Arany vagy bádog?

Limbóláz nincs Amszterdamban; már csak azért sincs, mert a holland szurkolók a Strauss-keringőket szokták énekelni a válogatott meccsein, amúgy pedig jelentős túlzás volna azt állítani, hogy errefelé mostanában „narancsba borultak a pálmafák”. Az idő hűvös – olykor esős –, ráadásul hevesen fúj a szél. Ám Egervári Sándor szövetségi kapitánynak nem anynyira a klíma, mint inkább a jobb- és a balszél okozhat fejtörést.

Itt Jeremain Lens jön, ott Arjen Robben...

Az egyenesen viharos lehet.

Az esélyek a péntek esti vb-selejtezőn – a legdiszkrétebb megfogalmazással is – nem éppen azonosak, miközben a csoport második helyének megtartásához – nagy valószínűséggel – magyar győzelemre lenne szükség. Joggal írta Pajor-Gyulai László, a sportújságírók szövetségének elnöke: „Nem bravúr, csoda kell”. Hogy mást ne mondjunk, a vendéglátó együttes tizenhárom esztendeje, 2000 októberében vesztett legutóbb tétmérkőzést hazai pályán. Azóta hetvennégy alkalommal volt pályaválasztó, és 53-szor nyert. E periódus holland gólkülönbsége 173-36... A kétezres években ötször ugyan kikapott otthon a narancssárga mezes csapat, de mindannyiszor barátságos találkozón. Akik odahaza reménykednek, azok mindenekelőtt abba kapaszkodnak, hogy az „Oranje” számára ez a másfél óra már olyan, mintha előkészületi mérkőzés volna...

Louis van Gaal holland szövetségi kapitány az ellenkezőjét emlegeti. Azt hangoztatja: noha csoportelső garnitúrája már kivívta a jövő évi vb-szereplés jogát, nem teheti meg önmagával és közönségével, hogy szint (méghozzá milyen szint! – a szerk.) alatt futballozzék. A szakvezető szerint praktikus oka is van ennek, mert a holland csapat jelenleg kilencedik a világranglistán, és ha a legjobb nyolc közé avanzsál, akkor a kiemeltek közé kerülhet a világbajnokságán csoportbeosztásakor. Ennek megfelelően Van Gaal szerint „el sem képzelhető”, hogy együttese második vagy harmadik sebességre váltson a megszokott ötödik (sőt hatodik) helyett.

Zavart az sem kelt, hogy az eredeti Robin, azaz Van Persie játéka még mindig kérdéses, noha a sérüléssel bajlódó center csütörtökön már együtt tréningezett társaival. Ha a 79-szeres válogatott manchesteri ideál kimarad, akkor a nemzeti együttesben eddig 96-szor szereplő isztambuli bálvány, Dirk Kuyt pótolja majd. Holland kapitányi dilemma továbbá, hogy a másik isztambuli, Wesley Sneijder (95) vagy a hamburgi Rafael van der Vaart (106) legyen-e a játékmester, de – magunk közt szólva – hallottunk már ennél súlyosabb gondokról is...

Az itteni drukkerek sem aggódnak: az üresen is lenyűgöző, a magyar edzés alatt az esőben teljesen befedett, színházi miliőt árasztó amszterdami Arena 52 342 jegye elővételben elkelt, és a szurkolók nem izgalomra, hanem – ismétlem – arra vágynak, hogy A cigánybáróból elénekeljék: „Mert a szív és az ész együtt mindenre kész...” (Nem feltétlenül e szavakkal.) A tartalmat illetően nyilván Egervári is ezt igyekszik szuggerálni játékosaiba, jóllehet tudva tudja: a magyar válogatott 1984 óta nem múlta felül Hollandia legjobbjait. A mostani kapitány huszonkilenc évvel ezelőtt – másodedzőként – ott volt Rotterdamban, a 2-1-es diadallal zárult vendégjátékon: honfitársaink küldöttségéből neki legalább van szép emléke az „Oranje” elleni fellépésről. A többieknek nincs, sőt az utóbbi húsz esztendő öt meccsének összesített gólkülönbsége – magyar szempontból – 6-26...

A tréner helyzetét nehezíti, hogy a „kötelező” győzelemhez támadni kellene, vagyis offenzív taktikára volna szükség. Ebben az esetben azonban nagyobb terek nyílnának a szélnél is gyorsabb hollandok előtt. Ha viszont a magyar csapat a saját térfelén marad, és arra vár, hogy egy-egy labdaszerzés nyomán néhány ellenakciót vezet, akkor a hosszan tartó tulipános fölény közben aligha ússza meg gól nélkül. A papírforma alapján minden megoldás kockázatos, akár maga a találkozó, hiszen kategóriakülönbséget kellene eltüntetni kilencven percre.

Amennyiben ez – valamennyi, nem éppen kedvező előjel ellenére – sikerül, úgy a meccs 1939. augusztus 25-re emlékeztetne. Azon a régi napon mutatták be az Óz, a csodák csodája című mesefilmet. Bár abban bádogember van, és amerikai a mozi. Felidézem inkább egy másik premier dátumát: 1962. december 13. Egyelőre szinte fel sem tételezhető szenzáció esetén tizenegy-tizennégy magyar labdarúgó meg a kapitány lenne az, mint Jókai Mórnak a megalkotás után kilencven évvel filmvászonra vitt hőse.

Az arany ember.

A D csoport további mérkőzései: Andorra–Románia, Észtország–Törökország.

HOLLANDIA MAGYARORSZÁG

Vb-selejtező, Amszterdam, 20.30 (tv: m1, 20.20). Jv.: Atkinson (angol).

Hollandia: Vorm (13-szoros válogatott) – Janmaat (10), De Vrij (8), Martins-Indi (11), Blind (4) – De Jong (67), Strootman (21), Sneijder (95) vagy Van der Vaart (106) – Lens (16), Van Persie (79) vagy Kuyt (96), Robben (70).

Magyarország: Bogdán (17) – Vanczák (73), Guzmics (6) vagy Mészáros (8), Korcsmár (20), Kádár (14) – Koman (32), Varga (23), Hajnal (58), Elek (26) vagy Böde (6), Dzsudzsák (56) – Németh (13) vagy Nikolics (0).

AZ ÁLLÁS

1. Hollandia                 8 7 1 – 24 - 4 22

2. Magyarország          8 4 2 2 18 -12 14

3. Törökország            8 4 1 3 14 - 7 13

4. Románia                  8 4 1 3 13 -12 13

5. Észtország               8 2 1 5 6 -16 7

6. Andorra                   8 – – 8 0 -24 0

Ez lesz még

A ma délutáni és esti vb-selejtezők további programja.

Európa. A csoport: Horvátország–Belgium, Wales–Macedónia. Az állás: 1. Belgium 8 mérkőzés/22 pont, 2. Horvátország 8/17, 3. Szerbia 9/11, 4. Skócia 9/8, 5. Macedónia 8/7, 6. Wales 8/6.

B csoport: Örményország–Bulgária, Málta–Csehország, Dánia–Olaszország. Az állás nyolc forduló után: 1. Olaszország 20 pont (már továbbjutott), 2. Bulgária 13, 3. Dánia 12, 4. Csehország 9 (8-8), 5. Örményország 9 (8-10), 6. Málta 3.

C csoport: Feröer szigetek–Kazahsztán, Németország–Írország, Svédország–Ausztria. Az állás nyolc forduló után: 1. Németország 22 pont, 2. Svédország 17, 3. Ausztria 14, 4. Írország 11, 5. Kazahsztán 4, 6. Feröer szigetek 0.

E csoport: Izland–Ciprus, Albánia–Svájc, Szlovénia–Norvégia. Az állás nyolc forduló után: 1. Svájc 18, 2. Izland 13, 3. Szlovénia 12, 4. Norvégia 11, 5. Albánia 10, 6. Ciprus 4.

F csoport: Luxemburg–Oroszország, Portugália–Izrael, Azerbajdzsán–Észak-Írország. Az állás nyolc forduló után: 1.Oroszország 18, 2. Portugália 17, 3. Izrael 12, 4. Észak-Írország 6 (8-14), 5. Luxemburg 6 (7-19), 6. Azerbajdzsán 5.

G csoport: Litvánia–Lettország, Bosznia–Hercegovina–Liechtenstein, Görögország–Szlovákia. Az állás nyolc forduló után: 1. Bosznia–Hercegovina 19 (25-5), 2. Görögország 19 (9-4), 3. Szlovákia 12, 4. Litvánia 8, 5. Lettország 7, 6. Liechtenstein 2.

H csoport: Moldova–San Marino, Anglia–Montenegró, Ukrajna–Lengyelország. Az állás nyolc forduló után: 1. Anglia 16, 2. Ukrajna 15 (19-4), 3. Montenegró 15 (15-8), 4. Lengyelország 13, 5. Moldova 5, 6. San Marino 0. I csoport: Spanyolország–Fehéroroszország. Az állás: 1. Spanyolország 6/14 (10-2), 2. Franciaország 7/14 (12-6), 3. Finnország 9, 4. Grúzia 5, 5. Fehéroroszország 4.

Dél-Amerika: Kolumbia–Chile, Ecuador–Uruguay, Venezuela–Paraguay, Argentína–Peru. Az állás: 1. Argentína 14/29 (már továbbjutott), 2. Kolumbia 14/26, 3. Chile 14/24, 4. Ecuador 14/22 (18-14), 5. Uruguay 14/22 (22-22), 6. Venezuela 15/19, 7. Peru 14/14, 8. Bolívia 15/11, 9. Paraguay 14/11.

Magyar edzés a „színházban”
Magyar edzés a „színházban”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.