Vörös riadó

A Premier League csapatainak színre lépésével vált igazán izgalmassá a világ legrégebbi kupatornájaként számon tartott labdarúgó FA Cup idei kiírása.

Élvonalbeli együttesek találkoztak a Manchester United–Swansea mecscsen, s a vendégek tovább keserítették a hazaiak szurkolóit, akiknek az idén egyébként sem sok okuk van az örömre. Úgy tetszett, 1-1-es döntetlennel ér véget a mérkőzés, ám a látogatók sikerrel fejeztek be egy kontrát a hajrában, s Wilfried Bony védhetetlen fejesével eldöntötték a meccset. Amint a labda hálót ért, a vörösök drukkerei tömegével hagyták el a stadiont: nincsenek hozzászokva a sorozatos kudarcokhoz...

Az alacsonyabb kategóriájú összecsapások közül az indokoltnál alighanem nagyobb érdeklődést váltott ki a másodosztályú Wigan és a harmadik vonalba tartozó MK Dons randevúja: az előbbi volt az Angol Kupa gazdag múltjában az egyetlen gárda, mely a trófea elhódításának hónapjában kiesett az első ligából. A kétes rekorddal „büszkélkedő” házigazdáknak ezúttal is csak 3-3-as döntetlenre futotta, így újrázásra kényszerülnek.

Hasonló reprízt rendeznek a Blackburn és a Manchester City között a váratlan 1-1 után. Nem kell ismételnie az Arsenalnak, amely Santi Cazorla ésTomas Rosicky góljával legyőzte a Tottenhamet, s magabiztosan jutott a negyedik fordulóba. Bár a Spurs az elmúlt hetekben többször is mutatta a javulás jeleit, a korábbi formájához ígéretesen visszatalált Emmanuel Adebayor – Roberto Soldado társaságában – ezúttal semmilyen nehézséget nem okozott a bajnoki listavezető védelmének.

Kellemes meglepetést szerzett új munkáltatójának a norvég bajnok Moldétől elcsábított edző, Ole-Gunnar Solskjaer, aki az első találkozóján győzelemhez segítette a Cardiffot a bajnokságban lényegesen eredményesebb Newcastle ellenében. A Premier League egyik legkellemetlenebb tulajdonosaként emlegetett Vincent Tan a legrosszabbat sejthette, amikor a „szarkák” Papiss Cissé révén vezetéshez jutottak otthonukban, ám a korábbi Man United „szuper cserejátékos” jó döntéssel küldte be a pályára a kispadról Craig Noone-t és Fraizer Campbellt, így a csapat 2-1-refordított.

Bár minden kívánsága ilyen gyorsan teljesülne Paul Lambertnak, az oly sok szebb napot látott Aston Villa trénerének, aki egy hét eleji nyilatkozatában közölte, „jól meglenne” az FA Kupa okozta figyelemelvonás nélkül. A birminghamiek 2-1-re buktak el a két osztállyal lejjebb játszó Sheffield Uniteddel szemben, így a Villa nyugodtan koncentrálhat a Premiership-túlélésre.

Hasonló sorsra jutott „Big” Sam Allerdyce csapata, a tartalékosan kiálló West Ham, mely a második osztályban szereplő Nottingham Foresttől szenvedett megsemmisítő, 5-0-ás vereséget. Ha csak a meccs harmadik harmadában sikerült is az áttörés, John ObiMikel és Oscar góljával 2-0-ás győzelmet produkált Derbyben a Chelsea, és az elszántan küzdő Oldham ugyanilyen az arányban maradt alul a Liverpoollal szemben.

Talajszinten: Rio Ferdinand a földön
Talajszinten: Rio Ferdinand a földön
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.