Gordon százados

„Ameddig csak tehetem, felemelem a hangom a megkülönböztetés ellen, mert abban hiszek, hogy minden ember egyenlő, bármilyennek teremtette is Isten” – mondta Nick Symmonds, miután a melegeknek ajánlotta a moszkvai verseny 800 méteres futószámában szerzett ezüstérmét.

Szerdán csupán az 50 km-es gyaloglásban hirdettek győztest, így különösen nagy figyelmet kapott a sportoló, aki a vb résztvevői közül elsőként kritizálta nyíltan az Oroszországban nemrégiben elfogadott, „homoszexuális propagandát” tiltó törvényt. Symmonds semmiképpen sem akarta, hogy bárki azt feltételezze, csupán egyszeri elszólásról van szó, így megannyi nyilatkozattal erősítette meg üzenetét. Például ezzel: „Lehetünk melegek, feketék vagy fehérek, ugyanolyan jogokat érdemlünk.”

A rendelet élénken foglalkoztatja a sportközvéleményt. Az ügy érinti a jövő évi téli olimpiai játékokat is; többen a vetélkedő bojkottjára szólítottak fel. Az aktivisták úgy vélik, a diszkriminatív előírások nem egyeztethetők össze a játékok szellemiségével. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a NOB és a FIFA is tájékoztatást kért az orosz hatóságoktól arról, miként értelmezik a törvényt, mivel az nem csupán a 2014-es szocsi olimpiát, de a 2018-as futball-világbajnokságot is érintheti.

Csütörtök este viszont döntőket rendeztek Moszkvában, így újra a versenyek voltak a fókuszban. Meg a vendéglátók kétszeres olimpiai bajnok kedvence: tegnap szólították dobogóra a női rúdugrás érmeseit, így a győztes – és a visszavonulását fontolgató – Jelena Iszinbajevát. Aligha a harmadik vb-elsőségét szerző klasszis volt az egyetlen a Luzsnyiki stadionban, akinek könnyek csorogtak az arcán az orosz himnusz felhangzásakor...

Ennél kevésbé hatotta meg a közönséget a férfi 3000 m-es akadályfutás. Főként azért, mert a futam –a megszokott forgatókönyv szerint –kettős kenyai sikerrel ért véget: Ezekiel Kemboi nyert Conseslus Kipruto előtt. Az viszont korántsem volt magától értetődő, hogy a cseh Zuzana Hejnova győz a nők 400 m-es gátfutásában, elvégre korábban nem szerzett aranyat felnőtt világversenyen. A férfiaknál elképesztő hajrá döntött: az utolsó erőtartalékait is megmozgató trinidadi Jehue Gordon és az amerikai Michael Tinsley szinte egyszerre zuhant a célba.

A célfotó, s az óra szerint Gordon egy századdal rövidebb idő alatt teljesítette a távot. Nem századokkal, hanem centikkel nyert a kolumbiai Caterine Ibarguen a női hármas- és az ukrán Bogdan Bondarenko a férfi magasugrásban. A nap zárószámában, a női 1500 méteren a svéd színekben szereplő Abeba Aregawi győzött.

Férfiak. Magas: 1. Bogdan Bondarenko (ukrán) 241, 2. Barsim (katari) 238, 3. Drouin (kanadai) 238. 400 m gát: 1. Jehue Gordon (trinidadi) 47,69, 2. Tinsley (amerikai) 47,70, 3. Bekrics (szerb) 48,05. 3000 m akadály: 1. Ezekiel Kemboi (kenyai) 8:06,01, 2. Kipruto (kenyai) 8:06,37, 3. Mekhissi-Benabbad (francia) 8:07,86.

Nők. Hármas: 1. Caterine Ibarguen (kolumbiai) 14,85, 2. Konyeva (orosz) 14,81, 3. Saladuha (ukrán) 14,65. 400 m gát: 1. Zuzana Hejnova (cseh) 52,83, 2. Muhammad (amerikai) 54,09, 3. Demus (amerikai) 54,27. 1500 m: 1. Abeba Aregawi (svéd) 4:02,67, 2. Simpson (amerikai) 4:02,99, 3. Obiri (kenyai) 4:03,86.

A trinidadi Jehue Gordon (balra) egy századdal az amerikai Michael Tinsley előtt
A trinidadi Jehue Gordon (balra) egy századdal az amerikai Michael Tinsley előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.