Az indiai Csennaiban zajló páros mérkőzés tizedik játszmájában a hazai asztalnál ücsörgő Viswanathan Anand ellen már a remi is elegendő volt számára a végső sikerhez, s ő nem is bonyolította túl a dolgot: a 65. lépésben döntetlenben egyezett meg címvédő riválisával, így összetettbeli 6,5:3,5 arányú győzelme nyomán felült a képzeletbeli trónra, amelyet elődei közül hasonlóan fiatalon eddig csak Mihail Tal és Garri Kaszparov foglalt el.

A mérnök szülőktől származó, a finnországi Espooban, majd Brüsszelben nevelkedett Carlsenről tudni kell, hogy szinte csecsemőként kezdte a „szakmát”, amennyiben kétesztendős korában már ötven darabból álló puzzle-t rakott ki ripsz-ropsz, négyévesen meg olyan építményt konstruált legókockákból, amilyet mások jó, ha kamaszkorban képesek megalkotni.

A vb-döntőben a mostanra a földkerekség valaha volt legmagasabb Élő-pontszámú sakkozójává avanzsált skandináv ifjú – mit szépítsük –bohócot csinált az ázsiai nagyságból. Ráerőltette Anandra egészen egyéni versenyzői stílusát, melyre mindenekelőtt az agresszivitás a jellemző. Ez annyit tesz: ellenfele soha, egyetlen pillanatra sem lélegezhet föl, mert hiába fogynak a bábuk a táblán, neki a legkilátástalanabb helyzetben is akad valamilyen zseniális ötlete.

Azt szokták mondani, a sakk szellemi boksz, de Carlsenre ez nem igaz: ő a szellemi birkózást honosította meg a hatvannégy fekete és fehér mezőn. Olyan fölénnyel nem szokás – sőt: már-már kínos – nyerni egy világbajnoki döntőben, ahogyan ő tette a negyvennégy éves vetélytárs ellen, akiről azt azért feltétlenül el kell mondani: a sakksport korszakos alakja, s e tény alátámasztására csupán egy a sok érv között, hogy 2007 óta ő védte a tegnap Carlsen birtokába került címet.

Ám most a hazai pálya hátrányát „élvező”, az otthoni környezetben kikapcsolni, félrevonulni aligha tudó Anand a meglepő differencia dacára is jó szívvel hajthatott fejet, mert a jobbtól – s a norvég immár minden kétséget kizáróan jobb – nem szégyen kikapni. Ráadásul – így a szakértők – Indiában minden valószínűség szerint elkezdődött az új időszámítás; az a korszak, amelyet az északi nagyság egyeduralkodása jellemez majd.

Arról nincs információnk, hogy a már 2009-ben hazája legjobb sportolójának választott Carlsen fölhívta-e telefonon Kaszparovot, mindenesetre többször azt nyilatkozta: örök hálával tartozik az orosznak, amiért annak idején pátyolgatta, s elmondott neki ezt-azt a sakk rejtelmeiről. Igaz, nem ingyen: a hírek szerint százezer dollár volt egy tíznapos kurzus ára... A hozzáértők állítják, Kaszparov hatása annak ellenére is máig érződik Carlsen játékán, hogy a nagy páros szakmai kapcsolata már kevésbé elmélyült, mint annak idején.

Ezzel az erővel a Holdról is jöhetett volna – így a közvélekedés a norvég kapcsán arról, hogy a skandináv ország élvonalbeli sakkmúltja a nullával egyenlő. De a világranglistát 2011 nyara óta vezető extraklasszist más tekintetben is földönkívüliként kezelik kollégái, s amondók: a közeli jövőben emberfia le nem taszíthatja a dobogó tetejéről. Illetve... Azt beszélik, akad azért egy tizenhét esztendős legény, aki – ha a fejlődése töretlen marad – egyszer majd méltó vetélytársa lehet a friss világbajnoknak.

Őt Rapport Richárdnak hívják.

Sakk-királyok asztala: Carlsen és Anand