A modern kori brazil szélsőhátvéd-iskola megalapítójának tekintették és tekintik máig. Követői között olyan klasszisok voltak, mint Francisco Marinho, Junior Leovegildo, Branco, Leonardo, Roberto Carlos, a múlt évszázad világválogatottjába mégis Nilton Santost választotta a FIFA.  Abban az All Star-tizenegyben négy brazil szerepel – N. Santoson kívül Carlos Alberto, Garrincha, Pelé –, s feltehetően azért csak ennyi, mert félcsapatnyi játékost nem akart egy országból a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.

A most eltávozó balbekket fénykorában „Enciklopédiának” becézték, annál az egyszerű oknál fogva, hogy mindent tudott. Ezért játszhatott tizenhárom éven át a brazil válogatottban, mellyel 1958-ban és 1962-ben vb-aranyérmet nyert. Mint megannyi későbbi honfi- és hátvédtársa, Nilton Santos sem szeretett mutatkozni a saját térfelén, ezért Vicente Feola szakvezető az ötvennyolcas világbajnokságon megállapodott vele: csak akkor lépheti át a félvonalat, ha a brazil csapat már legalább egy góllal vezet. (Tekintettel arra, hogy az elődöntőben és a döntőben egyaránt 5-2-re nyert a selecao, így is jó sokat volt elöl.)

Egyetlen klubjában, a Botafogóban 1948-ban debütált, és 1964-ben játszotta utolsó mérkőzését. Ez idő alatt nem kevesebb, mint 729 meccsen lépett pályára a riói együttesben: elképesztően tartalmas volt az az Enciklopédia...

S persze örökbecsű marad.