Azt túlzás volna állítani, hogy az egyesületnél biztonsági veszélynek tekintik az alkalmi látogatót: akadály nélkül lehet eljutni a játéktérig éppúgy, mint az irodákba. Ennek köszönhetően nem okozott különösebb nehézséget, hogy megtaláljam Martin Donst, a kommunikációs referenst.

Azaz először a rövid pályás úszó Európa-bajnokságnak otthont adó impozáns Jyske Bank Boxen aréna árnyékában felépített, csaknem 12 ezer néző befogadására alkalmas herningi stadionba látogattam el, de hamar felvilágosítottak: a bázist Ikastban, a tizenöt kilométerre fekvő kisvárosban találom. Az információ nagyobb meglepetést nem okozott, mert a Midtjylland a két város közös csapata, amelyet 1999-ben hoztak létre. (Akkor egyesült az egyaránt az első és a második liga között liftező ikasti és herningi garnitúra.)

– Az első időszak nem volt könnyű, ahogyan egyetlen hasonló fúzió sem az. Ám ma már a leglelkesebb szurkolóink közé tartozó fiatalok többsége nem is emlékszik arra a periódusra, amikor külön csapata volt a két településnek – mondja Dons. Sőt, mint megnyugtat, még csak külön szurkolói csoportba sem verődnek a két város képviselői a lelátón.

A drukkereknek azzal sincs gondjuk, hogy hét nigériai játékos szerepel a Midtjylland keretében. Dons értetlenül néz rám, amikor arról érdeklődöm, a színes bőrű futballistákat érik-e rasszista inzultusok, és azt kutatom, az elöljáróknak miféle problémái vannak a futballhuligánokkal.

– Ilyennel még nem találkoztunk – zárja rövidre a témát. Pedig a stadionban akad jegyváltó szépen: hétezernél is többen látogatják a bajnokságban – meglepetésre – éllovas csapat mérkőzéseit. Tán a „magyar reflex” miatt, azonnal az arénabővítési tervekről faggatom, ám gyorsan leint: – Legfeljebb a Bajnokok Ligája csoportszakaszára telne meg egy nagyobb létesítmény, azaz a beruházás a legkevésbé sem lenne jövedelmező. Pedig nincs kizárva, hogy az együttes – története során először – a csúcssorozatban próbálkozhat. Igaz, Dons egyelőre az álom kategóriába sorolja a ligaaranyérmet, amelynek megszerzése már csak azért is bravúr lenne, mert a keretet alkotó játékosok hetven százaléka saját nevelésű labdarúgó. (Ez még a nigériai származású spílerekre is vonatkozik.)

– A dán klubok közül elsőként alapítottuk meg a futballakadémiánkat, amely 2004-ben kezdte meg működését, és ma már 158 klubbal áll kapcsolatban. Mi több, létesítettünk egy partnerintézményt Nigériában is. Az intézet garancia a klub utánpótlásra fókuszáló politikájának érvényesülésére. Büszkék vagyunk arra, hogy a múlt évi Európa Liga-meccsek egyikén a kezdő tizenegy kilenc tagja saját nevelésű futballista volt. A kilenc év alatt összesen harminckilencen mutatkoztak be a felnőtt együttesben – meséli Dons. Aztán a minden évben „az alapoknál kell újrakezdeni!” jelmondatot ezerszer végighallgató magyar médiamunkás számára minimum érdekes adatokat sorol: Simon Kjaert, a növendékek nappalijának névadóját négymillió euróért, azaz hozzávetőleg 1,2 milliárd forintért adták el a Palermónak. Ám milliókat kasszíroztak már a West Ham United, a Werder Bremen és a Sampdoria csapatától egyaránt.

– Az államtól nem is kapnak pénzügyi támogatást az akadémia működtetéséhez? – érdeklődöm, mire szája szegletében elnéző mosollyal felelt nemet.

Mindenesetre semmiképp sem a magyarországit messze meghaladó nívójú feltételrendszer miatt termelnek nemzetközi szintű, értékesíthető futballistákat. A fiatalok otthonát a csarnokban alakították ki, s bár az apró apartmanok minden igényt kielégítenek, infrastrukturális színvonaluk nem múlja felül a hasonló hazai intézményekét. Ennek ellenére a dán futball messze a magyar előtt jár.

Ugyanakkor északon is akad gond: Dons a gazdasági helyzet okozta nehézségekről beszél. Az aktuális klímában nehezebb szponzort találni, az üzlet mínuszos, ha drágán kell olyan játékosokat vásárolni, akik képesek versenyképessé tenni az együttest. Éppen ezért úgy tartják: e kihívásra is az utánpótlás-nevelés a fenntartható válasz. Nincs annál kifizetődőbb, mint felnevelni a futballistákat, akiket ráadásul erős érzelmi kötelék is fűz klubjukhoz.

S még csak arról sincs szó, hogy csillagászati összegekből gazdálkodnának. A Midtjylland nem éppen rejtőzködő pénzügyi felelősei közölték: a klub költségvetése mintegy hatmillió euró. Nem sokkal több, mint a legtehetősebb magyar kluboké. Azaz nem feltétlenül a pénzügyi differencián múlnak a forintos labdák.

Táblás ház