− Módosult az úgynevezett látványsportágak támogatóinak adókedvezményt nyújtó jogszabály: a cégek sokkal kisebb pénzügyi hasznot könyvelhetnek majd el, mint eddig. E változásnak lesz hatása a részvételükre?

− Igen. Lesznek olyan cégek, amelyek eddig támogatták a sportszervezeteket, ám a megváltozó feltételekkel már nem teszik majd. Vagy a korábbinál kisebb összeget fordítanak a programra. Ám a módosításnak pozitív következménye is lehet: az adóelőny hetvenöt százalékkal csökkent ugyan, de az „elveszített” összeg a rendszerben marad, a sportszövetségek kaphatják meg. Ráadásul a cégek szponzorációs szerződést is köthetnek, azaz a pénzért cserébe reklámlehetőséghez juthatnak. Igaz, ennek részletei pontosan még nem ismertek.

− Csakhogy igen közel van az év vége, amikor a cégek döntenek arról, hogy adnak-e pénzt a látványsportok képviselőinek. Ám kevés információ van arról, hogy a szövetségekkel milyen keretek között lehet szerződni. Nincsenek késésben az érintettek?

− Minden hasonló helyzetben a minél előbb, annál jobb elve érvényesül. Az érintett szövetségeknél nincs egységes gyakorlat erre vonatkozóan és a lehetőségek sem kapnak igazán nyilvánosságot.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD

− Ebből az következik, hogy több cég kihagyhatja ezt az évet?

− Elképzelhetőnek tartom, hogy átmeneti szakasz következik. A helyzet hasonló a rendszer bevezetésekor megismerthez. Akkor sok cég tartott a programtól, s megvárta az első etapot. Most is egy új elem jelent meg, így ismét tanulási időszak jöhet, a vállalatok pedig újra úgy reagálhatnak, mint a rajt idején.

− Elképzelhető, hogy sokkal kevesebb lesz a forrás, mert a kisebb haszon miatt cégek sokasága száll ki a rendszerből?

− Ha a szabályozás így marad, akkor a rendszer egészében érezhető lehet a visszaesés.

− A cégeknek egyébként is főhetett a fejük, hiszen a rendszer veszélyes: szigorú formai követelményeknek kell megfelelni, s az adókedvezmény akár adminisztrációs hiba miatt is elveszíthető. Megéri a kockázat?

− Nem osztom azt, amit a rizikóról mond. A sportszervezeteknek valóban komoly a felelőssége, ám a vállalatok számára, ha az egyszerű adminisztrációs kötelezettségeket betartják, nincs komoly kockázat. Szerződnek a támogatott klubbal, szövetséggel vagy más sportszervezettel, megkapják a támogatási igazolást, átutalják a pénzt, s jelentik az adóhivatalnak, hogy éltek a lehetőséggel.

− Egyáltalán nincs veszély a programban?

− Más jellegű veszélyek vannak, amelyek a projekt egészét érintik. Ilyen például egy számviteli probléma. Sok olyan vállalat van, amelynél az adózás előtti eredményt értékelik, s ezt ronthatja a látványsport-támogatással igénybe vett adókedvezmény. Javítja ugyan az adózás utáni számokat, de megannyi cégvezetőmunkáját nem annak alapján minősítik.

− Ez a legfőbb akadálya annak, hogy nem nő tovább a résztvevő cégek száma?

− Ez az egyik. A mostani változás lehet a másik. A cégek egy része eddig a nagyságától függően tíz vagy tizenkilenc százalék hozamot realizált a látványsportágak támogatásával, most kevesebb mint öt százalékot. Pénzügyi vezetők erre már azt mondhatják: ekkora vagy ennél magasabb hozam máshol is elérhető. Azok a vállalatok, amelyeknél a vezetők nem érzelmi okokból döntöttek a sport mellett, újragondolhatják a részvételüket. És ami miatt még igazán félnek, az a reputációjuk sérülése. A cégeknek nagyon fontos a hírnevük, ezért vigyáznak rá.

− Ha kevesebb lesz a pénz, hamarabb felvetődhet a fenntarthatóság kérdése. Ma az látszik, hogy sokan nem képzésre, létesítményekre, hanem például bérekre fordítják az extra juttatást. Ha a támogatási forma eltűnik, aligha lesz alternatív forrás, amelyből finanszírozni tudják a most kiépülő struktúrát.

− Azt látjuk, hogy a szponzoráció mértéke visszaesett, mert sok cég inkább az adókedvezményt nyújtó program keretében áldoz a sportra. Ez elkényelmesítheti a rendszer szereplőit: működik a program, érkeznek a bevételek, a vezetők eredményeket mutatnak fel. Ám ha a programot hirtelen megszüntetnék, megkockáztatom, az érintett csapatsportágak rövid idő alatt talán rosszabb állapotban kerülnének, mint annak bevezetése előtt. Ennek az az oka, hogy a sportszervezetek már nagyrészt erre építik gazdálkodásukat. Éppen ezért van min gondolkodnunk: a mostani támogatási szakaszban például sok létesítmény épülhet, ám kevés szó esik arról, ki, milyen forrásból tartja majd fenn az uszodát vagy a jégcsarnokot. Ennek a rendszernek az előnyei elvitathatatlanok, megannyi pozitív hatása van, de nem szabad elfeledkezni azokról a kihívásokról, amelyeket támaszt.

− Nem lehetett volna racionálisabban felépíteni a projektet?

− A rendszer működik, de mint mindegyik, nyilván ez is javítható. Előrelépés lehetne a kötelező elemek beiktatása. Például rögzítenék, hogy a pénz egy részét képzésre vagy sportegészségügyi szolgáltatásra kell fordítani.

− Pénzügyi és érzelmi motivációról sok szó esik a támogatások kapcsán, sportszakmai okokról kevesebb. Ha a válogatott 8-1-re kikap, az befolyásolja-e a részvételi hajlandóságot?

− A vállalati oldalt ismerem, s annyit mondhatok: a cégvezetők is keresik az élményt, a sikert. Ahol jó a meccs, remek az atmoszféra, a játékosok odateszik magukat, oda mindenki szívesebben adja a pénzét. Ahol nincs hangulat, és a pályán egymást követik az öngólok, ott mindenki felteszi a kérdést: miért adja oda a pénzét? Mint mondtam: a reputációra vigyázni kell.