Lehetséges a lehetetlen

Mexikó 4-2-re győzött az Új-Zéland elleni interkontinentális pótselejtező visszavágóján, így 9-3-as összesítéssel kijutott a brazíliai világbajnokságra.

Ám az európai sajtóban csupán lábjegyzet lehetett az amerikai együttes kvalifikációja, mert a lapok az öreg kontinens extra körének bűvöletében áradoztak a történtekről. „A kékeknek sikerült a lehetetlen!” – hirdette például a Le Monde címűfrancia újság internetes vezető anyaga szerda reggel. Mi több, a közéleti orgánum kizárólag a labdarúgócsapat produkciójáról szóló anyagokat közölt a nyitóoldalán.

Ez világosan jelzi, milyen lelkesedést váltott ki az országban, hogy a válogatott kijutott a 2014-es brazíliai világbajnokságra. A katarzist fokozta, hogy a közvélemény lényegében már lemondott a vb-részvételről, miután az együttes – reménytelen játékkal – 2-0-ra kikapott az ukrán garnitúrától a párharc első felvonásán. Ha a szurkolók meghatározó többsége nem is, a játékosok hittek a továbbjutásban, s Párizsban fesztiválhangulat uralkodott a pályán.

A fontosabb lapok címoldalát elborították a gólokat ünneplő futballisták képei. A L’Equipe című sportlap csak annyit írt a nyitóoldalára: „Tisztelet”. De a tudósításokban fölöttébb gyakran fordul elő a „hőstett” kifejezés is. Ráadásul dicséretek özönét kapja Didier Deschamps szakvezető, aki néhány nappal korábban még a kíméletlen kritikák kereszttüzében állt. A goal.com szakírója arra hívja fel a figyelmet, hogy az edző taktikailag hibátlan mérkőzést produkált.

Telitalálatnak bizonyult Mamadou Sakho és Karim Benzema kezdőcsapatba állítása, hiszen mindkét labdarúgó gólt szerzett. Az újságíró úgy véli, az együttes alighanem a legjobb teljesítményét nyújtotta azóta, hogy a 2006-os világbajnokságon parádés produkcióval felülmúlta Brazíliát. Deschamps viszont szerényen fogalmazott: „Ez a futball mágiája”. Hogy létezik efféle varázslat, azt mutatta Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic stockholmi különszáma is.

A svéd–portugál találkozó a két ideál bemutatóját hozta, s a párharcot a Real Madrid klasszisa nyerte. „C” eldöntötte az első mérkőzést, a visszavágón pedig mesterhármassal jelentkezett, mire kollégája „mindössze” két góllal felelt. Már a pótselejtezők sorsolása után biztossá vált, hogy a futballvilág jelenlegi legjobbjainak egyike nem léphet fel a csúcseseményen, ám a távolmaradás miatti csalódottságot csak fokozta a kedd esti találkozón látott attrakció. Az érthetően csalódott Ibrahimovic nehezen emésztette meg, hogy nem lehet ott a vb-n.

Azok után, hogy néhány napja istenként azonosította magát, ezúttal azt mondta: „Nélkülem mit sem ér majd a vb”. Ezt azért másként gondolja a glóbusz meghatározó része, amely méltatja a szenzációs Cristiano Ronaldót, aki – több értékelés szerint – lenyűgöző bizonyítékát adta annak, hogy az idén ő érdemelné meg az Aranylabdát. (A kitüntető címről szóló szavazást a FIFA és a díjalapító France Football – a legkevésbé sem titkolva, hogy a portugál extra klasszis keddi teljesítménye miatt – meghosszabbította november 29-ig...)

Minthogy a tétmeccsek voltak a fókuszban, viszonylag kevés figyelmet kapott, hogy a németek a Wembley-ben nyertek a harmatos angolok ellen 1-0-ra, a vb-címvédő Spanyolország pedig ugyanilyen arányban maradt alul Dél-Afrikában. A Marca című madridi lap sem sokat foglalkozott a váratlan vereséggel, inkább a lehetséges csoportbeosztást elemezte. Az biztos, hogy a spanyol együttes a vb csoportkörében nem találkozik majd Brazíliával, mivel a rendező is az első kalapban kap helyet.

A jövő nyári vendéglátók ezúttal a Chile elleni torontói felkészülési meccsen győztek 2-1-re. A világbajnokság harminckettes mezőnye lapzártánk után vált teljessé, amikor is a Jordánia és a második meccset ötgólos előnnyel kezdő Uruguay mérkőzése véget ért. A találkozó lefújásával elkezdődött a visszaszámlálás.

Harminckettesek tere

Európa: Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország, Svájc, Bosznia-Hercegovina, Oroszország, Spanyolország, Anglia, Görögország, Horvátország, Portugália, Franciaország.

Dél-Amerika: Brazília, Argentína, Kolumbia, Ecuador, Chile.

Ázsia: Japán, Ausztrália, Irán, Dél-Korea.

Afrika: Nigéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Ghána, Algéria.

CONCACAF-zóna: Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras, Mexikó.

A harminckettedik szereplő az Uruguay–Jordánia találkozó (az első meccsen 5-0) továbbjutója.

Párizs mámorban
Párizs mámorban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.