Hallgatom valamelyik elbukott előelőselejtező után a tévében kommentáló Csábi József nyilatkozatát. A válogatott másodedzője azt fejtegeti, hogy nem tehetünk mást, ennyi kudarc után is csak azt mondhatja, hogy megyünk előre. Csábi nyilván rosszul fejezte ki magát, feltehetően azt akarta mondani, hogy ennyi kudarc után is előre kell néznünk, az ugyanis, hogy továbbra is megyünk előre, sajnos, nem igaz.

A tréner a románok elleni meccset említi, mint az ügyeletes sorsdöntő mérkőzést. Most, hogy Európa többnyire nevesincs kiscsapatai rendesen elverték a szánkat, a reményt ez a meccs adja: ha nyerünk, vagy akár csak nem kapunk ki, továbbjuthatunk. És persze ha isten akarja, a kapanyél is elsül, az esélyeinkről azért nem írnék semmit, mert az a mai politikai és futballkörnyezetben hazaárulásnak minősülne. De különben sem hinném, hogy ez a meccs bármit is megold, mert nem ez a magyar futball alapkérdése. Az alapkérdés az, hogy akarunk-e professzionális magyar futballt vagy nem. Ne kapkodjuk el a választ. Először arra a kérdésre kell felelnünk: akarunk-e szabad, mindenféle politikai és egyéb behatástól mentes piaci világot, igazságtalan és követhetetlen állami támogatásoktól mentes vállalkozási szabadságot?

Ezekre kellene világos és egyértelmű választ adni, mert ezek így, együtt teremtik meg a profi futball alapját. Az pedig a politikai protekcionizmustól mentes, mindenki számára tiszta és világos, minden résztvevőre egyformán érvényes szabályrendszer, a vállalkozó szellemű magántőkés, akinek nem kell attól tartania, hogy befektetett pénze semmivé lesz, ha a rivális csapatnak politikai szimpátia szerint dagadtra tömik a bukszáját, de még csak csak attól sem, hogy a tőkeerős szponzorok és vállalkozók aszerint szponzorálnak és fektetnek be:merre húz a politikai vezetés szíve.

Ezek az alapkérdések, és nem az, hogy mit játszunk a románokkal.

A magyar futball azért van szinte kilátástalan helyzetben, mert mai vezetői abban látják a kiutat, ami épphogy a züllés alapja: a politikai szimpátia szerint odaítélt pénzekben, és ezekből az összegekből, ha jól látom, egyre több lesz. A professzionális versenysport alapja azonban mégiscsak a piac, és amíg ez az ellentmondás nincs feloldva, addig nem jutunk sehova. Öt külföldi és négy magyar csapatot láttunk az elmúlt hetekben, emlékeztetnék egy magyar játékosra, Kovács Péterre, a Strömsgodset csatárára. Azt hiszem, a legprofibb volt az összes pályára lépő labdarúgónk közül, pedig csak tudta, hol a helye.Nem hadovált összevissza, nyilatkozataiból kiderült, hogy tudta, mit kap a tulajdonostól, és azért mit kell adnia. Valami tragikus félreértés folytán őket tartották félamatőrnek és a Debrecent profinak.

(a szerző az Élet és Irodalom főszerkesztője)

Fehér mez, fekete nap: a győriek a sárga dresszes Maccabitól elszenvedett hazai vereség után