Ötös az államtitkárnál

Folyamatosnak nevezhető tárgyalássorozat zajlik Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és öt nagy fővárosi klub vezetői között: szerdán volt a harmadik „csúcstalálkozó”. Hogy manapság mennyire nagyok ezek a klubok, azon lehet tűnődni, hiszen az igazi nagyságot a futball adja meg, de az is tény, hogy legutóbb az FTC, a Honvéd, az MTK, az Újpest és a Vasas sportolói szerezték az olimpiai pontok több mint a felét.

E klubok elöljárói – különféleképpen ugyan – a működési nehézségekről adtak és adnak tájékoztatást; ezekkel – mint Simicskó lapunknak megemlítette – az államtitkárság többé-kevésbé tisztában van. Ezért zajlik az együtt gondolkodás a jövőről, bár a politikus leszögezte: a társasági adókedvezményből, az egyesületek állami támogatásából, illetve a létesítményfejlesztésekből az „ötök” is jelentős összegekhez juthatnak. (Az utóbbiakra eddig 4,3 milliárd forintot költött a kormány, nem beszélve az FTC stadionjának újjáépítéséről.) A 16 kiemelt sportág szövetségein keresztül – 2020-ig 135 milliárd forintot fordítanak a műhelyekre is; az első ütemre (12,5 milliárd forint összértékben) a jövő hét szerdáján szerződnek a részletes költségtervet benyújtó szövetségekkel.

Hogy ezeken felül lehet-e még másképpen is segíteni a fővárosiakat, arról folyik a diskurzus. Az államtitkár – kérdésünkre – leszögezte: „Az öt nagy klubra nemhogy szükségünk van, de alapvető érdekünk, hogy erősödjenek. És valóban gondolkodnunk kell, mert Budapest helyzete – a vidéki klubok önkormányzati támogatásait figyelembe véve – speciális.”

A mikéntről feltehetően lesznek még disputák. Sportnyelven: következik a negyedik, majd valószínűleg az ötödik forduló, és feltehetően az sem lesz az utolsó...

Simicskó: az öt nagy klubra szükségünk van
Simicskó: az öt nagy klubra szükségünk van
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.