Hegyi Iván: Magyar luftball
A tréner szavait árnyalni illik, az igazság ugyanis az: Európa kis játszóterein írnak le túl hamar minden magyar labdarúgócsapatot. Amióta (a 2009/10-es évadtól kezdve) Európa Liga van, és az UEFA létrehozta a kontinens futballjának homokozóját, egyszer sem fordult elő, hogy a harmadik selejtezőkörben ne legyen magyar együttes. Várható volt: előbb-utóbb ez is megesik, és most valóban megtörtént, azaz beérett három esztendő rontása, tényleg sikerült a hazai labdarúgást új alapokra helyezni.
Az itthoni futball ugyan huszonöt-harminc éve züllik folyamatosan, de az utóbbi időben egyenesen korszakváltást ígértek a meccsenkénti átlagban az álomhatárnak nem mondható háromezres számtól is elmaradó közönségnek, és a szakítás a korábbi rosszal kétségkívül végbement: soha olyan hitvány mérleget nem produkált a magyar labdarúgás, mint most. Az új idők három esztendejének már az is kirívó eredménye, hogy az EL első selejtezőkörében mesterhármassal „büszkélkedhetünk”: minden európai kupamérkőzések legalsó grádicsán 2010-ben a ZTE bukott el az FK Tiranával, 2012-ben az állítólag „a tehetségeket ontó” agárdi akadémiára épülő MTK a sosem hallott Senicával, az idén pedig a nem a rezsicsökkentésről híres, forintmilliárdos,miniszterelnöki díszpáholyos Videoton az ugyancsak teljességgel ismeretlen Mladoszt Podgoricával szemben.
Hogy milyen szintről van szó, arról a többi montenegrói együttes szereplése mesél: a labda elől szinte elugráló kapussal felálló, olcsó kabarétréfákat idéző Cselik 13-1-es összesítéssel esett ki a Honvéddal szemben, míg a másik niksicsi együttes, a bajnok Szutjeszka hazai pályán kapott ki 5-0-ra a moldovai Tiraspoltól. Nemzetközileg ennél a nívónál nincs lejjebb. Annál meg végképp nincs, amit a magyarok ebben a mezőnyben nyújtottak.Néhány izraeli lap csudálkozva említette a Győrről, hogy az NB I legjobbja olyan halovány volt, mintha Máltát vagy San Marinót képviselte volna. A tel-aviviak ezen még meglepődnek. Mi nem. Habár...
Nem kis meghökkenéssel látom most a hirtelen felháborodást azokban a hazai orgánumokban, amelyek rendszerint ugyanúgy fényezik a nem létező magyar futballt, mint a legbelső körök. A négyből négy kiesés nyomán áradnak belőlük a dörgedelmek, de nagy a gyanúm: eltelik egy-két nap, és ismét úgy eregetik a luftballonokat – egészen a következő európai selejtezésig –, ahogyan az előző bajnoki évadban tették. A jelenlegi kritikaözön nem több tehát műbírálatnál – miként a szüntelen fejlődésről szóló megannyi értekezés sem tartalmazott mást, mint műdicséretet –, és éppannyira hiteles, akár a magyar futball.
Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a hazai labdarúgás vezetői különös képet alkotnak a sportág hazai válfajáról. Tarsoly Csaba, a Győr tulajdonosa például azért nevezte gyalázatosnak az ETO teljesítményét, mert nem volt elég akarat a játékosokban. Ám az, aki valamennyit is konyít a futballhoz, tisztában van vele: nincs a labdarúgásnak olyan eleme, amelyben a kisalföldiek akár csak megközelítenék az ezen a szinten szembeszökően technikás, mozgásban és gondolkodásban egyaránt gyors Maccabit. Azaz, a szánalmas magyar bajnokcsapat tagjai összetörhették volna magukat, hogy lépést tartsanak az ellenféllel, nincs az az elszántság, amely ekkora különbséget nemhogy kiegyenlíteni, de számottevően mérsékelni tud.
Garancsi István Videoton-tulajdonos pedig súlyos következményeket helyezett kilátásba, s noha ezek eddig – csapatához hasonlóan – láthatatlanok maradtak, az egyszeriben feltámadó méreg arra utal: a természetjáró és kerékpáros turizmus miniszterelnöki megbízottja nem érti a helyzetet. Elvégre a fehérvári együttesnek nem az az igazi arca, amelyet tavaly az Európa Liga-csoportkörbe jutással mutatott, hiszen a Videoton négyből három esetben mindjárt az első alkalommal elköszönt a BL-vagy EL-selejtezőtől. Először a Maribor, aztán a Sturm Graz, most pedig a Mladoszt zúzta darabokra a – minden dohány ellenére – törékeny „kirakatcsapat” megalapozatlan reményeit, és a hallatlanul szerény minőséggel kapcsolatban megjegyzem, hogy a Sturmot ezúttal kiejtette az izlandi Breidablik. (Keserves „mentség”: a Mladoszt továbbjutott az „MTK-ölő” Senicával szemben.)
Az sem akármi, amit az MLSZ-ben fogalmaztak meg akkor, amikor a négyből még csak két magyar együttes esett ki. „Az idei nyár nemzetközi kupateljesítménye egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességében is mérhető fejlődését várja a szövetség” – jelent meg a szervezet honlapján. Majd a Vojvodina, illetve a Strömsgodset ellenében egyaránt nyeretlen Honvéd és Debrecen is csatlakozott a Videotonhoz meg a Győrhöz... (Amúgy ennek a DVSC-nek építenek állami segítséggel húszezres stadiont, noha az NB I-ben mérkőzésenként négy és fél ezer néző sincs Debrecenben.) De miért lenne legalább a megítélés elfogadható, ha olyan képviselők kezében van a magyar futball, amilyen reprezentánsok a köztévében feltűnnek. Már az is sajátos, hogy a közszolgálati csatornák sorra főműsorban, egyenes adásban közvetítik a nemzeti szégyent, az pedig kiváltképp elképesztő, ahogyan a hazai labdarúgásból érkezők mismásolnak a stúdióban.
A riporterek mellébeszélésén, valamint azon, hogy az MTVA bajnoki beharangozójában egymás után ollóznak azok a hazai futballisták, akik egyébként képtelenek egyeneset rúgni a labdába, hovatovább már fenn sem akadunk, az viszont több mint elgondolkodtató, hogy úgynevezett szakemberek miképpen nyilvánulnak meg, miközben fénysebességgel iratkozik ki Euró pából a magyar klubfutball. Még a FourFourTwo című szaklap magyar kiadása is –melynek főszerkesztője a messze a legelkötelezettebben politizáló magyar sportújságíró, aki szíve szerint talán még a Puskás, Czibor kettőst is jobbszárnynak írná, akár a Budai, Kocsis párost – megjegyezte a Honvéd–Vojvodina visszavágó tálalása kapcsán: „Csábi József szövetségi edző az m1 szakkommentátoraként azt mondta, nem olyan gyászos a magyar futball képe, ahogyan ezt a nyári magyar kupaszereplés mutatja. Igaza van. Ennél még sokkal gyászosabb.”
A tény: a lehangoló selejtezés során három győzelem, egy döntetlen, hat vereség, és négy nagyon korai búcsú a kontinentális helyretétel statisztikája. Van azonban roszszabb is: a szállodában, amelyben a szabadságomat töltöm, Katz Péter direktor 98 százalékos kihasználtsággal büszkélkedik. Ehhez képest a Maccabi–Győr meccset a fiammal ketten néztük a hallban. A különböző társasági programokra pedig tömeges a jelentkezés. Futballmeccset a vendégek részére eddig két alkalommal próbáltak szervezni. Jelentkező egyszer sem akadt. A visszakapaszkodás szempontjából ez még annál is borzasztóbb, mint a kiesés négyszer. De hát ott, ahol évtizedek óta nincs futball, mi más lehetne a végeredmény?
Elkezdődött...
Ha az elmúlt napok történései után ez egyáltalán fontos: tegnap megkezdődött a labdarúgó NB I 2013/14-es évada. A nyitómérkőzésen az újonc Felcsút Pápán vendégszerepelt, és pontot szerzett a premieren.
PÁPA–FELCSÚT 1-1 (0-0) Pápa, 1000 néző. Jv.: Iványi. Gól: Eszlátyi (62.), illetve Vaszicsku (81.).
Következik. Ma: Újpest–Paks (16.30), MTK–Mezőkövesd, Pécs–FTC (mindkettő 18), Győr–Diósgyőr (21). Holnap: Videoton–Szombathely (16.30), Kecskemét–Honvéd (18.30), Debrecen–Kaposvár (20.30).
