Sztárom a párom
A mester – akit áprilisban neveztek ki a néhány héttel korábban világbajnoki címet szerző együttes szakvezetőjévé – saját csapata helyett a körülményeket, a pazar vendéglátást, az emlékezetes debreceni napokat dicsérte a Főnix Csarnokban tartott, magyarok elleni barátságos mérkőzés után. Pedig méltathatta volna éppenséggel a félgőzzel nyerő övéit is.
A különleges érdeklődéssel várt meccsen – melyre hat és fél ezer néző váltott jegyet, s amely előtt egy órával már csak hosszas keresgélés után lehetett parkolóhelyhez jutni a létesítmény környékén – igazi dzsemborihangulat uralta a tribünöket, úgyhogy a világ jelenlegi legerősebb garnitúrája valóban nem panaszkodhatott a fogadtatásra. Hogy aztán a közönség azt kapta-e az elkövetkező bruttó száz percben, amire számított, az más kérdés.
Mert az alakulóban, „készülőben” lévő magyar válogatottat különösebb megerőltetés, verejtékcseppek nélkül győzte le az irigylésre méltóan egységes, minden poszton klasszist felvonultató rivális. Sterbik Árpád, az ibériaiak Vajdaságból elszármazott sztárkapusa –aki, ha egy mód van rá, köztudomásúan kerüli a mieinkkel való találkozást – a kispadról figyelte az eseményeket, s ő is azt láthatta, hogy (a hangosbemondó szerint) „az év legjelentősebb debreceni sporteseményén” a házigazda hálóját őrző Tatai Péter a vetélytárs legjobb embere.
Noha a szegedi kapus finoman szólva se kezdett jól, tíz perc elteltével mind többször szoríthatta ökölbe a kezét elégedettségében, s végül elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a félidőben még biztató eredmény; 13:13 állt a nagytáblán. Rajta kívül a körszakállat növesztő Császárnak, valamint a „spanyolból” tudvalevőleg extramódon felkészült Nagy Lászlónak akadt néhány emlékezetes momentuma, ám összességében minden jel arra utalt: ha a világbajnok úgy dönt, hogy megrázza magát, csupán egy csapat marad a pályán.
A szünetben a szervezők kellemes meglepetésre köszöntötték a város különlegesen rokonszenves sportági legendáját, Varga Istvánt, a folytatásban viszont már az történt, amivel kalkuláltunk. Igaz, nem kis részben azért, mert Mocsai Lajos szakvezető elhatározta, a második sornak is bizonyítási lehetőséget ad. A B válogatott játékosainak azonban – még szép... – túl nagy falat volt Entrerrios, Maqueda, Rivera, Aguinagalde, Sarmiento és a többi spíler, így aztán a vendég lassan, de biztosan, kénye-kedve szerint bedarálta ellenfelét. A vége 29:24 lett „oda” úgy, hogy tizenhárom spanyol játékos iratkozott fel a góllövőlistára.
A világbajnok szemszögéből sokkal inkább bemutatóra hajazó, mintsem erőfelmérőnek tekintett találkozón a felek kényesen vigyáztak arra, nehogy bántódása essék a másiknak, ami részint magától értetődő, részint meg kevéssé erősítette a sportélményt. Ellenben, akik ott voltak a helyszínen, azok január 12-én, a dániai Európa-bajnokság spanyol–magyar nyitómeccsét nézve majd elmondhatják magukról: testközelből látták mindazokat, akik akkor nyilván megfeszülnek a pályán. Addig meg reménykedjünk, hiszen az semmibe sem kerül: nem csak a produkció, az eredmény sem hasonlít majd a debrecenire.
Győr, FTC: siker
A női kézilabda BL-ben a Győr hazai pályán fogadta a német Thüringer csapatát, és biztos győzelmet aratott (29:22). Ez azt jelenti, hogy az A csoportot négy forduló után az osztrák Hypo előtt négy pont előnnyel, hibátlan mutatóval vezető kisalföldiek a folytatástól függetlenül a középdöntő résztvevői.
A B csoportban: Lublin (lengyel)–FTC 24:26. Az állás: 1. Midtjylland (dán) 6 pont (93:88), 2. FTC 6 (116:106), 3. Podgorica (montenegrói) 4, 4. Lublin 0.
