Hódító Vilmos
A Sionnál amazon mecenatúra nincs, gond viszont akad. Ezt azért csak annyira tessék mellre szívni, amennyire feltétlenül szükséges, az alpesi országban ugyanis nem nagyon ismerik a probléma fogalmát. Senkit ne tévesszen meg, hogy öt évvel ezelőtt, egy közvélemény-kutatás alkalmával a megkérdezett svájciak hetvenöt százaléka azt felelte, nem elégedett a sorsával, mert a válaszok csupán azt bizonyították: minden relatív. (Talán nem véletlen Einstein és Svájc szoros kapcsolata.) A Sion köreiben annyi a nehézség, hogy az első osztály törzsgárdistája jelenleg csak a kilencedik – az utolsó előtti – helyet foglalja el, miután a legutóbbi bajnoki fordulóban (a hetedikben) szerezte meg eddigi egyetlen őszi gólját. A brazil Leo „dugójával” le is győzte az Aaraut, de előtte ilyen eredményeket produkált: Young Boys 0-2, FC Zürich 0-0, St. Gallen 0-1, Luzern 0-1, Grasshoppers 0-0, Thun 0-0. És vasárnap az FC Basel következik...
Legalább a védelemmel nincs baj. Ennek törzstagja Vanczák Vilmos, a 73-szoros magyar válogatott bekk, aki immár a hetedik évadát tölti Sionban (nem kis szó). Wohlenben a jobbhátvéd posztján kezdett, majd amikor Feratit lehívta Decastel edző, a becserélt Rüfli játszott a jobb oldalon, és V. V. bement Lacroix, a hatalmas termetű centerhalf mellé belső védőnek. Addigra már fejelt egy gólt, a 18-szoros ausztrál válogatott Dario Vidosic beívelését küldte menthetetlenül a jobb felső sarokba. A Sion mostani formája alapján talán mondani sem kell: ez volt a wohleni kupameccs egyetlen gólja. Vanczák utóbb szerényen fogadta a gratulációt, és helyesen mondta: „Annak bármilyen szinten értéke van, ha sikerül eldönteni a mérkőzést.” Neki az eddigi hat francia-svájci esztendő is sikerült, a nyáron már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, és szerencséje van a keresztnevével, mert azt, hogy Vili (Willie, Willy), mindenütt ismerik.
A gárdában tényleg jól jön – nem csak a gól – a kimondhatóság könnyebbsége is, mert a Sion végképp nemzetközi alakulat. A mostani kezdő csapat így festett: Vanins (lett) –Vanczák, Lacroix, Ferati (mindkettő svájci), Jagne (gambiai) – Kololli (svájci), Kouassi (elefántcsontparti), Vidosic, Ndoye (szenegáli), Herea (román) – Leo. Vanczák – Vanins kapussal holtversenyben – a második leg értékesebb játékos (1 875 000 svájci frankra taksálják); a legdrágább az irányító Ovidiu Herea, akit 2,5 millió frankra tartanak. Szóval harmincéves honfitársunk szépen megvetette lábát a megállapodottság hazájában...
A hátvéd három esztendővel az után érkezett ide, hogy a wohleni sportcentrum felépült. Azt 2004-ben avatták, és van róla mit mesélni, mert a tökéletes gyepszőnyegű „centeren” kívül további két futballpálya, atlétikai sporttelep – szabványos 400 méteres futókörrel –, kilenc teniszpálya és egy rollerhokipálya tartozik hozzá. Diszkréten fogalmazva sem úgy fest, mint egy másodosztályú kiesőjelölt otthona...
Ja, a nézőszám 1880 volt (ezzel otthon az NB I-ben versenyben lehetne lenni). Az emberek pedig ugyanúgy távoztak, ahogyan érkeztek: kimért tempóban és szótlanul. Hang a meccs alatt se nagyon hagyta el a szájukat –az ülőhelyen szurkolók ötven frankért váltották meg a hallgatás jogát –, ellenben a mérkőzés előtt, illetve a szünetben be volt vetve a torok: nagy mennyiségben „gurult le” a sör, miként lecsúszott a főépület bisztrójában, valamint a szabadtéri sátrakban megannyi Bratwurst is. A találkozó után a helyben lakók az otthon közelsége miatt menekültek meg a hirtelen jött esőtől, míg a környékbeliek már a Wohlen és Dietikon között közlekedő vonaton ültek, mire szakadni kezdett. Ezen a vonalon még rossz időben is kellemes az utazás, mert a vonat a panorámás országúti szerpentinen kanyarog; ezt úgy képzeljék, mintha a sín lenne a leállósáv. A vasutat magántársaság működteti, és a szabály az, hogy a szerelvény csak akkor áll meg az állomásokon, ha le- vagy felszálló van.
Vanczák bízvást kirándulhat erre. Svájci hódítása bizonyítja: bírja a hegymenetet.
