Olimpiai döntők
A fél világ a Buenos Aires-i eseményeket lesi, s a másik fele csak azért nem, mert a sport amúgy is kimarad az életéből. A „jó levegő” városában akár történelminek is nevezhető döntések meghozatalára készül a Nemzet közi Olimpiai Bizottság: ma a 2020-as nyári játékok rendezőjéről, holnap a hét év múlva esedékes olimpia programjáról határoznak az egybegyűltek, kedden pedig arról szavaznak, hogy ki legyen a leköszönő elnök, Jacques Rogge utóda. Noha bennünket – semmi kétség – a vasárnapi napirend tart leginkább izgalomban (ekkor hozzák meg a verdiktet a számunkra hagyományosan kedves birkózás sorsáról), haladjunk sorjában: időrendben először Isztambul, Madrid és Tokió polgárainak izzadhat a tenyere, tekintve, hogy az olimpiai helyszínről zajló szavazásnak nincsenek büszke dobogósai, kizárólag féktelenül boldog győztese van, a többiek vigasztalhatatlan vesztesek.
Egyelőre persze mindenki bizakodik, és megkísérli bevetni az összes ütőkártyát. Az ENSZ-ben is ritka az olyan „minőségi” felvonulás, mint amilyen ma lesz Buenos Airesben: a török delegációt Recep Tayyip Erdogan, a spanyol küldöttséget Mariano Rajoy, a japánt Abe Sindzo vezeti. Valamennyien hazájuk miniszterelnökei. S persze abban reménykednek, hogy most végre sikerül. E tekintetben – mármint a türelmes várakozást illetően – Isztambul a rangelső, hiszen a két kontinensen átnyúló metropolis ezúttal ötödször kandidál a rendezésre.
Frusztrációban a madridiak sem rosszak, mivel városuk harmadszor rugaszkodott neki a pályázatnak, s ha csak ezt nézzük, Tokió kismiska vetélytársaihoz képest két okból is: részint, mert egyszer már otthont adhatott a földkerekség legnagyobb méretű eseményének (1964), részint pedig, mert azóta csupán másodszor próbálkozik sikerre vinni aspirációját. És az elemzők (már olimpiai házigazdaügyben is akadnak ilyenek) amondók: a japánok esélyei a legígéretesebbek. Bár a 2011-es fukusimai atomerőmű-katasztrófa utóhatásai nyilván nem erősítik az ázsiaiak pozícióit, az egyéb szempontok (biztonság, kiszámíthatóság, stabil gazdasági háttér) mellettük szólnak.
Vagy másképpen közelítve: azok hiánya szól a riválisok ellen. A törökországi kormányellenes megmozdulások, a szomszédos Szíriában kialakult polgárháborús állapotok vagy éppen a török sportolók doppingbotrányai egyaránt olyan tényezők, amelyeket nehezen kompenzálhat az a keletiek által hangoztatott érv, hogy térségükben még sosem volt olimpia. Madrid esetében a spanyolországi gazdasági recesszió rettent heti el a gombnyomókat, akiknek ugyanakkor figyelembe kell venniük a déli város különleges adottságát, miszerint a szükséges létesítmények zömével már most elbüszkélkedhet a település.
Hogy vasárnap a birkózóknak is lesz-e miért verni a mellüket, most még nem tudható. De a „körön” belül lévők állítják: ez valószínűsíthető. Az esztendő elején meghozott, idehaza is villámcsapásként ható döntés nyomán a legősibb sportágak egyike – amely 1896 óta mindössze egy alkalommal maradt ki az ötkarikás programból – veszélybe került: Buenos Airesben eldől, hogy a „karfi olfü lűek” 2020-ban ott lehetnek-e abban a városban, amelynek nevét egy nappal előbb egy díszes boríték rejtette. Vagy netán a fallabdázók, esetleg a baseballosok készülődhetnek a majdani fellépések fellépésére.
A lelkiismeret mindenesetre biztosan nem gyötri a birkózókat: tényleg minden megtehetőt megtettek a számukra kedvező határozat érdekében. Most már csak az van hátra, hogy az utolsó előadáson, a világ legjelentősebb marketingcégeinek egyike által jegyzett húszperces prezentáción a NOB-tagokat is meggyőzzék arról: ott a helyük az olimpiai mezőnyben. A magyar sikersportág képviselői új elnökkel (a svájci Raphael Martinetti helyett a szerb Nenad Lalovics-csal) vágtak neki az elmúlt munkás hónapoknak, amelyek során – egyebek mellett – változtattak a szabályokon. Összességében úgy módosították a paragrafusokat, hogy azok a támadó birkózást segítsék, a passzív taktikát büntessék, vagyis a sportág látványosabbá, élvezetesebbé tétele volt a céljuk. A NOB szája íze szerint átalakították a súlycsoportokat is, így a jövőben az eddigi hét-hét szabad- és kötöttfogású, valamint öt női kategória helyett valamennyi „részlegben” demokratikusan hat osztályban írnak ki küzdelmeket.
A sportág megmentésére irányuló széles körű nemzetközi összefogás jegyében valóságos politikai barbatrükknek is tanúi lehettünk: a februári hideg zuhany után egy héttel a teheráni csapat-világbajnokságon az iráni és az amerikai csapatvezető egymás nyakába borulva ordította, hogy „megvédjük a birkózást”, ami legalábbis pikáns jelenet volt a két ország hivatalos viszonyára gondolva. De említhetnénk Donald Rumsfeldnek, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterének szerepvállalását is: az egyetemistaként hajdanán birkózó potentát latba vetette minden befolyását mindenütt, ahol kellett. De nem maradt ki a sorból a küzdősportok nagy barátja, Vlagyimir Putyin sem: az orosz elnök nemrégiben a szentpétervári NOB-ülés időpontját találta a legalkalmasabbnak arra, hogy hosszasan méltassa a birkózás múltját, jelenét, s persze felvázolja jövőjét.
Idehaza Polyák Imre, Kozma István és Hegedűs Csaba tizenéves utódai nagyszabású demonstráció keretében jelezték, hogy „Mi is olimpián szeretnénk birkózni!”, azóta az utcai flashmoboknak se szeri, se száma, s az Országgyűlés is késztetést érzett arra, hogy napirendjére tűzze a birkózás melletti kiállását. A nemzetközi szövetségben most azt mondják: az ő sportágukhoz képest a fallabda és a baseball múltja, elterjedtsége eltörpül, így aztán legalább kilencvenszázaléknyi esélyt adnak maguknak. Ezzel együtt aggódnak is, merthogy februárban sem számított senki olyasmire, ami történt...
A szombati és a vasárnapi voksolásokhoz képest már-már jelentéktelennek tetszik a keddre ütemezett elnökválasztás, pedig ha jobban belegondolunk: ha valami, hát éppen az a döntés határozhatja meg hosszú időre a gondokkal terhes olimpizmus jövőjét. A tizenkét esztendő után távozó belga Rogge helyére hatan ácsingóznak: Thomas Bach, a NOB német alelnöke; Ng Ser Miang Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, aki szintén a NOB alelnöke; a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője; Vu Csing-kuo, a NOB végre hajtó bizottságának tagja, a Nemzet közi Amatőr Ökölvívó Szövetség tajvani elnöke; Dennis Oswald, a Nemzet közi Evezős Szövetség első számú veze tője; valamint az olimpiai és világbajnok, harmincötszörös világcsúcstartó ukrán rúdugró Szergej Bubka, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség alelnöke.
Egyesek azt mondják, Bach a toronymagas favorit, mások meg azt: nemcsak vasárnap, még kedden is lesz birkózás szépen...
