Édes otthon?

Hazalátogat Újvidékre a magyar női kézilabda-válogatott: a ma délután hat órakor a Szerbia–Japán meccsel kezdődő világbajnokságon Hajdu János együttese ugyanabban a vajdasági csarnokban játssza csoportmérkőzéseit, amelyben éppen egy esztendeje, az Eb-n is szerepelt. Hazamegy más szempontból is a társaság, hiszen a röszkei határtól alig száz kilométerre fekvő településen újra otthon érezheti majd magát a lelátókat szinte biztosan megtöltő magyar szurkolóknak köszönhetően.

Ráadásul az emlékek is kedvesek a múlt évből. Noha a startot – finoman szólva – eltolta az azóta leukémiával kezelt norvég Karl Erik Böhn vezette garnitúra, merthogy kikapott a négyesből végül tovább sem jutó horvátoktól, a folytatásban egészen a dobogó harmadik fokáig küzdötte magát. Hasonló eredménnyel persze most is beérnénk, sőt: a hazai sportági vezérkar ennél kevesebbet is sikerként könyvelne el. Amint az a hét eleji tájékoztatón kiderült, a hivatalosan megfogalmazott cél a nyolc közé jutás. Maguk a játékosok messzebbre tekintenek, s többségük amondó, az elődöntőbe kerülés most is realitás.

A főszereplők annak ellenére bizakodók, hogy az október végi szombathelyi nemzetközi tornán a norvég „B” ellen csak döntetlenre futotta az erejükből, a braziloktól pedig kikaptak, s csupán a „mumus” horvátokat tudták fölülmúlni. A felkészülés kezdeti szakaszában történtekből persze nem kell semmiféle messzemenő következtetést levonni, a csehek elleni holnapi nyitómeccs azonban már alighanem tájékoztató jellegű lesz. Miközben az elmúlt napok húzótémáját a betegeskedő Zácsik Szandra bevethetősége körüli bizonytalanság jelentette, föltehetően legalább ilyen fontos kérdés: vajon milyen formát mutat az első számú kapus, Herr Orsolya, mekkora motiváció hajtja a vb-n 2007 óta nem szereplő irányítót, Görbicz Anitát, vagy hogy milyen hatékonysággal célozza majd a kaput az aktuális bombázó, Tomori Zsuzsanna?

Ami biztos: a D jelű csoportban az eddig tizenkét randevú során mind ahányszor legyőzött csehek után a tunéziaiak és az ausztrálok sem okozhatnak gondot. Hanem aztán előbb a románok, majd a németek következnek, s egyáltalán nem mindegy, melyik helyet sikerül elcsípni a hatosban, hiszen attól függ, mennyire lesz göröngyös az egyenes kieséses rendszerben folytatódó út. A nyolcaddöntőben a C csoportból kap ellenfelet az együttes, s kell-e mondani: ekkor még mindenképpen üdvös lenne elkerülni a norvég vagy a spanyol különítményt...

A szövetség amúgy közzétette a premizálási táblázatot, amely szerint a világbajnoki címért 15 millió forintot kap a válogatott, az ezüstérem13, abronz 12 milliót ér, de még a nyolcadik helyért is ötmillió forint jár.

Sajátos a helyzet: a bankrobbantásnak ebben a kaszinóban a tulaj és a játékos egyformán örülne.

Tizennyolcas keret

Kapusok: Herr Orsolya, Kiss Éva, Triffa Ágnes. Mezőnyjátékosok: Bognár-Bódi Bernadett, Bulath Anita, Cifra Anita, Görbicz Anita, Kovacsics Anikó, Kovacsicz Mónika, Soós Viktória, Szamoránsky Piroska, Szekeres Klára, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Triscsuk Krisztina, Vérten Orsolya, Vincze Melinda, Zácsik Szandra.

Így játszanak

A csoport (Belgrád): Montenegró, Hollandia, Kongói DK, Dél-Korea, Franciaország, Dominikai Köztársaság.

B csoport (Nis): Dánia, Brazília, Szerbia, Japán, Kína, Algéria.

C csoport (Zrenjanin): Norvégia, Lengyelország, Angola, Spanyolország, Argentína, Paraguay.

D csoport (Újvidék). A magyar válogatott mérkőzései: Csehország (december 7., 14.45), Tunézia, (december 9., 14.45), Ausztrália (december 10., 19.15), Románia (december 12., 19.15), Németország (december 13., 17).

A csoportokból az első négy helyezett folytatja az immár kieséses rendszerű nyolcaddöntőben (december 15. és 16.). A negyeddöntőket 18-án, az elődöntőket 20-án, a döntőt 22-én rendezik.

Hajdu: lesz ok a mosolyra?
Hajdu: lesz ok a mosolyra?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.