Megy úgy is, hogy nem megy?

Hosszas huzavona után csak-csak felszállt a fehér füst: az új év első napján megszületett az előre sejthető döntés, miszerint Nagy László, a férfi kézilabda-válogatott klasszisa kihagyja a jövő vasárnap kezdődő dániai Európa-bajnokságot.

Amint azt december 30-án az orvosi konzílium előre jelezte: a novemberben Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérülést szenvedő átlövő lábát tegnap MRI-vizsgálatnak vetették alá. A műszer kimutatta, hogy a játékos térdénél, sípcsontjának külső oldalán úgynevezett benyomat található, ami egyfajta repedésnek felel meg. Dr. Erdélyi Gábor, a válogatott orvosa szerint ez okozza Nagy permanens fájdalmait, így – bár további beavatkozásra nincs szükség – két hétig pihenőt írt elő számára, vagyis ki kell hagynia az Eb-t.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány természetesen szomorúan vette tudomásul, hogy a világ legjobbjainak egyikeként jegyzett sportolót nélkülöznie kell az év legfontosabb eseményén.

– Szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hiszen a rásérülés veszélye miatt kell pihentetni Nagy lábát – nyilatkozta, majd így folytatta: – Jobban jártunk volna, ha a sérülés kúrálása korábban megtörténik, például úgy, hogy a Veszprém decemberi bajnoki mérkőzésein nem játszik. Ugyanakkor az jó hír, hogy Nagy László további pályafutását nem veszélyezteti a sérülés.

A szakvezető hozzátette még, hogy mostantól kizárólag az Európa-bajnoki felkészülésre koncentrál a keret tagjaival.

– A halálcsoportból való továbbjutás a korábbinál is nehezebbé vált számunkra, a csapatnak erőn felül kell teljesítenie Dániában – mondta a tréner.

Amint az köztudomású, a magyar válogatott Spanyolországgal, Izlanddal és Norvégiával szerepel azonos négyesben az Eb-n, és – noha kétségkívül keservesen nehéz dolga lesz mindhárom riválisával – az legalább bizakodással töltheti el az együttest: a londoni olimpiát megelőzően is Nagy nélkül érte el sikereit. Hogy mást ne mondjunk, a legutóbbi Eb-n legyőzte Franciaországot, továbbá döntetlent ért el a spanyol és az orosz csapat ellen. Ezzel együtt a támadásban és védekezésben egyaránt meghatározó játékos hiánya a legnagyobb érvágás, ami megtörténhetett, így aztán a holnap kezdődő gyöngyösi nemzetközi tornán a csehek, a fehéroroszok és a lengyelek ellen már az a legfontosabb lecke, hogy a társaság alkalmazkodjék az új helyzethez, s olyan taktikai repertoárt tegyen magáévá, amely Nagy nélkül is kellőképpen hatékony lehet az Európa-bajnokságon.

Nagy másfél éve, a norvégokkal szembeni meccsen. Az Eb-n nem lesz ott a skandinávok ellen (sem)
Nagy másfél éve, a norvégokkal szembeni meccsen. Az Eb-n nem lesz ott a skandinávok ellen (sem)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.