Nem egészen huszonnégy órán belül két klasszist sodort útjába a sors: a csoportkörből való továbbjutásról döntő szombat délutáni drámai csatában nyert az argentin Juan Martin Del Potro ellen, ám másnap már nem bírt a világelső spanyol Rafael Nadallal. S nem valószínű, hogy az erőnlét döntött a rangadón. Nincs mit kertelni, talán még a Roger-rajongók is elismerik: az ibériai egyszerűen jobb volt.

A svájci klasszis lehajtott fejjel ballagott ki az O2 Aréna játékteréről, s a közönségnek szóló intésében az is benne volt: vélhetően utoljára szerepelt az ATP-világbajnokság nyolcas elit mezőnyének évzáró küzdelmein. Zsinórban tizenkétszer harcolt ki helyet magának, s – egyetlen kivételtől eltekintve – minden alkalommal eljutott legalább az elődöntőig.

Kilencszer volt finalista, s hat eredményhirdetésnél az ő kezébe adták a győztesnek járó trófeát. Szégyenkeznie tehát aligha kell azért, hogy ezúttal is hozta átlagos formáját. Ráadásul egy olyan év végén, amelyben sorakoztak a meglepő, váratlan és nem igazán magyarázható botlások. Év végi hajrázása azokat igazolta, akik úgy vélik: Federer 32 esztendősen is a világ legjobbjainak egyike, s a trónját már elfoglalt vetélytársait is meg tudja szorongatni alkalmanként.

A hangsúly itt az egyik és az alkalmanként szavakon van. A klasszis még képes a csúcstámadásra, ám ifjabb kollégái mind többször előzik meg. Del Potro most nem tudta. A bázeli torna trófeáját ugyan már másodszor orozta el a hazai környezetben játszó svájcitól, ám Federer napokon belül kétszer is visszavágott, s Párizsban és szombaton az elődöntőbe jutásról határozó londoni meccsen is nyert. Nem is akármilyen akaraterővel: a 4:6, 7:6, 7:5-ös vb-meccs mindegyik játszmájában a dél-amerikai állt jobban, a döntő szettben már 3:0-ra is vezetett, mégis a volt világelső diadalmaskodott.

Napjaink két legjobb játékosa azonban már túl kemény dió volt Federer számára. A tavalyi döntő kedd esti csoportkörös reprízében ismét a címvédő Djokovics diadalmaskodott (6:4 6:7, 6:2), miként a szombati elődöntőben is papírforma-eredmény született Nadal 7:5, 6:3-as sikerével. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy az előjelek egyáltalán nem voltak egyértelműek: vébémeccsen Nadal még nem tudta legyőzni svájci vetélytársát, azaz hiába az összesítésben az idei világelső tekintélyes fölénye (22:10), az évzáró világbajnokságon mindig ő gratulált a svájcinak.

A vasárnap délutáni, mindössze 79 perces elődöntő után viszont neki volt lehetősége ünnepelni. Meg is tette. Hosszasan pózolt félpucéran a londoni tinik nagy örömére. Láthatóan feldobta a Federer elleni győzelem. Az idén négyből négyszer verte a svájcit, saját éves meccsmérlegét 75/6-ra javította. Az egykori salakpályás beskatulyázás immár a múlté, hiszen a kemény borításon 36 győztes találkozó mellett csak három vereség sorakozik Nadal neve mellett. Tizenhét nagy viadalon állt rajthoz ebben az évben, ez lesz a tizennegyedik döntője, s tegyük még gyorsan hozzá: sérülése miatti hét hónapos kihagyása után csak februárban kezdte az esztendőt…

Akárhogy is alakuljon a lapzártánk után befejeződött Djokovics (szerb)–Wawrinka (svájci) elődöntő, az év játékosának választott spanyol kellő motivációval készülhet bármelyikük ellen is. Fényes karrierje során csak egy rangos fedett pályás tornát nyert, gyűjteményéből még hiányzik a világbajnoki trófea, így érthetően felturbózott hangulatban várja a hétfőn este kilenckor kezdődő vébédöntőt. Honfitársai közül eddig csupán Manuel Orantes (1976) és Alex Corretja (1998) volt világbajnok. Nadal lehetne a harmadik spanyol vb-győztes.

Good bye, Roger!