Egervári: Nem vagyok ideges
– Kinn volt 1981 májusában a magyar–román vb-selejtezőn?
– Nem.
– Ha sejti, hogy legalább harminckét éven át az az 1-0 marad az egyetlen magyar győzelem a szomszédos ország válogatottja ellen...
– Valószínűleg akkor sem megyek ki. Egyrészt el voltam kenődve, mert az MTK kiesésre állt, és tudtam: ahogyan klubcsapatom elbúcsúzik az első osztálytól, úgy én is elköszönök az aktív játéktól. Az NB II nem ambicionált... Ráadásul készülnöm kellett, ha nem is a labdarúgó jövőre, a szakedzői diploma megszerzésére, mert akkor voltam utolsó éves a TF-en. Hátvédpályafutásom során olyan trénerek irányítottak, mint Budai László, Hidegkuti Nándor, Lakat Károly, Mészáros József, Mezey György: a futballból már csak ezért sem akartam kiszállni.
– Eszébe jutott-e mostanában, hogy több mint három évtized eltelt a románok elleni legutóbbi siker óta?
– Nem. Talán azért nem, mert ennek, ha van is jelentősége, a péntek esti meccsre befolyása nincs.
– Megtörni ezzel együtt szép lenne a gyötrelmes sorozatot...
– Pesten közel álltunk hozzá, a románok az utolsó pillanatokban egyenlítettek 2-2-re.
– Mérges még e miatt?
– Már nem. Elvégre nem lehet változtatni rajta.
– Bukarestben jó volna a döntetlen?
– Szakmailag feltétlenül. A pótselejtező szempontjából viszont feltehetően nem sokat érne. Így hát győzelemre kell játszanunk. Otthonukban a románok kétségkívül esélyesebbek, azaz a diadalhoz bravúrra lenne szükség, de nem mondható, hogy a mi sikerünknek nincs realitása. A törökök ellen négy pontot szereztünk úgy, hogy a csoportbeosztás idején a labdarúgóvilág sokkal inkább a törökök négy pontjára számított velünk szemben. Jelzem, egyáltalán nem volt szerencsés a sorsolásunk a holland, török, román hármas kifogásával, mégis a második helyen állunk.
– Viszont hangulatilag talán a legnehezebb mérkőzés következik.
– Mindig gondot fordítunk a lélektani felkészítésre, és – sajnos – gyakorlatunk van abban is, miként hangoljuk az együttest rendkívüli atmoszférájú meccsre. Budapesten, mint emlékezetes, üres lelátók előtt kellett fogadnunk a románokat... Most annyival jobb a helyzet, hogy a tömeg mindig serkenti a játékosokat, akármelyik csapatnak szurkol is a közönség. Persze Bukarestben bizonyos fokig el kell vonatkoztatni a légkörtől: ez ebben az esetben legalább annyira fontos, mint a taktika megvalósítása.
– Szerintem a románokon is lesz nyomás...
– Ezzel nem foglalkozunk. Elég nekünk az a presszió, amely ránk nehezedik. De arról is azt mondom: a nyomást a kapitánynak és valamennyi játékosának el kell viselnie.
– Az olyasfélét is, hogy hovatovább mindenki beleszól itthon: egy csatár vagy két csatár...
– Teoretikus vitákat nem folytatunk. Ami a futballt illeti, a lényeg az: mindig van a pályán legalább négy támadó játékosunk. S objektív tény az is, hogy megfeleztük helyezésünket a FIFA-rangsorban: 2010 augusztusában hatvankettedikek voltunk, most harmincegyedikek vagyunk. Ekkorát nem tévedhet a lista.
– Máskor is higgadt, de – a téthez képest – ezúttal különösen nyugodtnak tetszik.
– E nyugalmat a játékosok adják meg nekem.
– Egyelőre csak Bukaresttel törődik vagy már a pótselejtezőre is gondol?
– A kettő elválaszthatatlan. Ha pénteken nyerünk, akkor – azt hiszem –véglegesítjük a második helyünket. A Telkiben táborozók mindegyike nevében mondhatom, hogy – nem csupán e héten – ezzel fekszünk, ezzel kelünk.
