Serena Williams: Mint Klicsko a ringben

Ne ragozzuk, hiszen nem csupán a napokban zárult világbajnokságon, hanem egész évben ennek voltunk tanúi: napjaink női teniszében nincs igazi ellenfele Serena Williams erőteljes játékának. Vannak néhányan, akik képesek megszorítani, élvezetes küzdelemre késztetni, de ritka, mint a fehér holló, aki nyerni is tud ellene.

 Volt az idén 34:0-ás győzelmi sorozata is, majd ugyancsak ritkaságszámba menő mérleggel zárta az esztendőt: 78 győztes mérkőzésével szemben csupán négy vesztes találkozója akadt. Kétszer (Doha és Cincinnati versenyének döntőjében) a fehérorosz Azarenka, az Australian Open küzdelmein honfitársa, Stephens, Wimbledonban pedig a német Lisicki volt abban a kivételes helyzetben, hogy fogadhatta a királynő gratulációját. Serena idei nagy menetelése Steffi Graf 1989-es rekordját közelíti: a legendás német akkor 0,974-es győzelmi mutatót ért el a 75:2-es meccsaránnyal.

Évek óta azon morfondírozunk, vajon hol a helye a női teniszsportban a kivételes tudású amerikai csillagnak. „Csupán” a világelsők között vagy a sportág parnasszusán, az isteni magaslatokon? Ott, ahonnan Martina Navratilova, Graf és Margaret Court tekint le a közönséges halandókra.

A számok, az adatok, az utóbbi másfél évtized tényei igencsak meggyőzőek.

Az ifjabbik Williams nővér az 1997-es évet a világrangsor 304. helyén kezdte, s – köszönhetően annak is, hogy az akkor tizenhat éves csitri a chicagói viadal főtábláján Mary Pierce és Szeles Mónika személyében két top 10-es játékost is legyőzött –az év végén már a WTA-lista 99. helyén állt. A következő tizenhat év (leszámítva azokat az időszakokat, amikor nem hátráltatta sérülés és betegség, amikor nem kellett szinte a nulláról – nem túlzás: a halál torkából menekülve – újrakezdenie) szinte kizárólag a sikereiről szólt. Tizenhétszer nyert egyéniben Grand Slam-tornát, immár négyszeres világbajnok, egyéni olimpiai aranyérmes (2012, London), párosban ötszörös ötkarikás bajnok, 57 egyéni és 22 páros WTA-trófea birtokosa. Az idén tizenegy nagy tornán győzött – a Roland Garroson és a US Openen is –, megszerezte újabb világbajnoki címét, és négynél több vb-elsőséggel csak Navratilova (8), valamint Graf (5) büszkélkedhet. A Serenához hasonlóan szintén négy világbajnoki trófeát őrző Chris Evert pedig kezdhet megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy egy esztendő múlva kiteszik a társbérletből...

S hogy a piszkos anyagiakról is szó essék: Williams degeszre keresi magát a tenisszel. Csupán az idei versenyeken kapott pénzdíjakból 12 385 572 dollárt könyvelhetett el. Messze túlhaladta ezzel a WTA eddigi éves nyereményrekordját (2012-ben Azarenka 7,9 milliót kasszírozott), s immár a férfiak magasságában szárnyal. A sportágban ennél jobb éves pénzdíjbevétele csak Novak Djokovicsnak volt (2011-ben 12 619 803, tavaly 12 803 737 dollár). Pályafutása során Serena több mint 54 millió dollárnyi versenynyereményt ütögetett össze, s ez csak a torta kisebbik szelete, hiszen tudjuk: az igazán nagy tételt a szponzori pénzek, a reklámbevételek jelentik.

A pályán rettegnek tőle a vetélytársak. Azt tartják róla, hogy csak egyvalaki győzheti le: önmaga. Amikor utoléri a korábbi években gyakrabban, újabban viszont alig jelentkező hullámvölgy. Ilyenkor a legváratlanabb pillanatokban is képes (volt) összeomlani. Azt mondják, új edzője – francia élettársa – sokat segített abban, hogy Serenára immár nem jellemző a női szeszély, játékából elmaradoztak a lélektani kettős hibák. Meccseken, tornákon, hónapokon, egész éven át képes tökéletes formában, hiba nélkül teniszezni.

Mindenekelőtt alapvonal-játékosnak tartják, aki – bivalyerős adogatásai révén – a labdamenet első másodpercétől kezdve rettenetes nyomás alatt tartja ellenfelét. Nem ritkák a 210 km/órás szervái, melyek védhetetlenül csapódnak be a „túlparton”; a 2012-es wimbledoni tornán 89 ászadogatással lepte meg ellenfeleit a bajnoki trófea megszerzéséig. S ha sikerül is „visszakaparni” a szerváját, akkor sem lélegezhet fel a vetélytárs, hiszen Serena tenyeresét és kétkezes fonákját a legerősebb ütések között tartják számon a női mezőnyben. Agresszív játékával valósággal leszorítja ellenfeleit a pályáról, energikus teniszének nincs igazi ellenszere. Bárki áll is a háló túloldalán, olyan nyomasztó erőfölényt tapasztalhat, mint az a bokszoló, akinek Vlagyimir Klicsko ellen kell ringbe lépnie.

Napjainkban nincs a női mezőnyben olyan játékos, aki felvenné vele a versenyt. Ha Serena úgy dönt, hogy – a WTA legidősebb világbajnokaként – harminckét esztendősen egy-két évadot még a teniszpályán tölt, akkor az előttünk levő időszakban is az a dominancia várható, amelyet 2013-ban kialakított...

Ám – visszatérve az alapkérdéshez – mégis úgy gondoljuk: a rekordokkal teli idei esztendő, a fantasztikus pályaív ellenére a női tenisz nagyasszonyainak magasságára nem tud felkapaszkodni napjaink legjobbja. S nem csupán azért nem, mert hasonlóan remek idényt viszonylag sokan jegyeztek egykoron (Navratilova 7, Evert 5, Court 4, Graf 3, Billie-JeanKing, Tracy Austin és Martina Hingis egy-egy szezont zárt 11, vagy annál több tornagyőzelemmel), s az év végi világelsőség dicső címét is sok kolléganő birtokolta már huzamosabb ideig (Graf 8, Navratilova 7, Evert 5, Davenport 4, Hingis, Henin – s immár Williams – 3-3 alkalommal volt az aktuális teniszév pontversenyének legjobbja). Serena számai csodálatra méltók, de nem egyediek, hiszen mások is felmutattak hasonlót. Játéka imponáló, ereje fantasztikus, dinamizmusa bámulatos, fölénye egyértelmű, de: nagy elődeinek ötletekkel teli, fineszes megoldásokra épülő játéka, finom stílusa több örömet, élvezetet nyújtott a nézőnek.

Annak a sportkedvelőnek, aki – kétségtelenül szubjektív értékrend alapján – a régi idők teniszének mai követőit mostanság is szívesebben nézi, mint az erő bajnokait.

Serena: mindig magasabbra!
Serena: mindig magasabbra!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.