Ádámtól Szilárdig

SZALAI ÁDÁM, a magyar labdarúgóválogatott csatára hétfőn, a holland csapat elleni 8-1-es vereséget követő, Telkiben tartott sajtótájékoztatón elemezte a hazai futball helyzetét. A Schalke futballistája felindultan ecsetelte, hogy a sportág itthoni változata siralmas állapotban van. Megállapításai közé tartozott az, hogy „tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet”, továbbá az is: „elképesztő, hogy mennyire le vagyunk maradva a játékosok képzésében”.

Költői túlzás lenne azt állítani, hogy az álvalóság építése miatt bírált közeg szereplői felhőtlen örömmel fogadták volna a fölöttébb hitelesnek tetsző beszámolót. Az újságokban és a televíziós műsorokban írt és elhangzott reakciók közül válogattunk.

CSÁBI JÓZSEF, a válogatottat Andorra ellen megbízott szakvezetőként irányító tréner: „Ez a közösség már nem az, amelyik, mondjuk, egy héttel előtte volt. Azt hiszem, ebben benne van a válasz arra is, milyen hatással volt a társakra a csatár hétfői kirohanása. Finoman fogalmazva sem tett jót a légkörnek, de azért nem vetődött fel bennem, hogy Szalai Ádámot kitegyem a keretből.”

CSÁNYI SÁNDOR, az MLSZ elnöke: „Vasárnap kint voltam Telkiben, Szalai Ádám akkor mondta el nekem, hogy hétfőn mivel szeretne az újságírók elé állni. Nem volt kifogásom ellene. Noha szó szerint nem ugyanaz hangzott el, a tartalmával nem vitatkoztam.”

ANDRUSCH JÓZSEF, a válogatott kapusedzője: „Szalai Ádámmal sok mindenben egyetértek, csak a beszéd időzítésével nem. Puskásék óta azt várjuk, hogy egy Skoda-futószalagról a végén Porsche sportautók jöjjenek le. Pedig ezzel az utánpótlásképzéssel egyelőre nem fog menni, most középkategóriás termékek jönnek ki a gyárból. Bár az MLSZ-elnökkel abban egyetértek: voltak erőfeszítések, és történtek már jó lépések.”

HRUTKA JÁNOS játékosmenedzser, korábbi válogatott labdarúgó: „Most volt egy olyan fiatalember, aki őszintén véleményt formált, de úgy gondolom, ez nem elegendő ahhoz, hogy változások legyenek a futballban, s a problémákra megoldás szülessen.”

NEMANJA NIKOLICS, a válogatottban a hollandok elleni mérkőzésen bemutatkozó, honosított csatár: „Szalainak néhány kérdésben igaza volt.”

HALMAI GÁBOR korábbi válogatott labdarúgó: „Nem érzem úgy, hogy most volt itt az ideje a kirohanásának. Tudjuk, hogy a magyar futballban gondok vannak, 1986 óta nem voltunk világbajnokságon. Mi sem örülünk neki.”

KLEMENT TIBOR, a Győri ETO nemrégiben lemondott klubigazgatója: „Van igazság abban, amit a játékos mondott, de nem mindenben, hisz azért Szalai nem láthatja olyan átfogóan a magyar futballgazdaságot, mint néhány vezető. Ráadásul a mostani kiállása egy olyan MLSZ-vezetés regnálása idején történt, amely sokat tett a rendszerváltás után lenullázott sportág fejlesztéséért. A felháborodás ugyanakkor nem baj, hisz most felszínre kerülhetnek olyan valós problémák, amelyeket kénytelen lesz megoldani a magyar futball.”

DEVECSERI SZILÁRD – Szalai kirohanásával lényegében egy időben nyilvánosságra kerülő – nyilatkozatát sem érdektelen felidézni. A 8-1-es vereség alkalmával értelmezhetetlen öngólt fejelő hátvéd megnyilvánulása ugyanis kitűnő illusztrációja a miliőt ért kritikának: „Örültem, hogy pályára léphettem, cseppet sem izgultam, sőt kifejezetten élveztem az elképesztő hangulatot, a remek körülményeket és azt, hogy világsztárok ellen játszhattam. Szerintem jól is szálltam be, első megmozdulásommal leszereltem Arjen Robbent, majd megelőztem egy csapattársát is. Sajnos az öngólommal mindent lerontottam. (...) Szörnyű érzés volt, amikor a hálóba vágódott a labda, nem akartam hinni a szememnek, a földre rogytam. Odajött hozzám Robben, és vigasztalásként megpróbált felhúzni. Nem fogadtam el a segítséget, nem akartam kimutatni, hogy megtörtem. (...) Azt tudom mondani, hogy a szerencsétlen öngólt leszámítva nem játszottam roszszul. (...) Úgy hallottam, Kuttor Attila, az Illés Akadémia edzője játékosainak azt mondta: minden akadémistának kívánja, hogy világsztár segítse fel.”

Szalai tényleg – és összehasonlíthatatlanul – hitelesebb.

Devecseri: A szerencsétlen öngólt leszámítva nem játszottam rosszul...
Devecseri: A szerencsétlen öngólt leszámítva nem játszottam rosszul...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.