Egy csúnya meccs hősei
Meglepetés nem született. Klicsko fölényben bokszolt az első menettől az utolsóig. Még az sem térhetett el sokak előzetes várakozásaitól, hogy nem szép, hanem praktikus ökölvívást mutatott be a győztes, a vesztesnek pedig jószerint módja sem volt a kibontakozásra. Csúnya meccs volt. Ez mindkét harcos – előre borítékolható – taktikájából adódott. Povetkin – aki jó tíz centiméterrel alacsonyabb Klicskónál – igyekezett közel kerülni ellenfeléhez, belharcot kierőszakolni, Klicsko pedig arra törekedett, hogy ezt megakadályozza.
Ebből adódott, hogy az egész mérkőzést egysíkú, szinte az unalomig ismétlődő szituációk jellemezték: Povetkin leszegett fejjel, a tőle telhető legnagyobb sebességgel elindul Klicsko felé, bejut az ukrán ütéstávolságába, ott kap egy-két, főleg bal kézzel kimért pofont, de átjut az üthetőség zónáján, majd mozdulataiba fullad Klicskó ölelő karjai között.
Povetkin – bár valószínűleg élete legjobb formájában, de legalábbis ahhoz közeli mentális és fizikai állapotban volt – nem tudott olyan gyors, mozgékony és erős lenni, hogy támadásai célt érjenek. Helyesebben: ellenfele ezt könnyűszerrel, többnyire fogással megakadályozta. A meccs a „roham, bal-bal, fogás” képlet szerint folyt javarészt, néha eldurrant egy-egy jobbkezes is. Klicskót kevés ütés érte el, Povetkint sok. Az embernek az volt az érzése, hogy több dulakodást és birkózást lát, mint ökölvívást.
Klicsko hozta a kötelezőt. Povetkin viszont – véleményem szerint – még a hőssé váláshoz szükségesnél is többet tett. Már a második menetben beszedett egy megrendítő erejű ütést, ami után azt gondolhatta az ember, hogy rövid lesz a meccs. Ám Povetkin – ördög tudja, honnan – tudott annyi pszichikai és fizikai muníciót mozgósítani, hogy folyamatosan fönntartotta támadásait, és akkor sem omlott össze, amikor rajongói már valószínűleg összeomlottak. A hetedik menetben Povetkin több találatot kapott, ezek közül három megrendítő erejű volt. Háromszor számoltak, és láthatóan Klicsko is szerette volna befejezni a meccset.
Többen úgy vélték, a bírónak kellene véget vetnie a küzdelemnek, hiszen az immár négyszer leütött orosz versenyző további gyötrésének már nincs semmi értelme. A döntnök azonban tovább engedte a találkozót, és Povetkin vissza tudott jönni a meccsbe. Klicsko is érzékelte, nincs értelme semmiféle – úgymond – végső rohamot indítani, visszatért a régi taktikához: bal-bal, fogás. Sokszor talált, a túlélésért küzdő Povetkin kevésszer, de eltökélten folytatta támadásait, ami azzal járt, hogy gyakran cipelnie kellett a betörései után rátámaszkodó Klicskót. Miként az várható volt, az ukrán ökölvívó tudásából, erejéből annyit mozgósított, amennyi a győzelemhez kellett.
Mondhatni: a cél érdekében, a szükséges mértékre minimalizálja bokszát és nem törődik a szépségdíjas meccsre vágyók igényeivel. Ebbe, mint az most is világosan megmutatkozott, beleférnek – mondjuk így – ökölvíváson kívüli elemek is. Ilyen például a birkózás, a fogás, a támaszkodás – egyikkel sem takarékoskodott Klicsko. Élt velük, hiszen megengedte a bíró, aki csak egyetlen esetben torolt meg pontlevonással egy bokszon túli Klicskoakciót. A tizenegyedik menetben az ukrán – egy ütést követően – a padlóra lökte Povetkint. Talán önkéntelen volt a mozdulat, talán volt benne valami tudatosság (hátha lennmarad a srác), a bíró mindenesetre megintette Klicskót.
Ez azonban a mérkőzés végeredményét nem befolyásolta, nem befolyásolhatta. Klicsko óriási fölénnyel vezetett. A hátralévő mintegy másfél menet igazából már csak arra volt jó, hogy Povetkin – a lehetetlent megpróbálva – igyekezzen valami végérvényes nagy ütéssel eltalálni Klicskót, illetve a lehetetlent beteljesítve állva maradjon, kihúzza a mérkőzés végéig. Egyik ökölvívónak sem kell szégyenkeznie a mérkőzés miatt. Aki ismeri Klicsko bokszát, és sejt valamit eredményessége titkaiból, az nem vár esztétikailag kifejezhető produkciót az ukrántól – kivéve, ha éppen az eredményesség rá nem kényszeríti a csodára.
Úgy vélem, Povetkin magasan eddigi önmaga fölött teljesített, a lehetőségeit a végsőkig kihasználva, sőt azon is túlfeszítve küzdött gongtól gongig. A mérkőzés jelentősége azonban a sporttal kapcsolatos értékteremtésen túl is mérhető. Szinte minden Klicsko-meccsel kapcsolatos várakozásokban felbukkan az a kérdés: hol tart a mezőny? Ki fogja már végre megverni az óriást? Ez a meccs a választ a bizonytalan jövőbe tolta.
