Kovács mester

Annak idején KEK-döntőt játszott, majd UEFA Kupa-döntőn dirigált, ma nyolcvanesztendős Kovács Ferenc.

Csudálatos jubileumokat ünnepel az idén Kovács Ferenc: ma tölti be a nyolcvanadikat (isten éltesse!), továbbá hatvan esztendeje debütált az MTK-ban, ötven éve KEK-döntőt játszott, míg – mesteri irányításával – harminc esztendeje kezdte meg UEFA Kupa-menetelését a Videoton. A fehérvári csapat szintén finalistává lépett elő, és Kovács az egyetlen honfitársunk, aki magyar csapatban játékosként és trénerként is összeurópai kupadöntő résztvevője lehetett.

Futballista-bemutatkozása idején a III állt a neve mögött, mert az MTK tele volt Kováccsal. (Az I Imrét, a II Józsefet, a IV Istvánt jelölte.) Noha 1954-ben még csak hat (összesen 195) bajnoki mérkőzésen szerepelt a kék-fehér mezben, egy évvel később már a nemzeti együttesben is pályára léphetett, igaz, csak csereként. Csak?

Ha azt vesszük, hogy a szünetben váltotta Várhidi Pált, míg Hidegkuti Nándort a nyolcvanadik percben küldték be Tichy Lajos helyett... Ezzel együtt egyszeres válogatott maradt, viszont 1955-ben Közép-európai Kupa-győztes tizenegy tagja lett, miután az MTK az elődöntőben 2-5-ről fordított – azaz a visszavágót 5-1-re nyerte – a Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor támadó ötössel felvonuló Honvéd ellen, majd a döntőben 6-0-lal söpörte le az UDA Prágát.

Ugyancsak KK-győztes volt 1963-ban, amikor az MTK a döntőben a Vasast múlta felül (1-1, 2-1).

Közben törzsgárdistává vált a Hungária körúti csapatban, mellyel 1957–58-ban bajnoki címet, öt másik évadban pedig ezüstérmet nyert.

S következhetett volna a pályafutás megkoronázása, a KEK-diadal, de hiába volt a felejthetetlen bravúr a legjobb négy között – a glasgow-i 0-3 után a Népstadionban 4-0 a Celtic ellen –, a döntőben a thrillerek forgatókönyvét idéző brüsszeli 3-3-at Antwerpenben 0-1 követte a lisszaboni Sporting ellen. (Morais szögletrúgását Kovalik kapus „benézte”; puff neki...)

Edzőként – hol másutt? – az MTK-nál kezdett, de legnagyobb sikereit a Videoton itthoni, majd nemzetközi felfuttatásával aratta. Az 1975/76-os évadban majdnem bajnoki címre vezette a Kovács László – Nagy III, Kovács József, Fejes, Czeczeli – Nagy II, Karsai, Csongrádi – Májer, Wollek, Szalmásy (Tieber) összetételű csapatot – bár a „majdnemet” ő sosem ismerte –, hiszen csak az utolsó előtti forduló rangadóján dőlt el, hogy az FTC-é vagy a fehérvári együttesé lesz-e az aranyérem. A Sóstói stadion környékén azóta is úgy vélekednek az Üllői úti 1-1-ről: Müncz játékvezetőt tiszteletbeli bajnokká avathatták volna az elsőségtől mámoros Ferencvárosban...

Az UEFA Kupa második helye már nemhogy nem jelentett csalódást: maga volt a csoda. Az alapcsapat tagjai (Disztl Péter – Végh, Disztl László, Csuhay, Horváth – Burcsa, Csongrádi, Vadász – Májer, Szabó, Novath) és az arany – de legalábbis ezüst – tartalékok (Koszta, Borsányi, Vaszil, Palkovics, Wittmann, Gömöri, Faddi, Gyenti) bámulatos sorozatot produkáltak: kiejtették a prágai Duklát, a PSG-t (Párizsban 4-2-re, itthon előbb 2-0-ra, majd 1-0-ra nyertek, mert a visszavágót a köd miatt meg kellett ismételni), a belgrádi Partizant (a fehérvári 5-0 alkalmával Szabó József mesternégyest szerzett), a Manchester Unitedet (tizenegyespárbajban, melynek végén Vadász „lőtte ki” a világhírű vetélytársat), valamint a szarajevói Zseljeznicsart. Hab volt a tortán, hogy a Real Madrid 3-0-ás „sóstói” diadala után a Videoton 1-0-ra győzött a Bernabeu stadionban, ahol 90 ezer néző ünnepelte a királyi gárdával együtt a döntő vesztesét és a visszavágó nyertesét.

A szakvezetőként 533 első osztályú meccset számláló, mindig józan Kovács Ferencnek akadtak ennél szerényebb szakaszai is – például a Vasas vagy a válogatott kispadján –, de az vitathatatlan: ő nem csupán a Videoton tiszteletbeli elnöke, hanem a hajdanán oly dicsőséges magyar labdarúgás örökös tiszteletbeli tagja.

Kék-fehérvári nyolcvanas
Kék-fehérvári nyolcvanas
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.