Madridi turista Madridban
− Nekünk, magyaroknak az Amancio keserű név!
− Tényleg? Miért?
− Mert 1964-ben, az Európa-bajnokság elődöntőjében...
− Ne folytassa, már tudom. Noha nem volt szabad veszítenünk, hiszen hazai pályán, a Bernabeu stadionban találkoztunk a magyarokkal, nehéz, nagyon nehéz meccset játszottunk velük. Csak a kétszer tizenöt perces hosszabbításban szereztük meg a győztes gólt...
− Szereztük?
− Én rúgtam, de mi értük el.
− Azt hiszem, pályafutása legfontosabb pillanatainak egyike volt az a 2-1-es gól.
− Főként, hogy megnyertük a döntőt is. Nem akármilyen diadalt ünnepelhettünk: utóbb negyvennégy évig, 2008-ig kellett várni arra, hogy Spanyolország válogatottja újra Európa-bajnok legyen.
− Annak a 64-es csapatnak a támadósorában ön képviselte egyedül a Real Madridot. Nem sokszor fordult elő, hogy a királyi gárda egyetlen csatárt delegált a válogatottba!
− Ezen még nem tűnődtem, de most, hogy mondja... Pereda ugyan játszott a RealMadridban is, ám hatvannégyben már a Barcelonához tartozott, és Marcelino meg Lapetra a Zaragoza játékosa volt. Még az irányító Suarez sem közülünk került ki, hiszen Milánóból jött haza az Eb-re, s az Internazionale előtt a Barcelonában futballozott.
− Pedig a Real Madrid akkor sem gyengélkedett, sőt... Hatvanegy és hatvanöt között öt bajnoki címet nyert sorozatban, majd hatvanhatban elhódította a BEK-et, hat év pauza után, a klub történetében hatodszor. Hosszú volt az a szünet?
− Gondolom, azt várja, hogy igennel felelek. Ám a válaszom: nem. Mert hatvanhat után harminckét esztendő telt el a hetedik BEK-győzelemig. Amúgy különleges volt az a hatvanhatos csapat...
− Mitől?
− Attól, hogy a döntőben szereplő tizenegy minden tagja – idősebb Ma nuel Sanchistól Zocóig, Pachintól Grossóig, Pirritől Gentóig – spanyol volt. Bár lehet, hogy nem jutunk olyan messzire, ha az akkor már harmincnyolc éves Puskás Pancho az első fordulóban nem lő négyet a Feyenoordnak...
− Mi maradt meg a leginkább önben a brüsszeli döntőről?
− Nem az egyenlítő gólom. Hanem az, hogy a belgrádi Partizan elleni 2-1-es győzelmünk után úgy kocsikáztunk körbe egy nyitott buszon Madridban, mintha turisták lennénk.
− Rióban is élvezhette a napfényt...
− Az megint csak felejthetetlen: hatvannyolcban a brazilok ellen futballozhattam a Maracanában a világválogatott tagjaként. Négy magyarral, Alberttel, Farkassal, Novákkal, Szűccsel együtt... Kérdezhetek most én valamit? Mi van a magyar labdarúgással?
− Hosszú történet ez, senor Amancio... Inkább azt mondja meg: a nagy idők mércéjével milyennek látja a mai Real Madridot?
− A potenciál megvan benne, de még alakulnia kell.
− Mi lesz szombaton Barcelonában?
− Már az 1-0-ás győzelemnek is örülnék. De az 1-0 nem én műfajom: legyen csak 4-2 ide!
Egy pazar kiállítás képei
Ünnepélyes keretek között nyitották meg pénteken a Real Madrid otthonában, a Santiago Bernabeu stadionban a Puskás-kiállítást, amely az Aranycsapat kapitányának pályafutását mutatja be. A gyűjteményben föllelhető az olimpiai arany-, s a világbajnoki ezüstérem, miként láthatók a BEK- és spanyol bajnoki trófeák is. A látványos tárlaton, amely november 25-ig, a múlt évszázad mérkőzésének, a 6-3-as londoni magyar–angol találkozónak a hatvanadik évfordulójáig tart nyitva, folyamatosan vetítik a Puskás Hungary című filmet. (MTI-jelentés)
