Sir Comeback?

Minden szem a Fény stadionjára szegeződött kedd este, amikor a Liga Kupa-döntőbe jutásért vívott első találkozón a Sunderland a Manchester Unitedet fogadta.

Alig több mint két nappal az után, hogy a csapat kiesett az előkelőbb FA Kupából – és hat nappal a Tottenhamtől elszenvedett bajnoki vereséget követően – a „vörös ördögöknek” úgy kellett volna a győzelem, akár egy falat kenyér.

A feltételes módból már nyilvánvaló, hogy a fellépés a sorozatban a harmadik 2-1-es kudarccal zárult. A kimenetelen a január 22-i visszavágón még lehet változtatni, ám az együttes – átmeneti vagy tartós – válsága tagadhatatlan. Még otthon sem megy: a United augusztus óta ötször – a legutóbbi hat találkozóján négyszer – maradt alul az Old Trafford stadionban. (Sikerei fénypontján egy-egy évadban átlagosan kétszer kapott ki „az álmok színpadán”.)

Hasonlóan rossz passzban az MU legutóbb 2001-ben volt.

David Moyes edző emberei a bajnokság hetedik helyén szégyenkeznek, tizenegy ponttal lemaradva a vezető Arsenaltól és öttel a negyedik helyezett Liverpooltól. A Premiership megnyerésére kevesen látnak már esélyt, így a United vezetői, a játékosok és szurkolók már annak is örülnének, ha a csapat BL-kvalifikációt vívna ki magának. Ha a Swansea-tól vasárnap az FA Kupában elszenvedett 2-1-es vereség megrázó volt is, a szakértők arra számítanak, hogy a BL-ben az igazán szerencsésen kifogott Olimpiakosszal szemben nem okoz gondot a továbbjutás.

A sivár számokon túl az igazi riadalmat az okozza a Unitedhez kötődők körében, hogy a gárda egyszerűen rosszul, fantázia nélkül és lelketlenül játszik. Az egész futballvilág elképedve figyeli, miként omlik össze Sir Alex Ferguson huszonhét éven át felépített, trófeák özönével büszkélkedő birodalma a skót orákulum által személyesen kiválasztott és felszentelt Moyes irányítása alatt. Ferguson – igazgatósági tagsági mivoltában – ma is ott van minden meccsen, és állítólag véleményt is formál, megfigyelők szerint súlyos nyomást helyezve ezzel tapasztalt, ám ezüstneműt soha ki nem vívó utódára.

A közönség először a Swansea elleni kudarc után fütyülte ki az edzőt. Úgy látszik, eddig tartott a Fergusonnak tett ünnepélyes ígéret, hogy a rajongók eltökélt támogatást nyújtanak az új trénernek. Bírálatok egyelőre csak a nyilvánosság kizárásával hangzanak el. A szokatlanul gyenge forma okát egyrészt a nyári átigazolási időszak kiaknázatlanul hagyásában, illetve a „balszerencsés körülményekben” – köztük Rooney, Van Persie és Fellaini elhúzódó sérülésében –, illetve abban látják, hogy Vidics, Ferdinand és Evra fölött egyaránt eljárt az idő. A Sir Alexnél lényegesen szelídebbnek látszó Moyes – a hírek szerint – már a Swansea-vereség után alaposan rápirított alulteljesítő játékosaira, de belátta azt is, hogy a januári transzferpiacon aktív szereplővé kell válnia. A kiszemelt célpontok: a Real Madrid és a portugál válogatott balhátvédje, Fabio Coentrao, valamint a Dortmund és a német nemzeti tizenegy támadó játékosa, Reus. A tekintélyes The Times szerint a korábbi Everton-edző az Atletico Madrid Kokéjére is szemet vetett, ám a La Liga második helyezettje aligha válik meg a fiatal középpályástól.

A Manchester United jövőjével kapcsolatos találgatásokban a népszerű futballblog, a Caughtoffside megy a legmesszebbre. Már ott tart, hogy nem lesz más megoldás, mint a sunderlandi mérkőzés bíráját élesen kritizáló Moyes gyors elbocsátása. A helyére – merész spekuláció szerint – maga Sir Alex térne vissza, vagy pedig a legmegfelelőbb jelölt kinevezéséig a tanítványok – Phil Neville és Ryan Giggs – látnák el a feladatot. Veszett fejsze nyele ugyan, de sokan gondolják úgy: hiba volt nem felajánlani a pozíciót a becsvágyó José Mourinhónak, akinek vitrinje – ellentétben Moyeséval – tele van trófeákkal.

Térden De Gea és a United
Térden De Gea és a United
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.