– Ahhoz képest, ami az utóbbi napokban – vagy a nyári nemzetközi kupaselejtezésre gondolva mondhatom úgy is: az utóbbi fél évben – a magyar labdarúgásban történt, meglepően kiegyensúlyozottnak tetszik.

– Akkor vagyok a legnyugodtabb, amikor a legnagyobb a baj.

– Ha csak a mosolyát nézem, tényleg szörnyű lehet a helyzet!

– Azért nem úgy élem meg a szituációt, hogy minden részlete kudarcos. Sok területen haladunk előre, igaz, ez az előmenetel az MLSZ-en kívül századannyira sem érdekes, mint a válogatott szereplése. Amúgy pedig az a meggyőződésem, hogy idő és türelem kell mindenhez. Amikor a K & H Banktól az OTP élére kerültem, ugyanolyan hitetlenkedéssel találkoztam, mint MLSZ-elnökként a futballban. Azt jósolták, tönkremegyünk. Hat évig tartott, amíg idehaza páratlan infrastruktúrát építettünk ki, és olyan termékeket vonultattunk fel, amelynél jobb kínálat másutt nem volt.

– Nem tudom, csak sejtem: a bankszakma munkamorálja nem azonos a magyar futballéval...

– Az kétségtelen, hogy a labdarúgásban kiszolgáltatottabb vagyok, mint a bankban. A futball közege csalódást okozott, ezeknél a viszonyoknál tagadhatatlanul jobbra számítottam. Hogy mást ne mondjak, szeretem az egyenes beszédet, ám e területen – diszkréten fogalmazva – érzek deficitet. Ám vannak például a játékosok között olyan szellemiségű emberek, akikre, azt hiszem – és nem feltétlenül a futballpályán –, támaszkodhatok. Közéjük sorolom Király Gábort, Hajnal Tamást vagy a már visszavonult ifjabb Dárdai Pált. Ők is ehhez a környezethez tartoznak.

– Az OTP nem ment tönkre, sőt. És a magyar futball?

– Az sem. Itt mindenekelőtt arra gondolok, hogy nélkülünk – azaz az MLSZ jelenlegi apparátusa nélkül – pénzügyileg összeomlott volna. A rendszernek ugyanis nem volt belső megújulási képessége.

– Ettől még a hollandiai 1-8 vagy a kontinentális selejtezők „eredménye” maga a csőd.

– Ami a nemzeti együttest illeti, azt gondoltam: ha néhány fiatal labdarúgónk ki tud jutni Nyugat-Európába, és rendszeresen játszhat az ottani bajnokságokban, akkor a válogatott egy fázissal korábban léphet előre. Sajnos ebben a tekintetben rosszabb helyzetben vagyunk, mint akkor, amikor elnökké választottak, mert annak idején Gera, Hajnal, Pintér, Koman, Rudolf Angliában, Németországban, Spanyolországban és Olaszországban futballozott, a náluk ifjabbak azonban nem követték őket. Többszörösen elbizonytalanodtam, hogy valóban vannak-e tehetségeink. Azok, akikre én úgy tekintettem, mint aranytartalékainkra, a közelmúlt utánpótlás-mérkőzésein is csalódást keltettek. Ezzel együtt nem feltétlenül a magyar futball általános helyzetéből következik az egy-nyolc vagy a klubok európai leszereplése. Ha újra megrendeznék a Videoton–Mladost Podgorica párharcot, azt hiszem, a fehérvári csapat jutna tovább. A gyenge teljesítmény oka lehet az elhibázott összeállítás, a rossz formaidőzítés, a helytelen taktika is. Ezért inkább azt mondom: nem tudom, hogy a kirívó sikertelenség miből származik. Az általános állapot jobb, mint amit a keserves július vagy Amszterdam mutat.

– Tűnődnöm kell ezen, hiszen az NB I nívója alacsony, a tempója hallatlanul lassú, az első osztály átlagos nézőszáma háromezer alatt van, azaz nekem úgy tetszik, a nemzetközi produkció éppen ennek megfelelő.

– A színvonal megítélése szubjektív, azaz a nívó és a nézőszám nem teljes mértékben függ össze. A szurkolók távolmaradásában szerepet játszhat a sporttelepek állapota vagy a lelátókon tapasztalható durva hangnem. De a stadionhelyzet – a kormány segítségével – jelentősen javul, a nézőtéri légkör normalizálásában pedig eltökélt a szövetség. A tempó megítélésének tekintetében nincs nézetkülönbség köztünk. Abban valóban nagy a differencia a külföld és Magyarország között, sőt a válogatott ritmusát sem érzem az európai iramhoz közelebbinek, mint a klubcsapatokét. Ennek ellenére én jó néhány hazai meccset élvezni tudok. Bár az is lehet: tisztemnél fogva csak jobbnak akarom látni a mérkőzéseket.

– Mi az, ami biztatja?

– Hiszek a számoknak. A korábbinál sokkal több és jobb pályánk, több csapatunk, több igazolt játékosunk van. Csupán két adatot mondok: átadtunk csaknem kétszáz műfüves pályát, és hétezer-háromszázról kilencezer-hétszázra emeltük a csapatok számát. S hamarosan orvosoljuk a legnagyobb problémák egyikét, az edzőképzés hiányosságait. Elvárjuk például, hogy az akadémiákon dolgozó trénerek megszerezzék az UEFA Elite Youth A bizonyítványt, vagyis az európai szövetségnek a korosztályos képzésben elérhető legmagasabb diplomáját. Egy független belga cég közreműködésével pedig életbe léptetjük az utánpótlásképzés minősítési rendszerét, és attól tartok, lesz olyan akadémia, amely töredékében sem igazolja majd önértékelését a felméréskor.

– Ismét visszakanyarodom arra: nem abból fakad-e az optimizmusa, hogy az OTP piacvezető bank?

– A magyar futballban pedig a magyar futball a piacvezető. De a tréfát félretéve: mi tényleg megpróbáljuk helyzetbe hozni a labdarúgást, és a tízéves programot tekintve – valamennyi, a pályán elszenvedett kudarc ellenére – időarányosan nem állunk rosszul. Aki ezt nem hiszi, az menjen le az új pályákra a mai gyerekek közé, és mindjárt jobb kedve lesz.

– Az emberek annyit hallottak már az utóbbi negyedszázadban az utánpótlásról, a háttérről, mindenről. Csak eredményt nem láttak...

– Mi nem csupán dumálunk arról, amiről beszéltem. De hogy egyébként is konkrét legyek: 2017-ben már nem lesz magyarázható, ha a válogatott nem vív legalább vb-pótselejtezőt.

„Bár az is lehet: tisztemnél fogva csak jobbnak akarom látni...”