döntéshozók akkor mondanak igent a projektre, ha megbizonyosodtak arról, hogy a közösség – ilyen vagy olyan formában – profitál a beruházásból, azaz ennyiben legalább megtérül a befektetés.
A téma élénk viták tárgya szakmai körökben is. Megannyi tanulmány analizálja a gazdasági hatásokat. A Baade–Baumann–Matheson hármas már évekkel ezelőtt, a Southern Economic Journalban megjelent dolgozatában emlékeztetett rá: az atlantai olimpia előtt megjelent előrejelzés 77 ezer új munkahelyet vetített előre. Az ötkarikás játékok után készített értékelések viszont 3500 és 42 ezer közé tették az eredményt. A kutatók megemlítik azt is: a Salt Lake City-i téli játékok után nyereséges rendezvényről szóltak a beszámolók, csak éppen a biztonsági intézkedések költségei nem szerepeltek az adatok között. (Hogy nem kevés pénzről lehetett szó, azt jelzi: Athén másfél milliárd dollárt fordított e célra a 2004-es nyári olimpián.) Amúgy is rendkívül nehezen mutathatók ki a reális számok, sok módszertani probléma nehezíti a kalkulációt. Elég a helyi lakosokra gondolni, akik tömegével látogatják a vonatkozó sportrendezvényeket. Csakhogy ők egyébként is a városban szórnák el a szórakozásra szánt összeget: ha nem a kosármeccsen jelennek meg, akkor a moziban vagy a bárban fizetnek. A külföldiek esetében is ajánlatos az árnyalt megközelítés. Mert a 2002-es dél-koreai–japán futball-vb idején lényegében ugyanannyi turistát regisztráltak, mint az előző év azonos szakaszában. Ennek az az oka, hogy az ázsiai utasok száma csökkent – egyrészt azért, mert azok, akik kedvelik a futballt, otthon maradtak; másrészt azért, mert a kikapcsolódásra vágyók kerülték a vb forgatagát –, miközben a labdarúgásra kíváncsi európai vendégek száma nőtt.
A tudósok az adóbevételek alapján elemezték a floridai sportüzletet és annak hatásait is. Konklúziójuk szerint nincs szó automatikus gazdasági fellendülésről, s megdönthetetlen bizonyítékok – egyelőre – nem igazolják, hogy a konjunktúrára komoly esély mutatkozik. Éppen ezért csak a körültekintő, megfontolt s jól előkészített döntések lehetnek hasznosak.
Más megközelítésből vizsgálja az ügyet Liu Dong-feng az International Journal of Sports Marketing című folyóiratban publikált cikkében. A kínai tudós a sportesemények városmarketingben játszott szerepével, az imázsépítéssel foglalkozik. Annak járt utána: a versenyek közvetítése valóban tömegekkel ismerteti-e meg a települést, s ennek nyomán emelkedik-e a turisták száma. Esetpéldája megerősítette: a sportesemények tévés megjelenése sok embert ér el, ám nem egyértelmű a látványos pozitív kimenetel. Különösen olyan településeknek érdemes átgondolniuk, milyen képet szeretnének vetíteni magukról, amelyek egyébként is jelentős turistaforgalmat bonyolítanak le. Nagy differencia mutatkozik ugyanis a sporteseményre látogatók és a „csak úgy” érdeklődők preferenciái között. Ami az előbbieket vonzza, az az utóbbiakat akár taszíthatja is. Az ezzel járó rizikót szintén mérlegelni kell.
Azaz csak a legnagyobb körültekintéssel, minden lehetséges kockázatot, mellékhatást mérlegelve, városfejlesztési célokat figyelembe véve szabad határozni a megaesemények megrendezéséről és az infrastruktúra fejlesztéséről. Elvégre elenyésző az olyan pénzügyileg és közösségi szempontból is sikeres projekt, amely a döntéshozó labdaimádatán nyugszik.
