Micsoda Bale-emelés!

A The Guardian című angol lap szerint a Tottenham vezérkara elhatározásra jutott: 120millió euróért hajlandó átadni a Real Madridnak Gareth Bale-t. Spanyol források pedig úgy vélik: a „királyi” klub kész is megadni e hatalmas összeget a huszonnégy éves labdarúgóért, a londoni együttes szemefényéért.

Hogy mekkora summáról van szó, annak érzékeltetésére elég talán annyi, hogy a 41-szeres walesi válogatott futballista – legalábbis a Tottenham meg a Real Madrid megítélése alapján – több mint két Neymart és hat Paulinhót ér. (A Barcelona 57 milliót fizetett a Santosnak, míg a Hotspur 20 milliót utalt át a Corinthiansnak a Konföderációs Kupa-győztes brazil válogatott csatáráért, illetve középpályásáért.)

Eurók tekintetében Bale lenne a labdarúgás világrekordere, ám arról, hogy a játéktudását illetően is ez volna a helyzet, legalábbis megoszlanak a vélemények. Még az sem biztos, hogy a földkerekség legnevesebb szakértői egytől egyig betennék őt a világ jelenlegi All Star-tizenegyébe... (Attól kell tartani, a többség nem állítaná be.) Kétségtelen, a középpálya bal oldalán játszó labdarúgó roppant gyors, dinamikus és az utóbbi időben feltűnően gólerős játékos – a Premier Liga előző évadában harminchárom mérkőzésen huszonegyszer „köszönt be” –, de aligha sorolható a finom játék leginvenciózusabb művészei közé. Madridban azonban már régóta szakítottak a „fehér balettel”, bár Carlo Ancelotti edző szerződtetése arra utalt, hogy – a taktika mellett – ismét a technika kerül előtérbe a spanyol fővárosban. A sodró lendületű, kiváló rúgótechnikájú Bale átigazolása nem feltétlenül ebbe az irányba mutatna, azaz vele nem a trükkök és a flipperezésre emlékeztető rövid passzok kerülnének a fókuszba...

A walesi szélsővel kapcsolatban amúgy is az ára lenne az első számú beszédtéma. Hajlunk rá, hogy azt mondjuk: nincs olyan labdarúgó a glóbuszon, aki ilyen őrült befektetést megérne, de ugyanez volt a véleményünk már akkor is, amikor a Real Madrid 94 millió eurót adott a Bale-nél pillanatnyilag jobbnak tetsző Cristiano Ronaldóért. Ha létrejön az üzlet, akkor mindenekelőtt a Tottenham jár jól, ennyit kasszírozni ugyanis csak egyszer – értsd: egyetlen szerencsés pillanatban – lehet bármely futballistáért...

Azért még várjunk egy ütemet, amíg aláírják a szerződést. Ancelotti is azt mondta: „Nem beszélhetek Bale-ről mint Real Madrid-játékosról, ha Bale még nem Real Madridjátékos.”

Csak idő kérdése?

Úgy tetszik, a pénzé már nem. (H. I.)

EURÓPA LIGA

SELEJTEZŐ, HARMADIK FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Trencin (szlovák)–Giurgiu (román) 1-3

Ploiesti (román)–Vitesse Arnhem 1-1

Dinamo Minszk–Trabzonspor 0-1

Aktobe (kazah)–Breidablik (izlandi) 1-0

Jablonec (cseh)–Strömsgodset (norvég) 2-1

Karabah (azeri)–Gefl e (svéd) 1-0

FK Minszk–St. Johnstone (skót) 0-1

Csernomorec–Crvena Zvezda 3-1

Randers (dán)–Rubin Kazany 1-2

Zalgiris (litván)–Lech Poznan 1-0

Tromsö (norvég)–Diff erdange (luxemburgi) 1-0

Häcken (svéd)–Thun (svájci) 1-2

Vojvodina–Bursaspor (török) 2-2

Rijeka–Zilina 2-1

Botev Plovdiv–Stuttgart 1-1

Kukësi (albán)–Metalurg Donyeck 2-0

Pandurii (román)–Hapoel Tel-Aviv 1-1

Slovan Liberec–FC Zürich 2-1

Saint-Etienne–Orhei (moldovai) 3-0

Aszterasz (görög)–Rapid Wien 1-1

Xanthi (görög)–Standard Liege 1-2

Swansea–Malmö x-x

Siroki Brijeg (bosnyák)–Udinese x-x

Slask Wroclaw–FC Bruges x-x

Motherwell (skót)–Kubany Krasznodar (orosz) x-x

Hajduk Split–Dila Gori (grúz) x-x

Estoril–Hapoel Ramat Gan (izraeli) x-x

Sevilla–Mladoszt Podgorica (montenegrói) x-x

Megéri a pénzét?
Megéri a pénzét?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.