Micsoda búcsú!

Bár a negyedik vb-címét már három futammal korábban megszerezte, Sebastian Vettel (Red Bull) a szezonzáró Brazil Nagydíjon sem vett vissza a tempóból: éppolyan fölényes sikert aratott, mint a pontversenyben.

Az F1-es rekordokat kedvelő pilóta „sietségét” alighanem az indokolta: jó esélye nyílt egy majd hat évtizedes csúcs beállítására. A Forma–1 történetében eddig csak a kétszeres vb-győztes olasz Alberto Ascari tudott kilenc egymást követő versenyen nyerni. Mától Ascari neve mellett ott áll Vettelé is. S ha ez nem volna elég, az extra klasszis beállított egy másik csúcsot is: egy szezonban szerzett tizenhárom győzelmével megismételte Michael Schumacher rekordját.

Noha a Brazil Nagydíjon Vettel mindent vitt, nem csak ő volt a középpontban, miután a nem túl eseménydús futamon másodikként befutó csapattársának, Mark Webbernek ez volt az utolsó versenye. A szimpatikus és tehetséges, ám Vettel árnyékába szorult, kilenc győzelmet szerző ausztrál versenyző visszavonul az F1-től, jövőre más szériában indul. Akadt egy másik „nagy búcsúzó” is: Felipe Massa nyolc év után hagyja el a Ferrarit. A régóta ingadozó formát mutatót brazil pilóta jövőre a Williams versenyzője lesz. Massa elköszönése nem volt túlságosan elegáns: a negyedik helyen hajtott, ám elkövetett egy buta hibát, átvágott a bokszutcába vezető záróvonalon, ezért büntetést kapott, és visszaesett. Ez egyébként a Ferrarinál nem csak érzelmi okok miatt adott okot bosszúságra: hiába végzett Fernando Alonso a harmadik helyen, a konstruktőrök vetélkedőjében ez is kevés volt ahhoz, hogy beérjék a Red Bull mögé másodiknak felzárkózó Mercedest.

Brazil Nagydíj, végeredmény:

1. Vettel (német, Red Bull), 2. Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Button (brit, McLaren), 5. Rosberg (német, Mercedes), 6. Perez (mexikói, McLaren), 7. Massa (brazil, Ferrari), 8. Hülkenberg (német, Sauber), 9. Hamilton (brit, Mercedes), 10. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso).

A pontversenyek végeredménye.

Pilóták: 1. Vettel 397, 2. Alonso 242, 3. Webber 199, 4. Hamilton 189, 5. Räikkönen (finn, Lotus) 183, 6. Rosberg 171, 7. Grosjean (francia, Lotus) 132, 8. Massa 112, 9. Button 73, 10. Hülkenberg 51, 11. Perez 49, 12. Di Resta (brit, Force India) 48, 13. Sutil (német, Force India) 29, 14. Ricciardo 20, 15. Vergne (francia, Toro Rosso) 13, 16. Gutierrez (mexikói, Sauber) 6, 17. Bottas (finn, Williams) 4, 18. Maldonado (venezuelai, Williams) 1, 19. Bianchi (francia, Marussia) 0, 20. Pic (francia, Caterham) 0, 21. Van der Garde (holland, Caterham) 0, 22. Chilton (brit, Marussia) 0.

Konstruktőrök: 1. Red Bull 596, 2. Mercedes 360, 3. Ferrari 354, 4. Lotus 315, 5. McLaren 122, 6. Force India 77, 7. Sauber 57, 8. Toro Rosso 33, 9. Williams 5, 10. Caterham 0, 11. Marussia 0.

Fókuszban Vettel, háttérben Webber
Fókuszban Vettel, háttérben Webber
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.