Ribery és Varane feszített a dresszben, a képek bejárták a világsajtót, a marketinggépezet olajozottan működött. Pedig egy nappal korábban még a francia szurkolók nyolcvannégy százaléka gondolta úgy, hogy az együttes nem jut ki a vb-re, s a megtervezett és legyártott felszerelések mehettek volna a kukába.

Ahogyan arra a Le Monde című lap cikke felhívja a figyelmet: nem csupán a csapatnak, hanem megannyi cégnek is nagy volt a tét a párizsi találkozón. A vállalatok több tízmillió eurót bukhattak volna, ha Benzema és társai kudarcot vallanak. Az újság több példával érzékelteti, mekkora összegekről lehet szó. Talán elég, ha azt idézzük: az említett mez darabját százhúsz euróért, azaz hozzávetőleg harminchatezer forintért árulják.

Ám nem csupán e termék forgalmazói, hanem a TF1 televíziós csatorna potentátjai is nagyot sóhajtottak, amikor Guszev öngólt lőtt. A társaság ugyanis 130 millió eurót fizetett a világbajnokság közvetítési jogaiért. Ha a franciák nem lennének résztvevői a tornának, a mínusz garantált lenne. Ezt már az is előrevetítette, hogy a társaság részvényeinek árfolyama három százalékot esett a kijevi vereség után. A diadal viszont azonnal a magasba lökte a papírok ellenértékét.

A korábbi tapasztalatok szerint a L’Equipe című sportlap pénzügyi osztályának munkatársai is dörzsölhetik a tenyerüket. A válogatott 2006-os vb-döntőbe jutása tízmillió euró extra hirdetési bevételhez segítette az újságot. És akkor még nem szóltunk arról: a példányszám az egekig szökik a futballünnep idején.

Mindebből már világos: a labdarúgóüzletben mind meghatározóbb a nemzeti együttesek szerepe is. Főként azért, mert a globális sportipar csúcstermékei közé tartozik a vb és az Eb. A szponzoráló cégek akkor használhatják ki a viadalokban rejlő marketing lehetőségeket, ha valamelyik részt vevő csapattal együttműködnek. (Már ha nem a FIFA-val vagy UEFA-val szerződtek.)

– A labdarúgást hajlamosak vagyunk monolitként azonosítani. Egyszerűen azért, mert ha meccset nézünk, akkor futballt nézünk. Pedig az lehet BL-mérkőzés, Eb-selejtező, német vagy angol bajnoki találkozó. Ezzel ellentétben, ha az amerikai futballra kapcsolunk, akkor az NFL-t választjuk – magyarázza Dénes Ferenc sportközgazdász. – A futballban termékek, így ligák, nemzetközi klubés válogatott-tornák rivalizálnak egymással a piacon. Mind a fogyasztók idejéért és pénzéért küzd. A rendszer feszültsége abból fakad, hogy a nevelés a kluboknál zajlik. A csapatokat működtető sportcégek vállalják a kockázatot, megvásárolják és fizetik a játékosokat, miközben sokszor kénytelenek lemondani róluk a válogatott miatt. S mindennek tetejébe a futballista még meg is sérülhet a nemzeti együttesben, ami komoly anyagi és szakmai veszteséget jelent a klubnak. Ebben a modellben a szövetség nem rizikózik, de bőkezű szponzorainak köszönhetően profitot termelhet.

Dénes kiemeli, hogy a struktúra természetesen különbözik a többi üzleti szektortól: a differencia a sport különleges státuszából és múltjából fakad.

A szituációt csak nehezíti, hogy hamarosan újabb kihívások jelenhetnek meg, mert a nemzeti ligákat akár az érdektelenség veszélye is fenyegetheti. A bajnokságok többsége ugyanis rendkívül kiszámítható. Az iparági csúcsszereplők (a Barcelona és a Real Madrid vagy a Bayern München és Dortmund) különmeccset vívnak a trófeáért, miközben a riválisoknak szemernyi esélyük sincs az előzésre.

Márpedig minél többször ismétlődik a megszokott sorrend, annál inkább nő a különbség az elit és a „futottak még” között. Az élvonal kiútja az NFL-hez hasonló szisztéma létrehozása lehetne. Csakhogy ez a megoldás aligha fér össze a hagyományokkal.

Az viszont biztos: a feszültségek nőnek majd, s a cégeknek, valamint a döntéshozóknak mind több kihívásra kell választ adniuk, mert a sport és az üzlet nem áll meg.

Mert hiszen tudjuk: sok cégvezető sóhajtott fel, amikor Guszev a saját kapujába küldte a labdát...