Lakat T. Károly: Beadom Freisingernek
Ilyen habókos ötlete csak Freisinger tanár úrnak lehet.
A Toldy gimnázium amúgy kolosszális tudású irodalomtanára azt találta ki: a hétfői osztályfőnöki órán arról beszélgetünk majd, milyen lesz a magyar futball 2013-ban.
Mondta ezt ő, akitől a futballt akár kézzel és vízben is játszhatták volna, akinek arról, hogy Budai, vagy egy rózsadombi ház vagy a Moszkva téri Gomba jutott az eszébe.
Tudtam, hogy nekem szól a kihívás, no, de most majd jól megszívatom az öreget, életemben legalább tíz percig hadd legyek már fölényben vele szemben. Olyanokat mondok majd, hogy kiesik az Ady-kötet a hóna alól, s amit rajta kívül futballtémában, ebben az országban senkivel sem lehetne elhitetni.
Az például – mint magyar futballügyben az abszolúte lehetetlen – remek lesz: 2013-ban már a huszonhetedik évét „ünnepeljük” majd annak, hogy megkíméljük részvételünktől a világbajnokságokat, negyvenegy esztendeje nem háborgatjuk Európa legjobbjainak csúcsrandevúját sem. Az NB I-es csapatokban annyi külföldi játszik majd, hogy egyedül a nyelvzseni Lomb Kató lenne képes taktikai értekezletet tartani. A partjelzőket asszisztenseknek hívják, a szurkolóik fejből saját csapatuk összeállítását sem tudják hibátlanul felmondani, s lesz olyan meccs, amelyet 78-an néznek majd meg a helyszínen. A 11-est, a szabadrúgást és a szögletet rögzített játékhelyzetnek nevezik, csapatuk legjobbját az edzők gondolkozás nélkül hagyják ki a következő meccsük kezdőcsapatából, mert ők most éppen „rotálnak”...
Úgy adom be neki, mint a sicc, hogy a Felcsútnak meg a Mezőkövesdnek NB I-es csapata lesz; hogy hat bíró kell majd ahhoz, hogy megállapítsa egy gólról, hogy gól volt-e vagy nem volt gól; hogy püspöklila meg pink színű futballcipőben próbálják meg egymásnak adni a labdát a foglalkozásukat illetően futballistáknak hívott emberek.
Taktikusan a legvégére hagyom az adu ászt.
A lehetetlenségek és az elképzelhetetlenségek koronagyémántját: 2013-ban (na, most kapaszkodjon bele az osztálynaplóba, Tanár úr!) még javában fürödnek az emberek a Balatonban és tombol a nyár, amikor az első körben mind a négy magyar csapat már ki is esett a nemzetközi kupákból.
És a Tanár úr, a világon mondhatni egyetlenként, ezt a halomnyi sületlenséget el fogja hinni! Még azt sem zárom ki, hogy megkapom tőle életem első (s vélelmezhetően utolsó) 5-ösét.
Amúgy most éppen 1966. május 29-ét írunk.
A Népstadionban ülök, a Vasas 4-3-ra vezet a Fradi ellen, de három perc még hátravan. Eksztázisban tombolnak körülöttem az emberek. Egy életre bánhatja, aki nem jött ki...
