Nini, Li Na!

Mire e sorok az olvasó kezébe kerülnek, már tisztázódott, hogy a Nadal (spanyol, 2.)–Gasquet (francia, 8.) elődöntő mellett milyen párosításban harcolnak majd az urak a US Open tenisztorna szombati játéknapján a finálé jogáért.

Lapzártánk után a Djokovics (szerb, 1.)–Juzsnij (orosz, 21.) és a Murray (brit, 3.)–Wawrinka (svájci, 9.) meccs döntött a négy közéjutásról. A hölgyek már pénteken (magyar idő szerint 17 órától) elődöntőznek. A S. Williams (amerikai, 1.)–Li Na (kínai (5.) és az Azarenka (fehérorosz, 2.)–Pennetta (olasz) mérkőzésen dől el, hogy megismétlődhet-e a tavalyi finálé (akkor Serena 6:2, 2:6, 7:5-re nyert Azarenka ellen). A kétszeres Grand Slam-bajnok fehérorosz mindenképpen kilóg elődöntős vetélytársnői sorából: 24 éves korával csitrinek számít a harmincon túliak társaságában…

Egyedinek számít az is, hogy a US Open-elődöntőben még soha nem volt kínai teniszező (Li Na másutt már villogott: nyert Grand Slam-tornát 2011-ben Párizsban, s döntőt játszott két éve meg az idén is Ausztráliában).

Pennetta is fel tud mutatni egy különlegességet: a 32-es kiemelési lista 2001-es bevezetése óta ő a 13. játékos, aki nem kiemeltként (83.) a legjobb négy közé tudott jutni. Serena statisztikája nem kínál meglepőt. A 16-szoros GS-bajnoknő esetében az lenne az érdekesség, ha nem nyerne… 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.