Vettel meg a többiek

A futam főszponzorának képviselője kényelmesen falatozni kezdett a derbi alatt, a helyszínen „szurkolók” közül feltűnően sokan ásítoztak, a bokszutcában pedig akadt olyan szerelő, aki két kerékcsere között elbóbiskolt...

Kár is tovább ragozni: az utóbbi évek talán legeseménytelenebb, legunalmasabb versenye volt a Szingapúri Nagydíj, amelyet egészen simán nyert meg Sebastian Vettel (Red Bull). A német fölénye már szombaton nyomasztó volt: a negyedik vb-címéért hajtó pilóta az időmérő utolsó etapjában csupán egyetlen gyors kört futott, majd a bokszba hajtott, és a kocsiból kiszállva tévén nézte meg a kvalifikáció végkifejletét. Egészen pontosan azt, hogy riválisai hiába feszülnek meg, igazán még csak megszorítani sem tudják őt.

A negyvenegyedik időmérő-győzelmét „begyűjtő” Vettel mögött végül a Nico Rosberg (Mercedes), Romain Grosjean (Lotus), Mark Webber (Red Bull) sorrend alakult ki. A vasárnapi rajt után is minden az addigi forgatókönyv szerint alakult, vagyis: elöl Vettel, aztán meg a többiek. A start után néhány másodpercig úgy látszott, Rosberg legalább egy kicsit megizzasztja a Red Bull klasszisát, ám csak az első kanyarig volt remény valódi vetélkedésre. Onnantól kezdve ugyanis Vettel 2011-es tempót diktált, körönként egy másodperccel (!) növelte előnyét.

Időközben Alonso a hetedik helyről a harmadikra küzdötte fel magát, ám az egészen világos volt: most sincs esélye arra, hogy beérje a németet, s a pontversenyben faragjon le hátrá nyából. A rajt izgalmai után a futam unalomba fulladt, még a Daniel Ricciardo (Toro Rosso) kisebb balesete miatt beküldött biztonsági autó sem keltett különösebb izgalmakat. A mezőnyt „összehúzta” a safety car, de a repülő rajt után Vettel épp olyan utolérhetetlen volt, mint addig.

Az utolsó körökben – amikor is legalább egy-két pulzusemelő akció akadt – Alonso feljött másodiknak, a tizenharmadik helyről startoló Kimi Räikkönen pedig tempójának és remek stratégiájának köszönhetően harmadikként futott be. Az újabb győzelemmel Vettel előnye 60 pontra nőtt Alonsóval szemben, és hat futammal a szezon vége előtt még biztosabbnak tűnik: a német sorozatban negyedik világbajnoki címét is megszerzi.

Szingapúri Nagydíj, végeredmény: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 4. Nico Rosberg (német, Mercedes), 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Jenson Button (brit, McLaren), 8. Sergio Perez (mexikói, McLaren), 9. Nico Hülkenberg (német, Sauber), 10. Adrian Sutil (német, Force India). A vb-pontverseny állása:

1. Vettel 247, 2. Alonso 187, 3. Hamilton 151, 4. Räikkönen 149.

Michelisz Norbert: Micsoda túra!

„Talán tavaly, a Hungaroringen éreztem ilyen jól magam” – mondta Michelisz Norbert, miután bravúros rajt-cél győzelmet aratott a túraautó-világbajnokság (WTCC) szuzukai versenyhétvégéjének az első futamán vasárnap. Hasonlata egészen találó: egy éve annak örülhetett, hogy – akkor még BMW-vel – hazai pályán nyert. Most pedig azért lehet különösen elégedett:

új, gyári támogatással fejlesztett versenyautója, a Honda Civic „szülőhazájában”, Japánban szerezte meg idei első győzelmét. Noha az év eddigi futamain meglehetősen sok technikai gond és balszerencse hátráltatta a magyar pilótát, most hétvégén – látszólag legalábbis – egészen simán győzte le a riválisait. Már a szombati kvalifikáción is utolérhetetlen volt, könnyedén futotta meg a legjobb időt.

Vasárnapra sem vesztett lendületéből, sőt: remekül rajtolva a pole-ból, magabiztosan, hibátlanul vezetve nyerte meg a futamot. Üröm az örömben: a Tom Coronel (BMW) győzelmével zárult második futam már nem alakult jól a Zengő Motorsport pilótájának, mivel rögtön a start után koccant egyik riválisával, és fel kellett adnia a futamot.

Idei hatodik dobogós helyezésével Michelisz hatodik helyre lépett előre összetettben. A világbajnoki pontvetélkedőben Yvan Muller (Chevrolet) már két versenyhétvégével a szezon vége előtt, Japánban behozhatatlan előnyre tett szert, így a francia pilóta negyedszer lett túraautó-világbajnok. (B. A.)

Csak a szokásos: Vettel ünnepel
Csak a szokásos: Vettel ünnepel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.