Dupla nulla

A Barcelona sovány döntetlent ért el az Osasuna vendégeként, s ezzel pont előnnyel vezet a spanyol labdarúgó-bajnokságban az Atletico Madrid előtt.

Bizony, mert a két, eddig egyaránt százszázalékos csapat egyetlen nyamvadt gólt sem szerzett a kilencedik fordulóban, ráadásul a fővárosi együttes – pontosabban a belga Courtois – összehozott egyet Barcelonában az Espanyolnak. A kapust megtévesztette Sergio Garcia közbeugrása, és a balról érkező labda, melyhez a csatár nem ért hozzá, a háló őrének lábáról valószerűtlen módon a bal sarokba perdült (1-0). Ezzel megszakadt az Atletico Madrid veretlenségi sorozata, rekord maradt viszont a Real Madrid 1968 őszén, kilenc egymást követő meccsen felállított győzelmi szériája, amelyet, ugye, a Barcelona sem tudott lekopírozni.

Az Atletico vereségében döntő szerepet játszott, hogy a Benfica első csapatának keretéből kitessékelt, majd a nyáron az Espanyolnak kölcsönadott brazil Sidnei hidegre tette honfitársát, Diego Costát. A madridi mesterlövész ugyan egyenlíthetett volna – David Villa átadását ziccerből küldte a bal kapufa mellé –, de korántsem volt olyan eleven, mint a korábbi találkozókon. Villa viszont éppen anynyit nyújtott, amennyit idáig: szinte semennyit. Úgyhogy az Espanyolnak egyáltalán nem kellett tündökölnie meglepő sikerének kivívásához...

Az Osasuna sem brillírozott, de mindvégig fegyelmezett védekezéssel feltartóztatta a Messit csak az utolsó huszonöt percre bevető Barcelonát. A katalán együttesben újra szerepelt Puyol, pihent viszont Piqué, Alexis Sanchez és Daniel Alves, akinek a helyettesítését nem sikerült megoldani, mert a néző folyton azon tűnődött: a rontópál Montoya miként kerülhet a vörös-kékek öltözőjének akár csak a közelébe? A győzelem elmaradása azonban mindenekelőtt Fabregas „műve” volt: a játékmester két tökéletes helyzetet is egészen gyatra megoldással hagyott veszni a második félidőben.

Neymar fel-felvillant, két-három szólója élményszámba ment, de a brazil extraklasszisnak nem használ, hogy nem élvez olyan szabadságot a Barcelonában, amilyen a sárga mezes válogatottban megilleti őt. Így aztán közelebb került az első kettőhöz a szintén szerény produkciót elővezető Real Madrid. A „királyi gárda” úgy nyert, hogy az argentin Di Maria beívelésnek szánt labdáját Willy Caballero, a Malaga kapusa –a középpályás honfitársa – „benézte”, majd a sérülések miatti hosszabbításban a Morata helyett a záró negyedórára becserélt százmillió eurós Bale műesését a játékvezető tizenegyessel honorálta. A büntetőt a 94 milliós Cristiano Ronaldo bevágta (2-0); ha egy üzlet beindul...

A tréfát félretéve: még a három pontot szerző Real Madrid sem tartott megfelelő főpróbát szombatra. Barcelonában akkor rendezik ugyanis az örök riválisok nagy találkozóját, az El Clasicót. Előtte pedig olasz program vár a vetélytársakra: a Barcelona a Milanhoz utazik, a Real Madrid a Juventust fogadja. Sűrű hét lesz.

Az élmezőny: 1. Barcelona 25 pont, 2. Atletico Madrid 24, 3. Real Madrid 22.

Eurofutball

Anglia. Ismét pontokat veszített a Manchester United: David Moyes együttese hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Southampton ellen a bajnokság nyolcadik fordulójában. További eredmények: Chelsea–Cardiff 4-1, Arsenal–Norwich 4-1, West Ham United–Manchester City 1-3, Newcastle–Liverpool 2-2. Az élmezőny: 1. Arsenal 19 pont, 2. Chelsea 17 (14-5), 3. Liverpool 17 (13-7).

Németország. Győztek az idei BL-döntő résztvevői a Bundesliga kilencedik fordulójában: Dortmund–Hannover 1-0, Bayern München–Mainz 4-1. Az élmezőny: 1. Bayern München 23, 2. Dortmund 22 (22-7), 3. Leverkusen 22 (20-9).

Olaszország. Péntek este lapzártánk után játszották a nyolcadik forduló rangadóját: AS Roma–Napoli 2-0. További eredmények: Fiorentina–Juventus 4-2, Milan–Udinese 1-0. Az élmezőny: 1. AS Roma 24, 2. Napoli 19 (18-6), 3. Juventus 19 (16-10).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.