City a központ

José Mourinho, a Chelsea futballcsapatának szakvezetője nem sokáig foglalkozott a hétközi, FC Basel elleni hazai Bajnokok Ligája-vereséggel.

A londoni kékek szombaton 2-0-ra legyőzték a Fulhamet hazai pályán, s az edző megszokott stílusában nyilatkozott, amikor közölte: „Ma úgy fekhetek le aludni, hogy egyetlen csapat sincs előttünk a tabellán.” Az csöppet sem zavarta a portugál trénert, hogy csupán egyszer hajthatta így álomra a fejét: a Stoke elleni vasárnapi 3-1-es győzelmével az Arsenal állt az élre.

Özil és társai el sem mozdulnak onnan a következő körig, ám ez a legkevésbé sem érdekelte vasárnap este a Manchester City szurkolóit, mivel kedvenc együttesük az évad legfontosabb találkozóinak egyikét nyerte meg. Manuel Pellegrini szakvezető társulata imponáló magabiztossággal győzte le 4-1-re a Van Persie nélkül kezdő Unitedet a Premier Liga városi rangadóján. A chilei tréner, aki kollégájához, David Moyeshoz hasonlóan először vezényelt derbin, már negyedóra után gólnak örülhetett: Sergio Agüero Kolarov beadását segítette a kapuba (1-0).

Már úgy tetszett, hogy az első félidőben nem is változik az eredmény, amikor Yaya Touré különös térdmozdulattal ért bele Negredo csúsztatott fejesébe, s ezzel megduplázta csapata előnyét. Ha a futball-lélektan doktorainak igazuk van, s nincs annál roszszabb, mint ha egy gárda közvetlenül a szünet előtt s az újrakezdés után kap gólt, akkor az MU játékosai szörnyű mentális állapotba kerülhettek a második felvonás elején.

Csupán egy perc telt el a negyvenötből, amikor újra Sergio Agüero villant: az ismét gólpasszal jelentkező Negredo átadását küldte a tehetetlen De Gea kapujába (3-0). Jesus Navas sprintje, beadása s Nasri kapáslövése után pedig már biztosan akadtak, akik a históriás könyveket böngészték, elvégre a történelmi verés sem tűnt elképzelhetetlennek: 4-0 állt a nagytáblán a mérkőzés ötvenedik percében...

Ám a kékek nem ambicionálták a támadásokat, igaz, ellencsapásaik alkalmával még így is beköszönhettek volna az MU boldogtalan spanyol kapusának. A vörösök a hajrában legalább annak örülhettek, hogy nem rúgott gól nélkül maradnak alul a rangadón: Rooney parádés szabadrúgása kötött ki Hart hálójában (4-1). Ez a legkevésbé sem zavarta az Etihad stadionba kilátogató több mint negyvenötezer hazai drukkert, elvégre a tavaszi visszavágóig a City marad Manchester ura. S az meg a végén úgysem érdekel senkit, hogy az Arsenal volt-e a ligaelső az ötödik fordulót követően...

Az élmezőny: 1. Arsenal 12 pont (11-6), 2. Tottenham 12 (5-1), 3. Manchester City 10.

Futballvilág

Hollandia. Rangadó a bajnokság 7. fordulójában: Eindhoven–Ajax 4-0.

Németország. Először veszített pontokat a Dortmund az idei évadban: Jürgen Klopp együttese a Nürnberg otthonában játszott 1-1-es döntetlent. Ennek, illetve győzelmének köszönhetően a Bayern München beérte fő riválisát: a bajor gárda 4-0-ra nyert a Schalke vendégeként a Bundesliga hatodik fordulójában. Az élmezőny: 1. Dortmund 16 pont (16-5), 2. Bayern München 16 (13-2), 3. Leverkusen 15.

Olaszország. Fővárosi rangadót játszottak a Serie A negyedik fordulójában: a százszázalékos teljesítménnyel listavezető AS Roma 2-0-ra legyőzte a Laziót. Az Internazionale 7-0-ra ütötte ki a sereghajtó Sassuolót, a Juventus 2-1-re múlta felül a Veronát. A Milan–Napoli találkozó lapzártánk után ért véget. Az élmezőny: 1. AS Roma 12 pont, 2. Internazionale 10 (13-1), 3. Fiorentina 10 (10-4).

Spanyolország. A Barcelona 4-0-ra győzött a Rayo Vallecano otthonában, a Real Madrid 4-1-re nyert a Getafe ellen a Primera Division ötödik fordulójában. Nem csupán a bajnokságot vezető katalán gárda, hanem az Atletico Madrid is hibátlan a ligában: a fővárosi együttes ezúttal a Valladolid vendégeként szerzett három pontot (2-0). Az élmezőny: 1. Barcelona 15 pont (18:4), 2. Atletico Madrid 15 (16-4), 3. Real Madrid 13.

Agüero: a kettőből egy
Agüero: a kettőből egy
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.