Kis ország, kis üzlet

Miért üzlet a magyar sport? címmel rendeztek sportmenedzsment-témájú konferenciát a héten Budapesten.

„Tudja-e már miért biznisz?” – kérdeztük tegnap Váczi Jánostól, a szervező Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármesterétől. „Azt biztosan tudom: a magyar sportban van üzlet, de struktúrája lényegesen különbözik az Egyesült Államok vagy a nagy, erős gazdasággal fölvértezett nyugat-európai országok rendszerétől. Az állami szerepvállalás mértéke idehaza lényegesen nagyobb, de ezt részben magyarázza, hogy az említettekkel összevetve nagyon kicsi a piac, s ez behatárolja a lehetőségeket” – felelte Váczi.

Ugyanakkor kiemelte: éppen azért van szükség a vonatkozó tudásanyag megismerésére, a tapasztalatok cseréjére, hogy érdemi és szakmai alapú vita alakulhasson ki a legfontosabb sportmarketinget és -menedzsmentet érintő felvetésekről. Ezért tartották meg az eseményt, amelyen – a többi közt – előadott Paul M. Pedersen, az Indiana Egyetem oktatója vagy Alastair Graham, a KPMG könyvvizsgáló cég sportrészlegének elöljárója.

Persze nem csupán a külföldi fellépők miatt volt „erős” a konferencia mezőnye: pódiumra állt Fábián László, a MOB sportdirektora, Simicskó István szakállamtitkár vagy éppen Deák László, a PricewaterhouseCoopers adóosztály-igazgatója. E fölsorolás persze még nem garancia arra, hogy gyorsan végbemegy a magyar sport „tudásrendszerváltása”, így fölöttébb logikusnak tetszik, hogy a konferenciát hagyományteremtő szándékkal szervezték meg.

Arra is törekedtek, hogy mind több gyakorlatban hasznosítható tanácsot kapjanak a résztvevők, ami különösen fontos, hiszen Magyarországon nem feltétlenül a korszerű modellek uralkodása jellemzi a sportvállalkozások működését. Váczi hangsúlyozta azt is: a rendezvényt márkaként építik, s nem titkolt céljuk, hogy ezzel népszerűsítsék a MOM Sportuszodát, Fitnesz- és Rendezvényközpontot, amelyet a helyhatóság március óta üzemeltet.

Az önkormányzati vezetők már csak ezért is figyelhettek az elhangzottakra. Nem mintha amúgy ne lettek volna tisztában azzal: a létesítményfejlesztés és -fenntartás aktuálisan a legnagyobb – politikai – viták középpontjában áll. S e disputák viszonylag ritkán zajlanak racionális alapon, a hozzászólások pedig nem túl gyakran épülnek érvekre. Nyilván ezért is hat üdítően, ha olyasvalaki ad elő a vonatkozó témában, aki globális keretben képes elhelyezni az ügyet, mi több, elsősorban sportmenedzsment-szemszögből vizsgálja azt. Talán ezért alakult úgy, hogy a nap nagyobbik részében telt ház volt a teremben. Mert kit ne érdekelne a kérdés: miért üzlet a magyar sport?

Épül a debreceni stadion
Épül a debreceni stadion
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.