Viktor és viktória

Hétfő sötét este kiderült, hogy az olimpiai ezüstérmes spanyolokkal mérkőzik a mai elődöntőben a hollandokat simán verő magyar női vízilabda-válogatott, de maradt megválaszolandó kérdés keddre is, hiszen a férficsapat ugyancsak a negyeddöntőben volt érdekelt a barcelonai világbajnokságon. Ráadásul komoly aggodalommal vártuk a görögök elleni meccset, mivel a rivális az elmúlt hetekben kétszer is elintézte Benedek Tibor szakvezető együttesét. Ha pedig mindezen túl még azt is fölidéztük, hogy a vb-n eddig bemutatott játék alaposan alulmúlta az amúgy nem különösebben jelentős várakozásokat, akkor végképp óvatosan reménykedhettünk csupán a rajt óta négy mérkőzésükön négy győzelmet arató – a montenegróiakat és a spanyolokat is fölülmúló – vetélytárs elleni sikerben.

Ehhez képest olyan nettó félórát produkált a társaság a Picornell uszodában, amely után a korábbi garnitúrákat háromszor az olimpiai dobogó tetejére segítő – immár a sportági szövetség elnöki tisztét betöltő – Kemény Dénes is csak helyeslően bólogathatott. Igaz, lassan melegedett be a csapat, bár a hálót őrző Nagy Viktortól már az első negyedben is láthattunk néhány látványos kunsztot, s jórészt neki volt köszönhető, hogy a szünetben minimális magyar előny állt a nagytáblán (2:1).

A folytatásban Gór-Nagy kívülről kihagyhatatlannak látszó, mégis kihagyott ziccere miatt bosszankodtunk egy sort, miközben hátul továbbra is szinte minden sikerült. Az eredmény változott, a differencia nem, így a második „félidőre” 3:2-es vezetése tudatában készülődhetett az együttes. Amely a harmadik nyolc percben aztán begyújtotta a rakétákat rendesen. Hosnyánszky, majd Vámos egyaránt méretes dugót ragasztott a görög kapuba, s mivel a tűz alá vett Nagy Viktor továbbra is rendre jókor volt jó helyen, egyetlen kapott góllal sikerült megúszni a felvonást (5:3). A díszelőadás fináléjában pedig végképp becsukta a kaput a szinte folyamatosan létszámhátrányban játszó magyarok leghátsó embere.

Ám elöl is akadtak társai a vidám műsorban. Varga Dénes a mérkőzés gólját szerezve, bámulatos, távoli ejtéssel keserítette el a már addig is bánatos görög tábort, aztán megérkezett Barcelonába a korábban kevés emlékezeteset nyújtó Madaras is, az ifjú Bedő centerből növelte az előnyt, majd megint Varga következett, ezúttal ötméteresből, és már csak az volt hátra, hogy előkeressük a szekrény mélyéről a kalapot, mert itt volt az ideje, hogy meglengessük erősen.

A magyar válogatott 9:3-ra mosta le a vb első szakaszában csoportgyőztes görögöket, így csütörtökön a döntőbe jutásért mérkőzhet az ausztrálokat – nem akármilyen mázlival – csak a hosszabbításban legyűrő horvátokkal. Reggel még illuzórikusnak hatott volna azt mondani, hogy jó eséllyel, de a kijelentés délutánra maga lett a realitás.

Ezzel szemben az irrealitás határát súrolta az, ami egy házzal odébb, a Palau San Jordiban történt a nők 1500 méteres gyorsúszódöntője közben. A „maratoni” – amúgy nem olimpiai –számban a mindössze tizenhat éves amerikai Katie Ledecky és a dán Lotte Friis külön versenyt vívott, s a kitartás két bajnoka a harminc hossz alatt mindvégig a világcsúcsrészidőn belül haladt. A sporttörténelmi siker aztán Ledeckyé lett (15:36,53), Friis pedig Európa-rekorddal kárpótolta magát a második helyen (15:38,88). A keddi program egyetlen magyar finalistája, Kapás Boglárka hetedikként ért célba (16:06,89).

A nap számában, a férfi 200 méter gyorson az olimpiai bajnok Yannick Agnel „nevetve” nyert (1:44,20), míg a negatív szenzáció az amerikai Ryan Lochte nevéhez fűződik, mivel – negyedikként – lemaradt a dobogóról. Kicsusszant a 200 méter vegyes világbajnoka, Hosszú Katinka is, jelesül a mai döntő mezőnyéből 200 gyorson, igaz, éppen csak, a kilencedik idővel (1:56,80). Biczó Bence „magabiztosabban” esett ki: alaposan elmaradva egyéni legjobbjától, tizenkettedik lett az összesített rangsorban 200 pillangón (1:56,48). Miután – még délelőtt – Kiss Gergő sem tudta túlverekedni magát a 800 gyors selejtezőjéből (a 8:00,92 csupán a mezőny 22. ideje volt), a mai úszódöntőknek nem lesz magyar szereplője. Úgyhogy minden figyelem a pólóuszodára, a női válogatott este háromnegyed tízkor kezdődő elődöntőjére összpontosulhat.

ÚSZÁS. Férfiak. 200 m gyors: 1. Yannick Agnel (francia) 1:44,20, 2. Dwyer (amerikai) 1:45,32, 3. Izotov (orosz) 1:45,59. 100 m hát: 1. Matt Grevers (amerikai) 52,93, 2. Plummer (amerikai) 53,12, 3. Stravius (francia) 53,21. Nők. 1500 m gyors: 1. Katie Ledecky (amerikai) 15:36,53, világcsúcs, 2. Friis (dán) 15:38,88, Európa-csúcs, 3. Boyle (új-zélandi) 15:44,71, ...7. Kapás Boglárka 16:06,89. 100 m hát: 1. Missy Franklin (amerikai) 58,42, 2. Seebohm (ausztrál) 59,06, 3. Terakava (japán) 59,23. 100 m mell: 1. Ruta Meilutyte (litván) 1:04,42, 2. Jefimova (orosz) 1:05,02, 3. Hardy (amerikai) 1:05,52.

VÍZILABDA. Férfiak. Negyeddöntő: Magyarország–Görögország 9:3, Horvátország–Ausztrália 7:6 (hosszabbítás után), Montenegró–Szerbia 9:8, Spanyolország–Olaszország (lapzárta után). Nők. Negyeddöntő: Spanyolország–Egyesült Államok 9:6 (még nem közölt eredmény).

Parti fotó. Volt minek örülni a magyar pólócsapat kispadján
Parti fotó. Volt minek örülni a magyar pólócsapat kispadján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.