Ide hét, nekünk nyolc

2013-12-17

Az már a hétfő délutáni magyar–spanyol nyolcaddöntő előtt biztos volt, hogy Hajdu János – csoportjában csak harmadikként végző – együttese tovább marad állva a szerbiai női kézilabda-világbajnokságon, mint az ugyanabban a hatosban második helyet szerző, s honfitársainkat négy góllal legyőző románok. Igaz, Görbicznek és társainak ehhez egyetlen lépést sem kellett tenniük, tekintve, hogy ők egy nappal később léptek pályára, mint a lengyelektől vasárnap meglepő vereséget szenvedő keleti szomszéd játékosai. Hasonlóképpen – vagy még sokkal inkább – váratlan zakót húztak magukra a tavalyi Európa-bajnok montenegróiak, akik a teljesen átalakított, megfiatalított dán válogatottól kaptak ki, így a legjobb nyolc mezőnyének küzdelmeit legföljebb a lelátóról követhetik figyelemmel.

Az előjelek tehát kedveztek a kieséses szakasz első fordulójában szintén papírforma-borításra készülő magyar különítménynek, amely addigi teljesítményével „érdemelte ki”, hogy a fogadóirodáktól a szakportálokig minden valamirevaló fórumon a spanyolokat tartották a meccs toronymagas favoritjainak. A mérkőzés előtt egy órával az újvidéki Spens Aréna sajtótribünjén is zajlott az esélylatolgatás rendesen, ám a hazai kollégák lelkesedését alaposan lehűtötte Bent Nygaard, a dán televízió kommentátora. A korábbi ismert tréner rezignált hangon közölte: „Nagy a differencia a két csapat között. És nem a maguk javára...”

Talán a reményvesztettség, talán más volt az oka, mindenesetre az előző két találkozón a tribünt szinte dugig megtöltő magyar szurkolóból most jó, ha száz tűnt fel a lelátón, de megpróbáltuk ebben is meglátni a pozitívumot: a túlzott várakozás ezúttal bizonyosan nem hathat bénítólag a lányokra...

Aztán meg néztünk, mint a moziban.

Bár tíz perc múltán az irigylésre méltó rugókkal megáldott – angolaiból előbb portugállá, majd nemrégiben spanyollá lett, s immár Cabral néven szereplő – Barbosa remeklésével még az ellenfél vezetett 7:5-re, a folytatásban minden úgy alakult, mint a mesében. Bognár-Bódi a jobbszélről, Soós átlövésből tüzelt eredményesen Navarro kapujára, Vérten indításból lőtte a gólokat, Herr pedig bravúrjai közepette hetest is védett (20. perc: 12:9). A gépezet most egyáltalán nem csikorgott, s csupán Tomori szentségelt egy keveset, amikor az akciók egyikének közben felszakadt, s vérezni kezdett a könyöke. Ennél nagyobb baj azonban nem történt, sőt: a két évvel ezelőtti vb-n és a londoni olimpián egyaránt bronzérmes rivális kézilabdázói a szünetben lehorgasztott fejjel battyogtak az öltözőbe,mert addigra az ezúttal nagy kedvvel játszó, támadásról támadásra ötletekkel teli, példásan védekező magyarok ötgólos előnyre tettek szert (17:12).

Ha a második félóra elejére sikerül átmenteni a formát, meglesz! – így volt összegezhető a nézőtéri rezümé, s mivel a térfélcsere után Zácsik, majd Szucsánszki is betalált (s ezzel gyorsan hatgólosra nőtt a fór: 19:13), azt gondoltuk, tényleg sikerült elvenni a vetélytárs kedvét.

Pedig dehogy sikerült. Kívülről az volt az ember az érzése, a fölényes vezetés megszédítette a magyarokat, akik váratlanul kapkodósra vették a figurákat, s az iskolás hibákat a vetélytárs gyorsan kihasználta. Olyannyira, hogy a 36. percben (19:17-es állásnál) a szerény létszámú, ám annál hangosabb tábor rázendített az „Ébresztő!”-re, Hajdu kapitány pedig kikérte második idejét is. Nagyon jól tette, mert elérte vele, hogy bezárt a spanyol gólgyár, ám a pauzát követő első magyar hálózörgetésre még szintén sokat kellett várni: Tomori tizenegy perc elteltével talált a kapuba. Ezzel azonban beindult az úthenger, amely kilapította a spanyol vb-álmokat.

A mérkőzés utolsó negyedórájában ismét jutalomjátékot mutatott be a magyar válogatott az atomjaira hulló riválissal szemben, és végeredményben – gondolt erre bárki is az elmúlt napokban? – laposra verte ellenfelét (28:21). Az összességében mestermunka nyomán jöhetett a körtánc, szerdán pedig következhet a belgrádi negyeddöntő a hollandokat felülmúló brazilok ellen.

Az eufória közben el ne felejtsem mondani, hogy Nygaard mestert sehol nem találtam a meccs után. Pedig szívesen megveregettem volna a vállát, félig bejött a jóslata: tényleg nagy volt a differencia.

Nyolcaddöntő: Magyarország–Spanyolország 28:21, Brazília–Hollandia 29:23, Norvégia–Csehország 31:21, Szerbia–Dél-Korea 28:27.