Januzajos premier, csillag született

Még az óriási tömegeket megmozgató futballban is ritkán uralkodik el az őrület oly mértékben, mint a Manchester United legutóbbi győzelme után. Noha a tabella utolsó helyén szégyenkező Sunderland két vállra fektetése (2-1) még idegenben sem bravúr, a három ponthoz vezető Adnan Januzaj-duplázás valóságos eksztázist keltett.

Ha a futballkommentátorok sejtették is, hogy a United akadémiája valóságos kincset rejteget, a rajongók még csak most tanulják meg kiejteni a csodagyerek nevét. A tizennyolc éves középpályás a bajnokság hetedik fordulójában szerepelt először a kezdő csapatban. Közel negyedszázad legszánalmasabb MU-idénykezdése alkalmával David Moyes, az új edző szerencsés döntéssel adott lehetőséget a fiatal futballistának, hiszen a szurkolók a sorozatban a harmadik bajnoki vereséget aligha bocsátották volna meg. A skót trénernek nagy gyakorlata van az ifjú gárda kezelésében. Emlékezetes, ő volt az, aki még az Everton trénereként pályára küldte-állította a tizenhat esztendős Wayne Rooney-t.

Kis vörös ördög: akcióban Adnan Januzaj
Kis vörös ördög: akcióban Adnan Januzaj

Januzaj nem pusztán két góljával indította el a szakma fantáziáját. Korát meghazudtoló, határozott fellépése, bravúros technikája, sebessége, labdatartó képessége, a csapattársainak nyújtott támogatás külön-külön és együtt felsőfokú jelzőket vonzott, sőt az ígéretes tinédzsert összehasonlították már Lionel Messivel is.

Talán nem indokolatlan túlzásnak nevezni, hogy még alig hangzott fel Sunderlandben a hármas sípszó, és Roy Hodgson szövetségi kapitány máris felkérte a szigetországi szövetséget: járjon utána, vajon Januzaj jogosult-e az angol válogatottban való szereplésre. Amúgy az ifjú labdarúgó lehetőségei szinte korlátlanok, és egyelőre sehol nem kötelezte el magát. Albán szülők gyermekeként Brüsszelben született – eredetileg az Anderlechtnél próbálgatta oroszlánkörmeit –, de a nagyszülők révén éppúgy választhatná a török, mint a szerb és horvát válogatottságot. Sőt: ha Koszovó valaha is felvételt kér és nyer a FIFA-ba, a kis nemzet zászlaja alatt is játszhatna. A logikusnak tűnő változatot, a belga 18, illetve 19 éven aluli válogatott meghívását a nyáron visszautasította, miként nem engedett eddig az albán csábításnak sem. Ami a háromoroszlános mezt illeti, a FIFA szabályai értelmében a 2011 óta Angliában élő Januzajnak, még ha lenne is benne hajlandóság, valószínűleg várakozó álláspontra kell helyezkednie.

A Manchester United dicsőséges történetében Januzaj a második játékos, aki duplával mutatkozott be. (Az első Ruud van Nistelrooy volt.) Ennek fényében nem csoda, hogy a United menedzsmentje nyomban nagyvonalú ajánlatot tett a 44-es mezt viselő futballista jövő nyáron lejáró szerződésének megújítására. A brit bulvárlapok a legvadabb számokat dobták be a köztudatba. Ha akár csak a legalacsonyabb, a The Sun által emlegetett fizetésemelés igaz, akkor Adnan Januzaj eddigi heti ezerfontos bére 30 ezer fontra emelkedne. A klub nyilván nem akarja megismételni azt a hibát, amelyet Sir Alex Ferguson makacssága miatt elkövetett: elutasította Paul Pogba követeléseit – az anyagiakon túl a rendszeres fellépési lehetőséget –, és a francia középpályás meg sem állt a Juventusig; azóta a Serie A ifjú sztárjainak egyikeként tartják számon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.