Törvényen kívül?
Annak az aláírásnak hamarosan nagy jelentősége lehet.
Mert az Európai Bizottság nemrégiben bejelentette: vizsgálatot indít a spanyol labdarúgóklubok állami támogatása miatt. Amint arról már beszámoltunk, a grémium szak értői azt elemzik: a Real Madridnak, a Barcelonának, a Bilbaónak, valamint az Osasunának nyújtott adókedvezmény összhangban van-e az uniós joggal. Emellett analizálják azt is, hogy támogatásnak minősül-e a fővárostól a Real Madridhoz átpasszolt telek. Az pedig talán a legérdekesebb kérdések egyike: megfelel-e a versenyjogi előírásoknak az állami Valenciai Pénzügyi Intézetnek a Valencia, az Elche és az alicantei Hercules futballklub hiteleihez nyújtott garancia?
A látványsport teljességgel integrálódott a szórakoztatóiparba, mi több, kapcsolódó ágazataival (tematikus tévécsatornák, sportszergyártók és így tovább) a legdinamikusabban fejlődő szektorok egyike. A biznisz főszereplői euró-százmilliós tranzakciókat bonyolítanak le, s milliárdos globális közönséget szolgálnak ki. A legnagyobb profitot elkönyvelő sportvállalkozásoknak lényegében nincs olyan részlege, amely ne a multinacionális topcégekben ismert modellek mintájára működne. Így ha az uniós bürokraták a textiliparban mozgó társaságokhoz hasonló elbírálás alá vetnék a klubokat, azoknak igen kevés esélyük lenne megúszni az elmarasztalást. Csakhogy az emlegetett lisszaboni szerződésben rögzítettek egy mondatot, amely a sportnak a társadalomban betöltött különleges szerepéről szól.
Amikor a dokumentum elkészült, nem sokat lehetett tudni arról, miféle tartalommal lehet megtölteni e kitételt. Ám azóta megannyi olyan ügy volt, amely jelezte: a sport valóban speciális terület. Magyar és francia példa egyaránt említhető. Az Orbán Viktor vezette kormány illetékesei például sikerrel tárgyaltak a bizottság képviselőivel, minek köszönhetően bevezethették az úgynevezett látványsportágak támogatói számára társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabályt. (Ehhez persze le kellett mondani az eredeti szándékról, a profi részlegnek nyújtott közvetett állami szubvencióról.) A franciák stadionépítéshez kaptak zöld lámpát: az állam kilenc arénát húz vagy újít fel a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra. A központ nagyjából egymilliárd eurót fordít a munkálatokra. A brüsszeli illetékesek rögzítették: a beruházás nem torzítja indokolatlanul a rivalizálást, s a döntéshozók minimális befektetéssel kalkulálnak a követelmények teljesítéséhez, miközben a projekt hasznára válik a gazdaságnak, az építőiparnak és a sportnak egyaránt.
Az utóbbi megállapítással aligha lehet vitatkozni, ám kérdés, hogy a hazai fejlesztési program kiállná-e ugyanezt a próbát. Merthogy a húszezer néző befogadására alkalmas létesítmények emelését sok minden nem indokolja, miként objektív döntéshozatali mechanizmusokat sem ismerünk, amelyek alapján határoztak arról, melyik vállalkozás mekkora támogatást kap. Azt pedig végképp nehéz lenne elmagyarázni: közvetett állami támogatásból, az utánpótlásra fókuszáló taorendszernek „köszönhetően” miként épülhet miniaréna Felcsúton, főként annak fényében, hogy általában az NB I-ben játszó profi együttes futballozik majd ott.
Az Európai Unió szakértői rendre leszögezik: az nem lehet, hogy az állam kiemelten, s nem átláthatóan támogat egyes piaci szereplőket, mert az efféle segítség sérti a versenyt. Nem csupán arról van szó, hogy az FTC az új arénával sokkal jobb helyzetbe kerül, mint például a városi rivális Újpest, hanem arról is, hogy – mondjuk – a bécsi Rapid és a Steaua, amellyel a Bajnokok Ligája-helyekért konkurálhatna, hátrányba kerül. (Az már csak hab a tortán, hogy a sorozatban persze részt vesznek nem EU-s országok garnitúrái is, amelyekre viszont semmilyen hatással nincsenek a közösségi szabályok, azaz állami pénzekből is gazdagodhatnak...)
Egyelőre annyi biztos: a hazai és más európai országokban látható támogatások mellett és ellen is erős érvkészlet állítható össze. Az sem kétséges: a sportstruktúra jövőjét meghatározó viták, jogi vizsgálatok és bírósági ítéletek követik majd egymást, amelyek legalább olyan súlyúak lesznek, mint a munkaerő szabad áramlásának elvét érvényesítő Bosman-szabály.
E sok bizonytalanságnak, disputának a fő oka, hogy a sport óriási üzlet, ám megannyi területen „törvényen kívüliként” működik, ami viszont sérti az esélyegyenlőséget, valamint a közösségi jogot. Lehetséges, hogy a konklúzió az lesz: a sport bizonyos tekintetben tényleg „törvényen kívüli”. És akkor már csak az e miliőre érvényes szabályokat kell megalkotni.
Meg köszönőlevelet küldeni Klausnak...
UTÓIRAT. Nem nyelvfilozófiai vitát szeretnénk kezdeni, csak a tények kedvéért rögzítjük, hogy a sport szó jelentése rendkívül szerteágazó. A meghatározást az üzlettel összefüggő ügyekben a látványrészlegre vonatkoztatjuk, azaz a legtöbb nézőt vonzó, a csúcson profitalapon működő vállalkozásokat felvonultató sportágak jelölésére, s nem a testedzésre, az amatőr szekcióra vagy éppen a biznisztől távol helyezkedő, többségé ben egyéni szakágak megnevezésére használjuk.
