Százhúsz éves Stanley

Változnak az idők: már a világ legrégebbi – 1893-ban alapított – kupasorozatainak egyikében sem szentek a tradíciók. Az észak-amerikai profi jégkorongliga máról holnapra virradóra kezdődő évadában – az eddigi beosztással ellentétben – nem tizenöt-tizenöt csapat alkotja a két főcsoport mezőnyét: Keleten tizenhat, Nyugaton pedig csak tizennégy együttes rajtol.

Történt ugyanis, hogy az Atlanta Trashers gárdájának székhelyét a tulajdonosok tavaly – laza huszárvágással – Winnipegbe helyezték át, s az NHL irányítói az idén már a nyugati régióba sorolták be a társulatot, miközben az addig ott szereplő Detroit Red Wings és Columbus Blue Jackets átköltözött Keletre. Ennek nyomán Keleten jelentős tumultus várható, s nem csak mennyiségileg: a konferencia esélyesei között a Vörös Szárnyak mellett olyan sztáralakulatok találhatók, mint az idén Stanley Kupa-döntőt játszó Boston Bruins, a kapusgondokkal küzdő, de Sidney Crosbyval és Jevgenyij Malkinnal a csatársorban bivalyerős Pittsburgh Penguins, az 1994 óta rendre titkos favoritnak tartott New York Rangers vagy az Alekszandr Ovecskinnel felálló Washington Capitals. És akkor a két kanadai őskövületről – az egyaránt a liga hat alapító tagja közé tartozó, a nyitófordulóban éppen egymással játszó – Toronto Maple Leafsről és a Montreal Canadiensről még szó sem esett.

Azért Nyugaton sem panaszkodhatnak. A címvédő Chicago Blackhawksnak alighanem komoly riválisa lesz a 2012-es győztes Los Angeles Kings, továbbá a San José Sharks és a Vancouver Canucks csapata is. Ezzel együtt nincs szakember, aki felelősséggel vállalkozna tippelésre a jövő júniusig tartó széria végkimenetelét illetően. Ami biztos: a harminc garnitúra csupán az április közepén záruló alapszakaszban nyolcvankét mérkőzést vív (persze egyenként), majd a kieséses rendszerű play-off következik két hónapon át. Micsoda menet lesz! – mondhatnák a hazai futballpályák örök siránkozóin fölnövők, akik csak most csodálkoznak rá, miféle terhelést kell kibírniuk az igazi sportolóknak, de az igazság az: a mostani megpróbáltatások istenesek lesznek a korábbiakhoz képest.

Az NHL-ben szünetet tartanak a jövő év elején a téli olimpia miatt, amelyet ezúttal – kínkeserves tárgyalások nyomán – sérthetetlennek minősítettek a tengerentúlon. Olyannyira, hogy a liga szervezett keretek között repíti Szocsiba a nemzeti válogatottakba meghívott játékosokat, s a „fejesek” legföljebb azért aggódnak: méregdrága klasszisaik megússzák-e sérülés nélkül a játékokat? Ám az oroszországi föllépés még odébb van, igaz, nem mindenki számára. Ilja Kovalcsuk, az Atlanta Trashers korábbi és a New Jersey Devils közelmúltbeli klasszisa gondolt egyet, s hazatelepült: már Szentpéterváron lövöldözi a gólokat. Maradt ellenben tavalyi klubtársa, a veterán – és minden létező rekord gazdájaként jegyzett – kapus, Martin Brodeur, aki a mezőny egyetlen hokisaként elmondhatja magáról: tindézserként és negyven fölött egyaránt pályára lépett rájátszásos meccsen. S ha már a sportág „nagypapáinál” tartunk, Daniel Alfredssonnak is akadt nagy húzása: az Ottawa Senators ötödik ikszet taposó emblematikus svéd csapatkapitánya – amikor mindenki azt várta, bejelenti visszavonulását – közölte, hogy átigazol Detroitba.

Van tehát mozgás bőven az utóbbi időben jó néhány válságot meg- és túlélő NHL-ben, de az elmúlt hetekben végre nem a tárgyalóasztaloknál sürgölődtek a játékosok és a tulajdonosok. A liga gazdaságilag megizmosodva került ki az emlékezetes küzdelmekből, s minden korábbinál előnyösebb pozíciókat vívott ki magának a tévétársaságoknál is. Noha a jégkorongozóké összességében változatlanul csak a negyedik legnépszerűbb sorozat az óceán túlpartján (az Egyesült Államokban megelőzi az amerikaifutball, a kosárlabda, a baseball is), a helyezést illik a maga értékén kezelni: meccsenként hozzávetőleg tizennyolcezer helyszíni érdeklődő zsúfolódik a tribünökön. Igaz, a csarnokok átlagos telítettsége így is „csupán” kilencvenszázalékos. Azaz van még tennivaló.

Chicago, 2013. június 28.: piros betűs ünnep a Stanley Kupával
Chicago, 2013. június 28.: piros betűs ünnep a Stanley Kupával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.