Személyi edző?

Lionel Messi nem volt ott Sandro Rosell barcelonai klubelnök házában kedd reggel. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a katalán illetékesek az elöljáró otthonában döntöttek a futballcsapat új tréneréről, márpedig cinikus kommentárok szerint az argentin zseni határozott az ügyben.

Malíciával telt hozzászólások szerint csakis ennek köszönhető, hogy honfitársa, az ötvenegy éves Gerardo „Tata” Martino ülhet le a Barcelona kispadjára.

Az biztos: kevesen tettek volna nagy tétet a paraguayi válogatott korábbi szakvezetőjének az érkezésére pénteken este, amikor Tito Vilanova bejelentette, hogy rákos betegsége miatt távozik a posztjáról. A rendkívüli tájékoztató után megannyi edzőt hírbe hoztak az együttessel. Vasárnap LuisEnrique, a csapat korábbi játékosa, a Celta Vigo trénere tűnt a legesélyesebbnek, hétfőn az okozott csöpp zavart, hogyGuus Hiddink váratlanul fölmondott az Anzsi Mahacskala együttesénél. Ám kedd reggelre nem maradt helye a szóbeszédnek: a Barcelona megyegyezett a Newell’s Old Boysszal az idén Libertadores Kupaelődöntőig jutó szakemberrel.

A kinevezés azért okozhatott meglepetést, mert Martino újonc Európában. Ám csak e kontinensen, elvégre Dél-Amerikában az év edzőjének választották 2007-ben. Marcelo Bielsa tanítványaként tartják számon: az argentin edzőkolléga kedvenc játékosainak egyike volt a kilencvenes évek elején a Newell’snél. Olyannyira, hogy a tréner az együttes vezéregyéniségének nevezte, különleges labdarúgónak tartotta. Kiemelte: Martino a legfontosabb helyzetekben is nyugodt tud ma radni.

Ez már csak azért is fontos, mert Barcelonában kizárólag ilyen szituációkkal találkozik majd. A paraguayi csapatot Copa America-döntőig gardírozó trénerrel kapcsolatban éppen ezért vetik fel „európai” tapasztalatlanságát. Csakhogy a Barcelona korábban sem félt kockázatot vállalni. Frank Rijkaard – a holland válogatott irányítása után – egy évadon át dirigálta a Sparta Rotterdamot, mielőtt Katalóniába költözött, Josep Guardiola ugyanennyi ideig edzette a tartalék együttest, mielőtt a „nagyokhoz” igazolt, Tito Vilanova segítőből vált főnökké. A játék szellemiségét illetően egyikük sem okozott csalódást. Ennek kapcsán Jonathan Wilson, a The Guardian szakírója felhívja a figyelmet egy interjúra, amelyet Martino aLa Nacioncímű lapnak adott: a szakvezető azért fakadt ki az újságnak, mert manapság a labdarúgásban nem értékelik az esztétikát.

Ha van hely, ahol emiatt nem lesz oka a panaszra, az az a csapat, amelyben Neymar, Messi, Xavi, Iniesta és Fabregas is játszik. Martinónak szüksége lesz a labdarúgók klasszisára, mert fogadtatása legalábbis vegyes. A barcelonai Sport című lap szerint Rosellnek alaposan meg kell magyaráznia a rizikós döntést, amely egyébként jelzi, mekkora Messi befolyása. Az AS ugyancsak azt emeli ki: a kinevezés jó hír az argentin támadónak.

Martinónak viszont azt kell bizonyítania, hogy nem valamiféle személyi edzőnek szerződtették.

Kézi vezérlés? Akcióban Gerardo Martino
Kézi vezérlés? Akcióban Gerardo Martino
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.