A fővárosi utcai futóversenyek története 1978-ban, ötezer résztvevővel kezdődött, a maratoni viadalok premierjét hat évvel később tartották. Kocsis Árpád 1989 óta a lelke, hosszú esztendők óta főszervezője, versenyigazgatója a mind népszerűbb dzsemboriknak, s úgy véli: semmi kétség, elérkezett a boom. Az utóbbi esztendőkben évről évre hozzávetőleg háromezerrel többen neveztek az eseményre, noha a versenyeknek se szeri, se száma a világon. Az erre a célra létrehozott nemzetközi szervezetnek száz ország 350 versenyrendezője a tagja.

A budapesti esemény a közepes méretűek közé tartozik; a legillusztrisabb képviselő New York a maga negyvenezer maratonistájával. Arra felé mintegy hatvanezer forintnak megfelelő dollárba kerül a nevezés, nálunk ennek a hatodába. De nagy számok mifelénk is akadnak: az ország 3200 települése közül 810-ből voltak ott vasárnap a Hősök terén tartott rajtnál. Ezzel együtt Kocsis szerint Magyarországon még bőven van hová fejlődni, tekintve, hogy a statisztikák szerint a lakosságnak csupán a kilenc százaléka sportol, miközben e tekintetben az uniós átlag 32, a skandináv pedig 64 százalék. Ennek fényében még különösebb, hogy hazánkban tavasszal és ősszel szinte nem telik el hétvége utcai futóverseny nélkül.

A hét végi megmozdulás szervezésében, rendezésében nagyjából ezerkétszázan vettek részt, s az igazgató nem titkolja: a versenyek mögött üzleti vállalkozás áll. „A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban mind nehezebb a dolgunk, új szponzort szinte képtelenség bevonni” – magyarázza Kocsis, aki 1986-ban futott először maratont. Hozzáteszi: a jövőbeni tervek között sem szerepel az, hogy afrikai hosszútávfutósztárokat invitáljanak Budapestre. „A legnagyobbakat képtelenek lennénk megfizetni, rá adásul ahhoz, hogy igazán jó időeredmények szülessenek, legalább tíz kenyainak kellene repülőjegyet, szállást és startpénzt fizetnünk. Erre nincs lehetőségünk, közepes, másod-, harmadvonalbeli versenyzők idehozatalának pedig nem látjuk értelmét. A mi filozófiánk az, hogy inkább érezze mindenki jól magát, mint hogy néhány klasszis elvigye a show-t.”

Amikor azt kérdezem a direktortól, hogy miben áll a futás népszerűségének nagy titka, azonnal rávágja: „Abban, hogy nem kell hozzá semmiféle tehetség. Ha falábú vagy, elzavarnak a grundról, ha nincs labdaérzéked, többé nem hívnak a kosárcsapatba. De ugyan kit zavar, ha lassabban futsz, mint a többiek?”