Újabb V–1-es futam

Ha Fernando Alonso (Ferrari) nem a levegőbe beszélt az Olasz Nagydíjat megelőzően, akkor a listavezető Sebastian Vettel (Red Bull) máris négyszeres világbajnoknak tekintendő.

Elvégre a pontverseny második helyén álló spanyol úgy vélte: ha Monzában sem sikerül faragnia 46 pontos hátrányából, akkor ebben az évben is le kell mondania a vb-címről. Vettel pedig nem egyszerűen nyert, hanem megsemmisítően könnyedén győzte le a Ferrarit vasárnap. S ha ez nem lenne elég: Alonsónak még a második helyért is kapaszkodnia kellett, mert a másik Red Bull-lal Mark Webber az utolsó másodpercekig támadta.

Ezzel a német előnye 53 pontra nőtt, ami – tekintve, hogy már csak hét futam van hátra – finoman szólva is bőségesnek tetszik. Vettel újabb diadala már szombaton is valószínűnek tűnt, miután az időmérőtől kezdve utolérhetetlen volt. Annak ellenére is bő kéttized másodperces előnnyel szerezte meg az első helyet, hogy az olasz pálya meglehetősen rövid és gyors, azaz Monzában általában rendkívül szoros a végeredmény.

Vettel és a Red Bull fölényére utalt az is, hogy a második helyre Webber kvalifikálta magát. Utánuk – nem kis meglepetésre – a német Nico Hülkenberg (Sauber) következett, s csak ezután jött a két Ferrari, szokatlan módon Massa, Alonso sorrendben. A vasárnapi rajt pillanataiban és az első körökben az élen szinte minden e forgatókönyvnek megfelelően alakult. A német jól indult, s hamar jelentős előnyre tett szert. Alonso szintén remek rajtot vett, néhány kör múltán pedig – részben a csapatutasításra előzékeny Massának is köszönhetően – már a második helyen hajtott.

Az viszont egyértelmű volt: Vettel tempója még neki is túl gyors. Elöl állandósult a sorrend, s az, hogy nem fulladt teljes unalomba a futam, főként Kimi Räikkönennek (Lotus) és Lewis Hamiltonnak (Mercedes) köszönhető: a finn pilóta kisebb rajtbaleset, míg a brit defekt miatt kényszerült nem tervezett bokszlátogatásra, majd a pályára visszatérve mindketten bravúros előzésekkel csökkentették hátrányukat. A futam leintése után Alonso a fanatikus olasz Ferrari-szurkolók előtt próbált ugyan jó képet vágni a vereséggel felérő második helyhez, ám színészi képessége elmarad vezetői művészetétől.

Csalódottsága érthető: ő maga hiába teljesít rendre 110 százalékon, ha kocsija egyszerűen lassabb, mint a nagy riválisé. Akinek egyébként nem volt teljes az öröme Monzában: minél többet nyer Vettel, annál többen fütyülik ki a díjátadó ceremónián. Igaz, ebből is meríthet erőt: emlékszünk még Michael Schumacherre, akit elég sokan utáltak, mert unalomba fulladtak miatta a futamok, mégis elég sokra vitte...

Olasz Nagydíj: 1. Sebastian Vettel, 2. Fernando Alonso, 3. Mark Webber, 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 5. Nico Hülkenberg, 6. Nico Rosberg (német, Mercedes), 7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso), 8. Romain Grosjean (francia, Lotus), 9. Lewis Hamilton, 10. Jenson Button (brit, McLaren).

A vb-pontverseny állása: 1. Vettel 222, 2. Alonso 169, 3. Hamilton 141, 4. Kimi Räikkönen 134 .

Nem csak csókkirály
Nem csak csókkirály
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.