Világoskék fény

Karácsony második napján – a szokásoknak megfelelően – pályára vonultak a labdarúgó Premier Liga csapatai. A hagyományos ünnepi pulyka és puding okozta előző napi megpróbáltatásokból alig felocsúdva, ebédidőben lépett pályára a Manchester United Hullban, ahol ismerős arc fogadta a látogatókat.

Az újonc házigazdák szakvezetője Steve Bruce, aki kilenc évig szolgált Sir Alex Ferguson játékosaként. A vendéglátók meglepően magabiztos játékot mutattak, s tizenhárom perc sem telt el, amikor már 2-0-át mutatott az eredményjelző tábla. Előbb a Manchester Unitednél inaskodott James Chester igyekezett megmutatni, mit veszített az MU, amikor egyetlen fellépés után lemondott róla, David Meyloer pedig megduplázta az előnyt. A december eleji krízisből végre magához térő bajnokcsapat Chris Smalling fejesével és Wayne Rooney bravúros lövésével egyenlített. A második félidő már csak egy gólt hozott: Chester adott ünnepi ajándékot az ellenfélnek, s öngóljával fordított David Moyes legénysége.

A délutáni mérkőzések közül a papírformának megfelelően alakult a Chelsea–Swansea találkozó. A „kékek” Eden Hazard góljának köszönhetően győztek, ám a játék képe alapján nagyobb fölénnyel is nyerhettek volna. Nagy ijedtséget okozott viszont az Arsenal a Kelet-Londonba elzarándokoló szurkolóinak, hiszen a West Ham Carlton Cole révén vezetést szerzett. Ám az ágyúsok ezúttal nem adták meg magukat, hanem a sérülése után visszatérő Theo Walcott duplájával és Lukas Podolski góljával – a 68. és a 79. perc között – 3-1-re fordítottak.

A bajnokság meglepetéscsapatai közül a szenvedélyes Gus Poyet irányítása alatt a Sunderland idegenben 1-0-ra verte az Evertont, a Newcastle egy súlyos szabálytalanságokkal tarkított meccsen 5-1-re alázta a teljes második félidőt kilenc játékossal végigküzdő Stoke Cityt.

Nem lehetett egyformán boldog a Premiership újonnan kinevezett két trénere: a Tottenham Spurst irányító Tim Sherwoodnak 1-1-es döntetlennel kellett megelégednie a West Bromwich Albionnal szemben, Sir Alex Ferguson korábbi jobbkeze, Rene Meulensteen viszont 2-1-es győzelemre vezette a Fulhamet Norwichban.

A nap záró találkozóját, s a forduló rangadóját a Manchester City és a Liverpool játszotta. A meccs iránti érdeklődést fokozta, hogy a „vörösök” 2008 óta először vezették a ligát karácsonykor. A vendégegyüttes hamar jelezte: szeretné megtartani az éllovas pozíciót, s Philippe Coutinho góljával előnyt szerzett. Igaz, a „világoskékek” kapitánya, Vincent Kompany gyorsan egalizált, sőt Negredo – Mignolet kapus segédletével – még a félidő lefújása előtt fordított. A térfélcsere után az eredmény nem változott, így a fölöttébb kiélezett bajnokságban az Arsenal vezet, a City pedig feljött a második helyre.

Az élmezőny: 1. Arsenal 39 pont, 2. Manchester City 38, 3. Chelsea 37, 4. Liverpool 36.

Szerző szerző hátán: Kompany cipeli Negredót
Szerző szerző hátán: Kompany cipeli Negredót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.