Még nem az a negyedik

Pályafutása során negyedik alkalommal nyerte meg a Japán Nagydíjat Sebastian Vettel (Red Bull), ennek ellenére még mindig „csak” háromszoros világbajnok.

Idei legnagyobb riválisa, Fernando Alonso (Ferrari) ugyanis – a német klasszis, valamint Mark Webber (Red Bull) és Romain Gros jean (Lotus) – mögött negyedikként ért célba, így a spanyol pilótának elméletileg még mindig van esélye a vb-győzelemre. A hangsúly persze azon van: elméletileg. Egyfelől azért, mert négy futammal a szezonzárás előtt Vettel előnye gyakorlatilag behozhatatlan (90 pontos), másfelől pedig azért: amit Japánban (is) produkált a Red Bull versenyzője, az egészen nyilvánvalóvá tette, hogy az idén, ebben a mezőnyben nem akad jobb nála.

Pedig a szombati időmérőn – meglehetősen szokatlan módon – sokáig nyitott volt a harc az első rajthelyért. Vettel csapattársa, Webber, továbbá Grosjean és Lewis Hamilton (Mercedes) is esélyesnek tetszett a pole-ra. A négyük közötti váratlan, ám fölöttébb izgalmas csata örömét végül az vette el, hogy kiderült: kizárólag azért tudtak versenyezni Vettellel, mert a kocsijában elromlott a KERS nevű rendszer.

Miután a Red Bullt helyrehozták, a német győzelme annak ellenére sem volt veszélyben, hogy sokáig „csak” a harmadik helyen hajtott. A jól rajtoló Grosjean vette át a vezetést a start után, őt Webber követte, s csak ezután jött a negyedik vb-címéért hajtó versenyző. Csakhogy a tempóban és a stratégiában mutatkozó differenciák miatt világos volt, kizárólag idő kérdése, mikor veszi át a vezetést.

Erre a futam kétharmadáig kellett várni: csapatársát a kerékcserék során „tudta le”, a francia pilótát – aki pedig jó formában, jó tempóban hajtott – lényegében „kikerülte” Vettel. Bár újabb győzelmével Vettel még közelebb került a negyedik világbajnoki címhez, papíron még mindig nem nyerte meg a sorozatot.

Két hét múlva, Indiában viszont jó esélye lesz arra, hogy pontot tegyen az ügy végére: a következő futamon, bárhol végez is majd Alonso, neki már egy ötödik hely is elég lesz a győzelemhez. Tekintve, hogy a legutóbbi hét futam közül hatot megnyert, nem kétséges: noha az idei szezon utolsó versenyét Brazíliában tartják, a világbajnokság már Ázsiában véget ér.

Japán Nagydíj: 1. Vettel (német, Red Bull), 2. Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Grosjean (francia, Lotus), 4. Alonso (spanyol, Ferrari), 5. Räikkönen (finn, Lotus), 6. Hülkenberg (német, Sauber), 7. Gutierrez (mexikói, Sauber), 8. Rosberg (német, Mercedes), 9. Button (brit, McLaren) 10. Massa (brazil, Ferrari).

A vb-pontverseny állása: 1. Vettel 297 pont, 2. Alonso 207, 3. Räikkönen 177.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.